Menni vagy maradni? Emil Boc választhat Kolozsvár és az Európai Parlament között
Fotó: Facebook/Emil Boc
Nicolae Ciucă, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke egy televíziós interjúban kijelentette: Emil Boc, Kolozsvár polgármestere eldöntheti, ismét megpályázza a kincses város elöljárói tisztségét, vagy pedig a PNL listavezetője lesz az idei európai parlamenti választásokon.
2024. február 03., 17:002024. február 03., 17:00
2024. február 03., 17:102024. február 03., 17:10
A volt kormányfőt a Prima Tv egyik műsorában arról kérdezték, ki áll majd a liberálisok EP-listájának élén. A szenátus elnöke a News.ro hírügynökség szerint azt válaszolta, még nem döntöttek, erről majd a február 18-ai bukaresti küldöttgyűlésen határoznak. Közben az Európai Néppárt kongresszusára is készülnek, amely alkalmával 13 állam- és kormányfő látogat a román fővárosba.
Amikor konkrétan rákérdeztek, Eduard Hellvig, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt igazgatója – akinek neve már hónapokkal ezelőtt felmerült – megfelelne-e listavezetőnek, Ciucă megismételte, hogy még nem döntöttek. Hellvigről azt mondta, nagy szakértelmű volt politikus, akivel ma is együttműködik.
– hangoztatta a liberális pártvezető. Mint ismeretes, Eduard Hellvig tavaly júliusban mondott le a SRI igazgatói tisztségéről. Úgy fogalmazott, Romániában létezik egy olyan rossz szokás, hogy a hatalmi pozícióban lévők nem hagyják el azt az utolsó pillanatig, már csak ezért is szükségesnek tartja, hogy távozzon tisztségéből. „Ez az egészséges demokrácia gesztusa” – tette hozzá.
A tavaly a Románia Csillaga érdemrend parancsnoki fokozatával kitüntetett 49 éves, zilahi születésű Hellviget 2015-ben nevezte ki Klaus Iohannis államfő a SRI élére. Korábban parlamenti és európai parlamenti képviselőként tevékenykedett, betöltötte a Nemzeti Liberális Párt alelnöki tisztségét, 2012-ben a Victor Ponta vezette balliberális USL-kormányban területfejlesztési és idegenforgalomért felelős miniszter volt.
Hellvig „kipilálása” után Nicolae Ciucát a másik „népszerű” lehetőségre, Emil Boc esetleges bevetésére is reagáltatták: marad-e Kolozsvár polgármestere vagy elindul-e egy brüsszeli mandátumért. „Húsz évet hasznosan töltött el Kolozsvár élén. Ma azt látjuk, hogy Kolozsvár Európa öt legjobb városa között van életminőség tekintetében (pontosabban egy felmérés szerint a legjobb 10 között – szerk. megj.), irigylésre méltó dinamikája van a gazdasági fejlődésnek. Kolozsvár és Bukarest az a két város, amely »felemeli« Romániát gazdasági szempontból. Ismerjük be, Boc polgármester úr nagyon jó munkát végzett Kolozsváron, és joga van hozzá, hogy válasszon, miként folytatja” – jelentette ki a PNL-elnök.
A romániai viszonyoktól, gondolkodásmódtól kissé idegen, éppen ezért meglepő megelégedettséget tükröz egy friss Eurostat-felmérés, mely Európa legjobb 10 városa közé sorolja Kolozsvárt életminőség tekintetében.
Pedig bő egy évtizeddel ezelőtt a világválságban kormányfőként tevékenykedő Emil Boc valószínűleg a legutáltabb politikus volt az országban, azonban manapság ismét a legkedveltebb döntéshozók között tartják nyilván, akárcsak országos karrierje eddigi csúcsán, 15 esztendővel korábban. A közelmúltban készült felmérések szerint Mircea Geoană helyettes NATO-főtitkárban bíznak a legtöbben, a második helyen pedig Boc áll.
Bő egy évtizeddel ezelőtt Emil Boc minden bizonnyal a legutáltabb politikus volt Romániában, azonban manapság ismét a legkedveltebb döntéshozók között tartják nyilván, akárcsak országos karrierje eddigi csúcsán, 15 esztendővel korábban.
Csakhogy Kolozsvár „Funar-váltó” polgármestere (2004-ben ő döntötte meg a hírhedten magyarellenes Gheorghe Funar uralmát) korábban már cáfolta, hogy elhagyná a kincses várost Brüsszel kedvéért. Tavaly októberben – amikor szintén felmerült a neve mint a liberális EP-lista vezetője –
Jelezte, a városnak van már egy „kiváló” EP-lépviselője Daniel Buda személyében. Azon túl, hogy minden támogatást megadnak majd a kampányban, Boc lezártnak tekinti ezt az ügyet. Hozzátette, nem is érti, hogy került a népszerűségét tükröző felmérésekbe, „nem ő kérte”. „Ha akkora megtiszteltetés ér, hogy Kolozsvár polgármestere lehetsz, azt hiszem, minden más elszürkül mellette” – jelentette ki tavaly októberben Emil Boc.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország területének mintegy háromnegyedére.
Kigyulladt szerdán este egy Élesd és Nagyvárad között közlekedő személyvonat mozdonya a bihari megyeszékhely közelében.
Hamarosan befejeződnek a fugyivásárhelyi körgyűrű építési munkálatai: a kivitelezők a körforgalmakat és az útpadkákat alakítják ki, felszerelik a szalagkorlátokat, és mellékutakat építenek – tájékoztatta a Krónikát a Bihar Megyei Tanács sajtóosztálya.
Precedenst teremthet a nagyváradi törvényszék egy nemrég meghozott döntése, amelynek értelmében nem adható az eredetinél kisebb osztályzat egy megfellebbezett érettségi dolgozatra. Az ítélet azonban még nem jogerős.
A kánikula okozhat napszúrást, hőgutát és vízmérgezést is, és bizony érdemes ezeket megelőzni – hívta fel a figyelmet Turóczi Ildikó, a többek közt a Brassó megyei Barcarozsnyó ügyeletközpontjában dolgozó háziorvos főorvos.
Több mint 400 szálláshelyet biztosít a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a felvételire jelentkező diákok számára a kincses városi Hașdeu (Kőkert) utcai diáknegyedben működő egyetemi bentlakásokban.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország területének mintegy felére.
A múlt héten leégett szatmárnémeti hulladéktároló központnak nem volt tűzvédelmi engedélye, és nem is kezdeményezte ennek megszerzését; a hatóságok 50 000 lejre bírságolták meg – adta hírül szerdán az Agerpres hírügynökség.
A katonai tűzoltókat 2220 sürgősségi helyzethez riasztották az elmúlt 24 órában, az esetek 70 százalékában elsősegélynyújtásra volt szükség.
Betöltötte 100. életévét a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett sepsiszentgyörgyi Bartha Mihály úzvölgyi veterán katona.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)