Fotó: Kalifa/Facebook
Elindult a Mount Everest „tiszta”, vagyis pótlólagos oxigén nélküli megmászására Varga Csaba nagyváradi hegymászó csütörtökön Budapestről.
2021. április 08., 20:462021. április 08., 20:46
A Kalifa Alpin Csapat hegymászója pénteken érkezik meg a nepáli fővárosba, ahol néhány napot vesz igénybe az ügyintézés. Katmanduból előreláthatólag egy hét alatt éri az Everest alaptáborát. A trekking első napján Luklába repül, onnan megy tovább a 2800 méteren fekvő Phakdingig. A következő célpont Namche Bazar, majd Tengboche, Dingboche és végül Lobuche érintésével érkezik meg az 5360 méteren kialakított alaptáborba.
„A trekking teljes időtartama alatt mintegy 4000 méternyi szintemelkedést kell magam mögött hagynom, ami kiváló előakklimatizáció lesz” – mondta a hegymászó az MTI-nek korábban.
Ő lehet az első magyar, akinek sikerül pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül megmásznia a világ legmagasabb, 8848 méter magas hegyét a „Tisztán” Magyar Everest Expedícióban.
Varga Csaba, mint eddig mind a nyolc expedíciójára, a Mount Everestre is mintegy 50 kilogrammnyi felszerelést vitt magával Budapestről, a magaslati táborokba pedig a maga erejéből juttatja azt fel. Az majd az alaptáborban dől el, hogy a mászásban kik lesznek a társai.
„A magyar zászlót szeretném kifeszíteni a csúcson, erdélyi magyarként képviselve a Kárpát-medencei magyarságot. Az a célom, hogy első magyarként pótlólagos oxigén nélkül másszam meg az Everestet és ezzel Magyarország legyen a 40. nemzet a világon, amelynek ez sikerült” – jelentette ki korábban Varga Csaba.
Nicușor Dan független jelölt támogatására buzdít újfent az Erdélyi Magyar Szövetség, amely az államfőválasztás első fordulója előtt is kiállt Bukarest főpolgármestere mellett.
Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
szóljon hozzá!