Visszanyerheti régi pompáját. Az egykori Rimanóczy Szálló felújítása évtizedek óta várat magára
Fotó: Oradeaheritage.ro
Nekiláttak a munkások a Rimanóczy Szálló felújításának Nagyváradon. Az impozáns műemlék épület földszinti termei a korábbi ígéretek szerint a nagyközönség számára is megnyílnak. Az új tulajdonos a teljes épületegyüttest felújítja, és négycsillagos szállodát működtet majd benne.
2022. augusztus 04., 10:082022. augusztus 04., 10:08
Elkezdődtek az egykori nagyváradi Rimanóczy Szálloda és Gőzfürdő felújítási munkálatai. A nagyváradi belváros egyik legimpozánsabb és egyben legromosabb épülete helyreállítása után eredeti néven, négycsillagos szállodaként nyílna újra.
Fotó: Forrás: Nagyváradi Polgármesteri Hivatal
A nagyváradi önkormányzat városfejlesztési szakbizottsága még tavaly decemberben hagyta jóvá a műemlék épület felújítására vonatkozó kérést.
A polgármesteri hivatal akkori közleményében emlékeztetett, hogy az épületegyüttes, melyben a múlt század elején a híres Rimanóczy Szálloda és Gőzfürdő, illetve a Royal Kávéház működött, régóta megérett a felújításra, rendbetételét tulajdonjogi viták és pereskedések késleltették.
A felújításhoz a Mudura Sándor üzletember által birtokolt Lotus Center Rt. kérte a városi főépítész engedélyét, a vállalkozó azonos néven nyitotta meg a város első bevásárlóközpontját is, melyet ma is működtet.
Fotó: Forrás: Nagyváradi Polgármesteri Hivatal
A polgármesteri hivatalhoz benyújtott dokumentáció szerint az új tulajdonos a teljes épületegyüttest felújítja, és négycsillagos szállodát működtet majd benne, ennek érdekében strukturális beavatkozásokra is sor kerül, de az épületrészek külső és belső homlokzatai is megújulnak.
Ezek megtartják eredeti funkciójukat, szálloda, kávézó, söröző működik bennük, csupán az egykori gőzfürdőt alakítják át multifunkcionális teremmé. A Rimanóczy Szálloda ugyanis már a múlt század elején minden kényelmet megadott a lakóinak ahhoz, hogy jól érezzék magukat Nagyváradon:
Arina Moș alpolgármester a műemlék épület megmenekülése kapcsán arra is felhívta a figyelmet, hogy az újranyitott belső tereket a nagyközönség is megcsodálhatja majd, és a díszes földszinti termekbe is belépést nyerhet, ugyanis ezeket megnyitják a szomszédos, nemrég kialakított sétálóövezetek felé.
Fotó: Oradea.travel
Az első és második emeleti szobák a környező utcákra néznek majd, a közlekedés pedig a belső udvarok kihasználásával zajlik, hiszen az épületegyüttesnek három belső udvara is van. A városfejlesztési bizottság jóváhagyta a tervet, miután a sürgősségi beavatkozást már tavaly év elején engedélyezte a polgármesteri hivatal.
Az egykori Rimanóczy Szálló felújítása – mint arról beszámoltunk – évtizedek óta várat magára, a műemlék épület helyreállításának ügyét az egymást követő tulajdonosok és perek nehezítették. Az ingatlant 2020 februárjában a Bihar megyei önkormányzat akarta megvásárolni, a korábbi megyevezetés Pásztor Sándor RMDSZ-es tanácselnökkel az élen egy pert is bevállalt, hogy élhessen elővásárlási jogával.
Fotó: Forrás: Nagyváradi Polgármesteri Hivatal
A Nagyvárad szívében található, részben a Sebes-Körösre, részben a Bémer (Piața Ferdinand) térre néző értékes műemlék évtizedek óta üresen áll, állapota leromlott, veszélyessé vált a járókelők számára. Az eklektikus stílusú szálló építéséhez 1891-ben látott hozzá a város híres építésze, az idősebb Rimanóczy Kálmán, a fürdőt és a huszonhét szállodaszobát még abban az évben meg is nyitották.
Az épületegyüttes jelenlegi formáját 1904-ben, bővítések nyomán nyerte el. A földszinti kávéház díszítése több elemében hasonlított a budapesti New York kávéházra. Az impozáns ingatlanban a kommunizmusban Sebes-Körös Hotel néven működött szálloda.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.
A Brassó megyei Zernyesten működő medverezervárumba szállítják azt a három bocsot, amelyek anyját kilőtték, miután végzett egy olaszországi motorossal a Transzfogarasi úton.
Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.
Tetemes károkat okozott az ítéletidő hétfőn délután számos szilágysági településen. A vihar Zsibó városában háztetőket sodort le, fákat csavart ki tövestül, ugyanakkor Máramarosban és a Székelyföldön is tomboltak az elemek.
Letartóztattak Kolozsváron egy matematikatanárt két tanítványa – egy 14 és egy 15 éves lány – szexuális bántalmazásáért.
Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.
Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga hőségriasztásokat.
Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
szóljon hozzá!