Egyre többen igénylik a Solidaris Egyesület segítségét, ám bizonytalan, hogy télen jut-e majd mindenkinek meleg étel

•  Fotó: Tóth Gödri Iringó

Fotó: Tóth Gödri Iringó

Az Erdély több városában is tevékenykedő Solidaris Egyesület különböző programok, missziók keretein belül igyekszik segíteni a rászorulókat. Az egyesület sajtótájékoztató keretében számolt be sikereikről és nehézségeikről, illetve a sajtó képviselőinek betekintést nyújtott a Ne éhezzen senki című kampány aznapi ételosztásába, melyen Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere is az önkéntes segítők között volt.

Tóth Gödri Iringó

2022. október 30., 14:092022. október 30., 14:09

2022. október 30., 15:052022. október 30., 15:05

A Solidaris Egyesület fontos programokkal, missziókkal segíti a rászorulókat: a Menedékszoba program – mely súlyos betegeknek, illetve hozzátartozóiknak nyújt szállást Kolozsváron és Marosvásárhelyen – az elmúlt évek egyik legfontosabb kezdeményezése. Az egyesület vezetősége sajtótájékoztató keretében számolt be tevekénységükről, megvalósításaikról és az eléjük gördülő akadályokról.

Sajó Norbert, a Solidaris Egyesület alapítója beszámolt arról is, hogy a 2009 óta működő telefonos szeretetszolgálatuk kitartóan, több mint egy évtized után is sikeresnek bizonyul, a betelefonálókat idézve – attól függetlenül, hogy járvány, válság vagy háború van, hogy változtak az önkénteseik, változtak a törvények – sokaknak elég az, hogy emberi hangot hallanak.

Az egyesület „nagy büszkesége” a Menedékszoba program,

melyben Kolozsváron a helyi önkormányzattal működnek együtt, és melyet Oláh Emese RMDSZ-es alpolgármester személyes jelenlétével támogat, hiszen nem egyszer ő maga adta át a kulcsot a szállásra érkező vendégnek.

•  Fotó: Tóth Gödri Iringó Galéria

Fotó: Tóth Gödri Iringó

„Nagyon örülünk annak, hogy arca, mosolya és keze is van ennek az intézménynek, amely itt, ebben a városban tevékenykedik, dolgozik” – tette hozzá Sajó Norbert, utalva arra is, hogy a polgármester a Sub Zero (Fagypont) program keretein belül is segédkezett már a Széchenyi téren ételt osztani a város hajléktalanjainak.

Oláh Emese elismerését fejezte ki az egyesület tagjai, önkéntesei előtt, és elmondta,

reménykedik  abban, hogy a polgármesteri hivatal a jövőben nem csak a Menedékszoba programot, hanem a telefonszolgálatot is támogatni tudja majd.

A menedékszoba a 3-as számú sebészeti klinikától csupán néhány méterre található, konyha és fürdő is tartozik hozzá és négy személyt tudnak elszállásolni benne. Az egyesület vezetője rámutatott, hogy a kolozsvári panziókban egy szoba ára egy éjszakára 120–130 lej körül van, ami nagyon sok lenne egy akár 4-6 hetes kezelés idejére. Elmondta, hogy az ingyenes szálláson túl is igyekeznek segíteni a betegeket és a hozzátartozóikat. Találtak például olyan éttermet, amely felajánlotta, hogy ha valaki a szoba vendégei közül egy hétnél tovább tartózkodik a városban, akkor annak ingyenebédet biztosítanak, illetve van olyan székelyföldi busztársaság, amely a szállásra igyekvőket ingyen szállítja a kincses városba.

•  Fotó: Tóth Gödri Iringó Galéria

Fotó: Tóth Gödri Iringó

A szoba 84 százalékos lefedettséggel működik, egy hónapban átlagosan 25 napon keresztül foglalt, illetve naponta 3-4 ember telefonál az egyesülethez, hogy szállásra lenne szüksége, de sajnos csak keveseknek tudják azt mondani, hogy van hely, hogy fogadják őket.

Akit nem tudnak fogadni, annak is igyekeznek segíteni információval, hogy mely egyesületek, gyülekezetek kínálnak fel olcsó szállást, esteleg ingyenes szállást.

Hozzátette, hogy a Solidaris Egyesület által felkínált szállást egy együttműködés keretében a Ion Chiricuță Onkológiai Intézet orvosai is megemlítik a betegeknek, és ezáltal kitágult a vendégeik köre: már nem csak Székelyföldről, a Partiumból és más magyarlakta térségekből érkeznek magyarok, hanem a déli megyékből románok is gyakran fordulnak hozzájuk.  

•  Fotó: Tóth Gödri Iringó Galéria

Fotó: Tóth Gödri Iringó

A Ne éhezzen senki kampány kapcsán az egyesület vezetője felidézte, hogy a Marosvásárhelyi Rádióval és a Kolozsvári Rádióval közösen kezdtek intenzív élelmiszergyűjtésbe, idén korábban mint máskor. Úgy vélik ugyanis, hogy

az energiaválság miatt lehet, hogy a novemberi számlák után mindenki kétszer meggondolja majd az adományozást.

Sajó Norbert azt is hangsúlyozta, hogy nem csak arra buzdítja az embereket, hogy a Solidaris Egyesületet segítsék, hanem arra is, hogy nézzenek szét a saját környezetükben a szomszédok, a rokonság körében, az iskolai szülői közösségben, és ha úgy érzik, hogy valaki segítségre szorul, akkor elsősorban annak adjanak, amit tudnak. 

•  Fotó: Tóth Gödri Iringó Galéria

Fotó: Tóth Gödri Iringó

A Ne éhezzen senki kampányban való részvételért a 0265 555555-ös telefonszámot hívhatják kisnyugdíjasok, nagycsaládosok, akik igényelnék a tartósélelmiszer-csomagokat. A lakhellyel rendelkező rászorulókat az egyesület 120–150 lej értékű csomagokkal segíti, a kolozsvári hajléktalanoknak pedig a Sub Zero (Fagypont) program keretein látják el, meleg időben szendvicsekkel és teával, télen meleg étellel és teával.

Az egyesület 70-75 hajléktalannak biztosít ételt, de már most látják, hogy a jelenleg tapasztalható árnövekedés mellett az idei tél nehézségeket fog hozni.

Valószínűleg nem fognak tudni két meleg fogást felkínálni, lesz, aki levest kap, lesz aki második fogást.

Hozzátette, hogy személyi igazolvánnyal, azaz lakcímmel rendelkezők is be szoktak állni az ételt kérők körébe. Igyekeznek nekik is adni, ha jut, hiszen sosem lehet tudni, hogy a látszat mögött mi van a valóságban (lehet, hogy bár még rendelkezik az illető személyi igazolvánnyal, de a valóságban a parkban kénytelen tölteni az éjszakákat, mert már nem lakhat az illető címen).

•  Fotó: Tóth Gödri Iringó Galéria

Fotó: Tóth Gödri Iringó

Az egyesület 5 alkalmazottjának és 55 önkéntesének munkáját többen segítik, így az egyik hetednapi adventista gyülekezet, a Kőszikla baptista gyülekezet és a Protestáns Teológiai Intézet diákközössége is. Az egyesület programjairól kampányairól a honlapukon lehet több információt találni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is

Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is
2025. július 07., hétfő

Rezervátumba szállítják a bocsokat, miután anyjukat kilőtték, mert megölt egy motorost a Transzfogarasi úton

A Brassó megyei Zernyesten működő medverezervárumba szállítják azt a három bocsot, amelyek anyját kilőtték, miután végzett egy olaszországi motorossal a Transzfogarasi úton.

Rezervátumba szállítják a bocsokat, miután anyjukat kilőtték, mert megölt egy motorost a Transzfogarasi úton
2025. július 07., hétfő

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat

Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat
2025. július 07., hétfő

Több településre lecsapott a vihar a Partiumban és Székelyföldön

Tetemes károkat okozott az ítéletidő hétfőn délután számos szilágysági településen. A vihar Zsibó városában háztetőket sodort le, fákat csavart ki tövestül, ugyanakkor Máramarosban és a Székelyföldön is tomboltak az elemek.

Több településre lecsapott a vihar a Partiumban és Székelyföldön
2025. július 07., hétfő

Szexuálisan molesztálta két kiskorú tanítványát egy erdélyi tanár, őrizetbe vették

Letartóztattak Kolozsváron egy matematikatanárt két tanítványa – egy 14 és egy 15 éves lány – szexuális bántalmazásáért.

Szexuálisan molesztálta két kiskorú tanítványát egy erdélyi tanár, őrizetbe vették
2025. július 07., hétfő

Több mint tíz fokkal visszaesik a hőmérséklet a héten, jönnek a zivatarok

Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.

Több mint tíz fokkal visszaesik a hőmérséklet a héten, jönnek a zivatarok
2025. július 07., hétfő

Meghosszabbították a hőségriasztást, de zivatarokra, jégesőre is figyelmeztetnek a meteorológusok

Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga hőségriasztásokat.

Meghosszabbították a hőségriasztást, de zivatarokra, jégesőre is figyelmeztetnek a meteorológusok
2025. július 07., hétfő

Megnevezték a parajdi sóbánya helyreállításának kulcsát a magyarországi szakértők a Krónikának 1.

Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.

Megnevezték a parajdi sóbánya helyreállításának kulcsát a magyarországi szakértők a Krónikának 1.
2025. július 06., vasárnap

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
2025. július 06., vasárnap

Kánikula a köbön: újabb hőségriasztásokat adtak ki a meteorológusok vasárnapra és hétfőre

Újabb hőségriasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Kánikula a köbön: újabb hőségriasztásokat adtak ki a meteorológusok vasárnapra és hétfőre