Egérrágta liszt, rágcsálóürülék: a Lidl egyik áruházának bezárását rendelte el a fogyasztóvédelem

•  Fotó: Fogyasztóvédelem

Fotó: Fogyasztóvédelem

Egy temesvári Lidl áruházat zártak be ideiglenesen a fogyasztóvédelmi felügyelők, akik két 10 000 lejes bírságot is kiszabtak, miután egérürüléket és rágcsálófogóragasztó-csapdákat is találtak.

Krónika

2024. március 12., 09:282024. március 12., 09:28

Mihai Alin Gubandru, a nyugati regionális fogyasztóvédelmi felügyelőség (CRPC) főfelügyelőjének tájékoztatása szerint a Torontáli úti Lidlről van szó.

Mint részletezte, olyan 1 kilogrammos Belbake típusú fehér lisztet találtak az eladótérben, amelynek meg volt rágva a csomagolása, tartalma pedig kifolyt a kartonra, amelyen a termékek álltak, és rágcsálóürülék is volt a helyszínen.

Eközben a péksüteményeket előállító részen rágcsálófogó ragasztós csapdákat találtak, amelyeket a fogyasztóvédelem közlése szerint nem szabad belső térben használni.

Ugyanebben az üzletben a hűtött termékek csomagolásán belül kondenzációt, a fagyasztott termékek csomagolásán belül jegesedést, romlott gyümölcsöt, az édességeknél sérült csomagolást, a csokoládémáz felületén kondenzációs cseppeket találtak, de voltak még törött tojások, amelyek csomagolása csomagolásuk sérült, nedves volt, továbbá a padlót és a sütőtálcákat nem fertőtlenítették megfelelően.

A fogyasztóvédelmi felügyelők két 10 000 lejes bírságot szabtak ki, és további intézkedéseket rendelték el: a szolgáltatásnyújtás ideiglenes felfüggesztése a hiányosságok orvoslásáig, a nem megfelelő termékek – mintegy 850 kilogramm – értékesítésének végleges felfüggesztése. Javasolták továbbá, hogy hozzanak határozatot a létesítmény akár hat hónapra történő bezárásáról.

korábban írtuk

Lejárt szavatosság: 38 Lidl áruházat ideiglenesen bezáratott a tetemes büntetést is kiosztó fogyasztóvédelem
Lejárt szavatosság: 38 Lidl áruházat ideiglenesen bezáratott a tetemes büntetést is kiosztó fogyasztóvédelem

Több mint hétmillió lejre büntette az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) a Lidl üzletlánc több romániai üzletét, 38-nak a tevékenységét pedig felfüggesztette a hiányosságok kijavításáig.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. szeptember 25., szerda

Háromszoros olimpiai bajnoknak állítanak szobrot Nagyváradon

Szobrot állítanak Kabos Endre nagyváradi születésű kardvívó olimpiai bajnoknak szülővárosában – közölte szerdán a nagyváradi polgármesteri hivatal.

Háromszoros olimpiai bajnoknak állítanak szobrot Nagyváradon
2024. szeptember 25., szerda

Akadályozhatja a természetjárást is a fontos erdélyi vasútvonal elhúzódó felújítása

Elővigyázatosságra intik a természetjárókat, sziklamászókat a Bihar megyei hegyi- és barlangi mentők.

Akadályozhatja a természetjárást is a fontos erdélyi vasútvonal elhúzódó felújítása
2024. szeptember 25., szerda

Megkezdődött a 20. század eleji MARTA-autóbusz hasonmásának a gyártása

A 20. század elején az első magyar autógyár, az aradi MARTA üzemeiben előállított emeletes autóbusz hasonmása jövőre kerül forgalomba Aradon, és városnézésre használhatják majd a helyi lakosok és a turisták.

Megkezdődött a 20. század eleji MARTA-autóbusz hasonmásának a gyártása
2024. szeptember 25., szerda

Erdélyi gépkarabélyt adnának NATO-kézbe (videóval)

NATO-szabványoknak feleltetnek meg egy Erdélyben gyártott gépkarabélyt, amely a hírhedt Kalasnyikovok mintájára készült. A kudzsiri fegyvergyárban 2021 óta dolgoznak egy új gépkarabélyon, jelenleg az ipari prototípust finomhangolják.

Erdélyi gépkarabélyt adnának NATO-kézbe (videóval)
2024. szeptember 25., szerda

Újabb Bihar megyei körgyűrűt nyithatnak meg október közepén

Hamarosan befejeződnek a belényesi körgyűrű kivitelezésének munkálatai. Jelenleg az utolsó útburkolati jeleket festik fel, valamint felszerelik a jelzőtáblákat és a védőkorlátokat – tájékoztatott a Bihar Megyei Tanács sajtóosztálya.

Újabb Bihar megyei körgyűrűt nyithatnak meg október közepén
2024. szeptember 25., szerda

Brassói főgimnázium: a nemi erőszak gyanúja után is normális mederben folyik az élet az iskolában

A brassói Áprily Lajos Főgimnázium vezetőségének nem volt tudomása a nemi erőszak gyanújával augusztusban újraindított nyomozásról, a tavalyi büntetőeljárás kezdetéről és lezárásról sem értesítették őket – állítja a Krónikának a tanintézet igazgatója.

Brassói főgimnázium: a nemi erőszak gyanúja után is normális mederben folyik az élet az iskolában
2024. szeptember 25., szerda

Hetedszer érkezett kisbaba a sokgyermekes erdélyi magyar polgármester családjába

Megszületett Soós Zoltán hetedik gyereke – jelentette be Facebook-oldalán Marosvásárhely polgármestere.

Hetedszer érkezett kisbaba a sokgyermekes erdélyi magyar polgármester családjába
2024. szeptember 25., szerda

Erdélyen át indult Hollandiába a kokainszállítmány, de már nem ér célba

Ecuadori fagyasztott gyümölcsbe rejtett kokaint találtak a nagylaki országúti határátkelőn a hatóságok, egy 33 és egy 36 éves férfit nemzetközi kábítószer-kereskedelem miatt őrizetbe vettek.

Erdélyen át indult Hollandiába a kokainszállítmány, de már nem ér célba
2024. szeptember 24., kedd

Félszáz medve kilövését hagyták jóvá Háromszéken

A Kovászna megyei vadásztársaságok 53 medve kilövésére adtak be kérelmet az idénre megszabott 54-es kvótából, és mindegyik kérelmet jóváhagyták – számolt be keddi sajtótájékoztatóján Ráduly István prefektus. A megyében jelenleg mintegy 2000 medve él.

Félszáz medve kilövését hagyták jóvá Háromszéken
2024. szeptember 24., kedd

Tinédzsert sebesített meg a ragadozó a Transzfogarason

Tizennégy éves fiút támadott meg egy medve kedden Argeș megyében, a Transzfogarasi hegyi út közelében – írta az Argeș megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) tájékoztatása alapján a News.ro. A Transzfogarason rengeteg a ragadozó.

Tinédzsert sebesített meg a ragadozó a Transzfogarason