A gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban tartják a papszentelést szombaton
Fotó: Seminarium Incarnatæ Sapientiæ/Facebook
Öt diakónust szentelnek pappá szombaton a Gyulafehérvári Főegyházmegyében – közölte a közösségi oldalon a Gyulafehérvári Megtestesült Bölcsességről nevezett Római Katolikus Papnevelő Intézet (Seminarium Incarnatæ Sapientiæ).
2024. június 24., 20:272024. június 24., 20:27
A gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban június 29-én, szombaton, Szent Péter és Szent Pál apostolok főünnepén a délelőtt 11 órától kezdődő szentmise keretében Kovács Gergely gyulafehérvári érsek
Fotó: Seminarium Incarnatæ Sapientiæ/Facebook
A papszentelést élőben lehet követni a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség Facebook-oldalán, valamint az Erdélyi Mária Rádió hullámhosszain. „Imádkozzunk a szentelendőkért!” – olvasható a felhívásban.
A gyulafehérvári papnevelő intézet hagyományai szerint október utolsó vasárnapján, idén október 29-én tartották a papjelöltek befogadásának szertartását – közölte a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.
Egy az úttestről lesodródott és felborult személygépkocsihoz riasztották péntek este az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget (ISU). Mire a kisjenői osztag a helyszínre ért, egy máramarosi hivatásos tűzoltócsapat megkezdte az áldozat mentését.
Nagy hírverés nélkül hirdette meg partiumi és Kolozs megyei gazdapályázatait a magyar állami pénzekből finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési program lebonyolítására szolgáló Pro Economica Alapítvány. A részletekről Kozma Mónika ügyintézőt kérdeztük.
Sakálok jelentek meg Brassó megyében is, miután az elmúlt időszakban a Székelyföldön több ízben jelezték felbukkanásukat.
Több mint 200 kilogramm kábítószert kobozott el a rendőrség Arad megyében két Maros megyei illetőségű férfitől, akik Spanyolországból csempészték Romániába a tiltott szereket. A kábítószer-csempész bűnbanda három tagját már korábban őrizetbe vették.
Hipotermiás állapotban hoztak le egy ukrán férfit a hegyimentők a Máramarosi-havasokból péntekre virradóra. Egy másik ukrán állampolgárt még keres a Salvamont.
Magyar nyelvű tájékoztató kampányban és a vidéki fiatalok felvilágosításában vállal szerepet a HPV Koalíció tagjaként a KIFOR. A kincses városban nemrég létrejött kezdeményezés célja, hogy hívja fel a figyelmét a HPV megelőzésére, a védőoltásra.
Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.
Négy gyerek kapott szervet, egyikük szívet a július 15-én, egy tragikus baleset miatt elhunyt kosárlabdázó kisfiú halála után.
A gázkazánok beszerelése miatt csütörtökön napközben nem lesz melegvíz abban több mint 20 ezer aradi háztartásban, amelyek a távfűtési hálózaton keresztül kapják mind a fűtést, mind a melegvizet.
Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize.
szóljon hozzá!