Gyülekezeti bizottság vizsgálja a szolgálati lakásnak otthont adó épület felújítását
Fotó: Gazda Árpád
A Kolozsvár-Felsővárosi Református Egyházközség építkezési bizottsága vizsgálja, történt-e túlköltekezés a gyülekezet második lelkésze szolgálati lakásának a felújítása során. Míg folyamatban van a vizsgálat, az érintettek nem kívántak nyilatkozni a részletekről. Másfél napi telefonálgatás után nagyjából ennyit sikerült hivatalosan megtudni egy olyan ügyről, amelynek hullámai túlléptek a Kós Károly által tervezett híres Kakasos templom presbitériuma és gyülekezete határain, és minden bizonnyal az ügyészséget is elérik.
2024. szeptember 20., 13:542024. szeptember 20., 13:54
Szeptember 18-án, szerdán csíkszeredai kollégáink egy postán érkezett, a Krónika szerkesztőségének címzett levelet továbbítottak Kolozsvárra, amelyet a székelyföldi anyacég postacímére küldött egy névtelen feladó. A levél egy román nyelvű ügyészségi feljelentés szövegét tartalmazta. A szöveg szerint Flóriska István, a Kolozsvár-Felsővárosi Református Egyházközség főgondnoka fordult a Kolozs Megyei Törvényszéki Ügyészséghez, bűnügyi kivizsgálást kérvén Ballai Zoltán lelkipásztor ellen, akit pénzügyi visszaéléssel vádol.
Valaki az egyházközség főgondnoka nevében fabrikált fiktív ügyészségi feljelentést
Fotó: Gazda Árpád
Az augusztus 18-i keltezésű dokumentum nem volt aláírva. A benne szereplő végösszeg azonban ismerősen csengett. Egyházi körökben ugyanis korábban is terjedt a hír a költségesre sikerült felújításról, és a hűtlen kezelés gyanújáról.
A túlköltekezésnek is szerepe lehetett abban, hogy a Kolozsvári Egyházmegye múlt hét végén tartott tisztújító küldöttgyűlésén a lelkészi főjegyzői tisztségre jelölt Kerékgyártó Zsolt, a Kakasos templom parókus lelkésze nem kapta meg a tisztség elnyeréséhez szükséges szavazatszámot, a felsővárosi gyülekezetből távozni kívánó Ballai Zoltánt pedig nem választották meg tordatúri lelkésznek.
A 110 éves Kakasos templom drónfelvételről
Fotó: Gazda Árpád
Flóriska István főgondnok volt az első, akit felhívtunk telefonon az ügyben. Meglepetésünkre a leghatározottabban cáfolta, hogy feljelentést tett volna. Kijelentette: valaki durván visszaélt a nevével.
Arról is tájékoztatott, hogy ismeri a levél tartalmát, hiszen egy újságíró kolléga már szembesítette vele, és mérlegeli, hogy feljelentést tegyen a nevével való durva visszaélés miatt.
Fotó: Gazda Árpád
Flóriska István nyomatékosította, hogy nem közpénzből történt a lelkészi lakás felújítása, a gyülekezet a saját forrásait használta erre a célra. Úgy vélte: éppen ezért
Ez a tisztázás folyamatban van. Kijelentette: nincsen felhatalmazva arra, hogy számokat erősítsen meg vagy cáfoljon a sajtónak. Azt tanácsolta: kérdezzük meg Kerékgyártó Zsolt parókus lelkészt, és Ballai Zoltán lelkészt a részletekről. Arra kért ugyanakkor, hogy ha írni akarunk az ügyről, óvjuk a gyülekezetet a megbélyegzéstől.
Fotó: Gazda Árpád
A telefonon elért Kerékgyártó Zsolt hasonló szellemben nyilatkozott. Kijelentette: folyamatban van a presbitérium építési bizottságának a belső vizsgálata, és a vizsgálat lezárulta előtt nem kíván részletes tájékoztatást nyújtani az ügyben. Azt azonban elmondta, hogy
Kerékgyártó Zsolt is elmondta: a gyülekezet egységének, békéjének a megóvását tekinti elsődleges feladatának. Maga is abban érdekelt, hogy öntsenek tiszta vizet a pohárba, és ne félinformációk keringjenek közszájon az építkezési ügyeikről. Ezért maga is azt javasolja Flóriska István főgondnoknak, hogy ne hagyja annyiban a nevével való visszaélést, és tegyen feljelentést ismeretlen tettes ellen.
Fotó: Gazda Árpád
Ballai Zoltán lelkipásztor szintén a folyamatban levő vizsgálatra hivatkozva nem kívánt részletekbe bocsátkozni. Kijelentette: a presbitérium építkezési bizottságának az a feladata, hogy ellenőrizze a kiadásokat, a testület tehát a feladatát végzi, amikor többek között azt is vizsgálja, hogy indokolt volt-e minden kiadás.
Hozzátette: nagy összegről van szó, ezért természetes a fokozott odafigyelés. Megjegyezte: az építkezés egy olyan időszakban történt, amikor megugrottak az árak. Hozzátette: a presbitérium kérésére maga is elkészítette a jelentését, és úgy véli: a négyzetméterre lebontott felújítási összeg nem kirívó.
Ballai Zoltánt 2022 január elsejei hatállyal választották meg a gyülekezet második lelkészévé. Ekkor tulajdonképpen visszatért abba a gyülekezetbe, amelyben a 2010-es évek elején három évig már szolgált. Az egyházközség abban az épületben jelölte ki számára a lelkészi lakást, amelyben korábban öregotthon működött. Az öregotthont működtető alapítványt Pap Géza, a gyülekezet egykori lelkésze, néhai püspök alapította. Pap Géza 2018-as váratlan halála után a magánalapítványt a családja örökölte. A 470 négyzetméteres hasznos felületű kétszintes, és pincerésszel is rendelkező épületben lelkészi lakást, segédlelkészi lakást, vendéglakást alakítottak ki. A presbitérium Ballai Zoltánt bízta meg a felújítás levezetésével. A művelet 2022 elején kezdődött, és még ugyanabban az évben be is fejeződött. A túlköltekezés gyanúja 2024 tavaszán vetődött fel, amikor kiderült, még mindig vannak kifizetetlen számlák az építkezés nyomán.
A Kolozs Megyei Képviselők Tanácsának szeptemberi ülésén meghozott döntés értelmében az év végén esedékes parlamenti választásokon a képviselőjelölti listát Csoma Botond, a szenátorjelölti listát Tasnádi István Szilárd vezeti.
Idén június 3-ától szeptember 19-éig 64 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus, és hat haláleset is történt – közölte pénteken az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Több mint ötven tanuló panaszkodott rosszullétre csütörtökön négy Mehedinţi megyei település iskoláiban. Utólag kiderült, több mint hetvenen szorultak orvosi ellátásra.
A makfalvi köztéri parkban elhelyezett székely zászló eltávolítására szólította fel a község polgármesterét Maros megye prefektusa. A település elöljárója és az SZNT szerint a kormány képviselője tévesen és tendenciózusan értelmezi a hivatkozott törvényt.
Több mint háromszáz új bicikli porosodik a raktárakban, várva, hogy az aradi önkormányzat üzembe helyezze a vissza nem térítendő európai uniós támogatásból megvalósított kerékpáros közösségi közlekedési rendszert.
Távozik Borsi Balázs a Maszol.ro főszerkesztői székéből – a hírt egy rövid szolgálati közleményben jelentette be a romániai magyar hírportál.
Hatalmas tűz ütött ki csütörtökre virradóra a Bihar megyei Felsőpatak egyik koporsógyárában, a tűzoltók több esetkolcsival avatkoztak be, hogy megakadályozzák a lángok átterjedését a további hét csarnokra.
Leállt csütörtök reggel a vasúti forgalom Temesvár és Arad között, miután a 2601-es számú Regio utasszállító vonat második és egyben utolsó kocsija kisiklott Temesságnál.
A partiumi megyékben állandó lakhellyel rendelkező, és valamelyik erdélyi mezőgazdasági egyetemen tanuló magyar fiatalok pályázhatnak hallgatói ösztöndíjra a magyar Agrárminisztérium támogatásával.
Harmincnyolc iskola 547 osztálytermét újítja fel és látja el modern bútorokkal, továbbá 34 iskolapszichológusi és 13 iskolaorvosi rendelőt, valamint 17 szaklaboratóriumot alakít ki vagy modernizál az aradi önkormányzat a következő fél évben.
szóljon hozzá!