Fotó: Katasztrófavédelem
Tanulókat szállító kisbusz balesetezett szerdán a Szeben megyei Szelistye (Sălişte) közelében, vörös beavatkozási kódot léptettek érvénybe a hatóságok – közölte a Szeben megyei rendőr-főkapitányság.
2024. június 26., 20:432024. június 26., 20:43
A tájékoztatás szerint a balesetet egy 56 éves sofőr okozta az 1-es számú országúton. A személygépkocsit Fehér megye irányából vezető sofőr anélkül tért balra, hogy szabályszerűen előnyt adott volna a tanulókat szállító, Nagyszeben felől közeledő kisbusznak, így a két jármű összeütközött.
Két kislányt orvosi ellátásban részesítettek.
A Szeben megyei katasztrófavédelem közölte, hogy senki nem rekedt a járműben, a mentőcsapatok minden utast megvizsgáltak, és két kiskorú lány orvosi ellátásban részesült.
Egy hónappal a 71. születésnapja után elhunyt Jancsó Árpád temesvári műszaki helytörténész, út-, híd- és vasútépítő mérnök, több tucat helytörténeti könyv szerzője.
Hatszáz fős juh- és kecskeállományával a csegezi Szilágyi Dezső Aranyosszék elismert állattartója. Videós riportunkban a húsvéti élőállat-értékesítéssel is foglalkozó termelőt arról faggattuk, hogy a tavalyi mélypont után miként talált magára a juhászat.
Tizenkilenc előadás kapott helyet a június 20. és 28. között megvalósuló 37. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának versenyprogramjában.
Újabb erdélyi magyarellenes futballincidens miatt tesz feljelentést a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat, a Brassói SR Municipal és a Székelyudvarhelyi FC közötti mérkőzésen történt.magyarellenes támadások kivizsgálását kérve a román hatóságoktól.
A Bákó megyei Somoskán a csángó magyarok a hagyományos húsvétváró Aranymiatyánk találkozó keretében népszerűsítik, mutatják be archaikus imádságaikat.
Elkezdődött a vajdahunyadi vár freskóinak restaurálása. A 17. századból származó freskók felújítása az Erdély egyik jelképének számító műemlék vár felújítási, konzerválási és hasznosítási projektjének második szakasza keretében zajlik.
Végül négy jelölt jelentkezett be a Bihar Megyei Tanács elnöki székéért zajló küzdelembe.
A Wizz Air idén ősztől Nápolyba indít járatot a Brassói Nemzetközi Repülőtérről.
A hegyimentők kedd hajnalban egy ukrán férfi keresésére indultak, aki a Máramarosi-havasokon keresztül lépte át az ukrán–román határt, és az 112-es sürgősségi hívószámon kért segítséget a nap első óráiban a román hatóságoktól.
Előzetes letartóztatásba került az az aradi férfi, aki ittasan ült a gépkocsija volánjához, a rendőri ellenőrzés alól pedig megpróbálta kivonni magát, így autós üldözés után tudták csak elfogni.
szóljon hozzá!