2010. február 16., 08:162010. február 16., 08:16
„Nagyon fontos, hogy minél szélesebb körben ismertessük a moldvai magyar oktatás gondjait” – mondta Posch Dániel, aki könyvével ezekre a nehézségekre hívja fel a figyelmet. A szerző elmondta, hogy a kettős állampolgárságról szóló magyarországi népszavazást követően hallott a moldvai oktatásról, és ő maga is „keresztapaságot” vállalt, vagyis anyagilag segíti egy moldvai gyerek taníttatását.
Solomon Adrián, az MCSMSZ elnöke elmondta, hogy jelenleg mintegy ezer „keresztszülőt” tartanak nyilván, akiknek csaknem fele 40 ezer forinttal, de van, aki 150 ezer forinttal járul hozzá rendszeresen „keresztgyermeke” oktatási költségeinek fedezéséhez.
Csíkszereda középiskoláiban 76 moldvai gyerek tanul, ellátásukról az MCSMSZ gondoskodik a Hargita megyei önkormányzat támogatásával. Solomon Adrián közölte, hogy a 32 millió forintos kiemelt magyar állami támogatás nélkül nem létezhetne a csángó oktatási program. Jelenleg 21 moldvai településen 1600 gyerek vesz részt az oktatási programban, ebből 996 gyerek az állami iskolákban heti három órán tanulja a magyar nyelvet, a többiek – az állami oktatásban részt vevő társaikkal együtt – iskolán kívüli, délutáni foglalkozásokon ismerkednek a magyar nyelvvel és kultúrával.
„Ez a program esélyt ad a gyermekeknek arra, hogy megismerhessék saját kultúrájukat” – mondta az MTI-nek Solomon Adrián, aki reméli, hogy egyre több gyerek él majd ezzel a lehetőséggel.
Az MCSMSZ elnöke arról is beszámolt, hogy a helyi hatóságok hozzáállása falvanként változik, van, ahol teljes mértékben elfogadták ezt az oktatási formát, másutt azonban idegen dologként kezelik.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.
Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.
A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.
„Ránk számíthatsz!” az idei tusványosi nyári szabadegyetem és diáktábor mottója – jelentette be Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke.
Két szászrégeni banda tagjai verekedtek össze szombaton a szászrégeni strandon. Az eseményről nem számolt be a Maros megyei rendőr-főkapitányság, ám miután egy helyi román lap részletesen írt a történtekről, kedden több személyt őrizetbe vettek.
Mintegy 400 rendőr és csendőr keresi a 37 éves Emil Gânj Maros megyei férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta a házat barátnőjére, aki a tűzvészben életét vesztette. A férfi felkutatása egész éjjel folytatódott.
Az Erdélyi-szigethegységben lévő Vârtop üdülőfaluban táborozó diákok egy csoportját szállították kórházba kedd éjjel ételmérgezés gyanújával.