Nem kapkodták el a vonatvásárlást. Illusztráció
Fotó: Facebook/Vasúti Reformért Hatóság
A Coradia Stream elektromos meghajtású szerelvény, az első vonat, amit a román állam az utóbbi 20 évben vásárolt, megkezdte tesztútjait Bukarest és Brassó között, és a tervek szerint november 20-tól utasokat is szállítani fog ugyanezen az útvonalon.
2024. november 11., 10:012024. november 11., 10:01
A Vasúti Reformért Hatóság (ARF) képviselői szerint a szerelvény szombaton indult el első, utasok nélküli tesztútjára Bukarestből, és vasárnap is megtette ugyanezt a távot. Ştefan Roşeanu, az ARF elnöke az Agerpres hírügynökségnek vasárnap elmondta, ha a dolgok jól mennek,
A tesztutak még 10 napig zajlanak a Bukarest–Brassó és Bukarest–Konstanca útvonalon.
Az ARF 2022 márciusában kötött szerződést a lengyel Alstom Ferroviaria SpA céggel 37 ilyen szerelvény szállítására, az első vonat 2023. december 4-én érkezett meg Romániába, és azóta tesztellenőrzések sokaságán ment át.
Leállt péntek délelőtt 10 órakor a vasúti közlekedés Brassó és Segesvár között – tájékoztatott a román állami vasúttárssaság utasszállító részlege (CFR Călători).
Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.
Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.
A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
1 hozzászólás