Előrelépés: megvan a pénz a kolozsvári regionális kórházra

•  Fotó: wallstreet.ro

Fotó: wallstreet.ro

Aláírták csütörtökön a finanszírozási szerződést a kolozsvári regionális kórházra az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bankkal (EBRD) – közölte a Kolozs megyei önkormányzat.

Krónika

2021. november 11., 16:332021. november 11., 16:33

A 305 millió euróra rúgó szerződés a kormány és az európai pénzintézet között köttetett. Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök a Monitorul de Cluj beszámolója szerint úgy nyilatkozott, hogy a csütörtöki mozzanat hatalmas előrelépés az ügyben, hiszen stratégiai jelentőségű intézményről van szó, mely az észak-nyugati régió és az egész ország számára fontos.

A tanácselnök elmondta, most, hogy a terület és a finanszírozás is biztosított, és a tervezés folyamatban van, bizakodók, hogy az egészségügyi intézményt sikerül befejezni a kitűzött határidőre.

A becslések szerint a több mint 500 millió eurós beruházás hét év alatt készülne el, a nagyszabású projektet az egészségügyi minisztérium felügyeli.

•  Fotó: Facebook/Consiliul Judetean Cluj Galéria

Fotó: Facebook/Consiliul Judetean Cluj

A bukaresti szaktárca által korábban közölt információk szerint a Kolozsvár melletti Szászfenesre tervezett, hétemeletes regionális kórházban 849 ágy kapna helyet, melyekből 105-öt a kritikus esetek számára tartanának fenn. A műszaki-gazdasági mutatókat tartalmazó, még 2019-ben jóváhagyott kormányhatározat szerint

a több mint 150 ezer négyzetméteren elterülő gigaintézményben 19 műtőt rendeznének be, és helikopter-leszállópálya is tartozna hozzá, ahol a SMURD mentőhelikoptere landolhatna.

A hatszintes épületet 1396 parkolóhellyel látnák el. Az egészségügyi intézmény újdonsága, hogy a különböző orvosi szakterületeket úgynevezett központokba fognák össze, hat ilyen központba szerveznék a munkát. Így amikor elkészül, a regionális kórház a Kolozs megyei sürgősségi kórház teljes tevékenységét helyettesítené, és más kolozsvári kórházaktól is átvenne részlegeket.

A Szászfenes községben megvalósuló beruházás összege mintegy 500 millió euróra rúg. Sokan arra figyelmeztettek, hogy a 30 ezer lakosával az ország legnagyobb községének számító Szászfenest a kincses várossal összekötő, új terelőút hiányában jelentős fennakadásokra kell majd számítani a leendő gigakórház megközelítésekor.

korábban írtuk

Szakértelmet várnak a gi­gakórháztól – Leginkább a sürgősségi ellátás profitálhat a kolozsvári regionális intézmény megépültéből
Szakértelmet várnak a gi­gakórháztól – Leginkább a sürgősségi ellátás profitálhat a kolozsvári regionális intézmény megépültéből

Nagy szükség van regionális kórházra Erdélyben, ennek azonban úgynevezett kiválósági központként kellene működnie és az egész régióból fogadnia a komplexebb eseteket – vélekednek a leendő intézmény funkciójáról a Krónikának nyilatkozó szakemberek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
2025. július 07., hétfő

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is

Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is
2025. július 07., hétfő

Rezervátumba szállítják a bocsokat, miután anyjukat kilőtték, mert megölt egy motorost a Transzfogarasi úton

A Brassó megyei Zernyesten működő medverezervárumba szállítják azt a három bocsot, amelyek anyját kilőtték, miután végzett egy olaszországi motorossal a Transzfogarasi úton.

Rezervátumba szállítják a bocsokat, miután anyjukat kilőtték, mert megölt egy motorost a Transzfogarasi úton
2025. július 07., hétfő

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat

Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat
2025. július 07., hétfő

Több településre lecsapott a vihar a Partiumban és Székelyföldön

Tetemes károkat okozott az ítéletidő hétfőn délután számos szilágysági településen. A vihar Zsibó városában háztetőket sodort le, fákat csavart ki tövestül, ugyanakkor Máramarosban és a Székelyföldön is tomboltak az elemek.

Több településre lecsapott a vihar a Partiumban és Székelyföldön
2025. július 07., hétfő

Szexuálisan molesztálta két kiskorú tanítványát egy erdélyi tanár, őrizetbe vették

Letartóztattak Kolozsváron egy matematikatanárt két tanítványa – egy 14 és egy 15 éves lány – szexuális bántalmazásáért.

Szexuálisan molesztálta két kiskorú tanítványát egy erdélyi tanár, őrizetbe vették
2025. július 07., hétfő

Több mint tíz fokkal visszaesik a hőmérséklet a héten, jönnek a zivatarok

Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.

Több mint tíz fokkal visszaesik a hőmérséklet a héten, jönnek a zivatarok
2025. július 07., hétfő

Meghosszabbították a hőségriasztást, de zivatarokra, jégesőre is figyelmeztetnek a meteorológusok

Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga hőségriasztásokat.

Meghosszabbították a hőségriasztást, de zivatarokra, jégesőre is figyelmeztetnek a meteorológusok
2025. július 07., hétfő

Megnevezték a parajdi sóbánya helyreállításának kulcsát a magyarországi szakértők a Krónikának 1.

Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.

Megnevezték a parajdi sóbánya helyreállításának kulcsát a magyarországi szakértők a Krónikának 1.
2025. július 06., vasárnap

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint