Élesen bírálta Bukarest kisebbségpolitikáját az RMDSZ a kolozsvári FUEN-kongresszuson

Vincze Loránt •  Fotó: Mihály László

Vincze Loránt

Fotó: Mihály László

„A román diplomácia lépten-nyomon azt állítja, hogy itt a kisebbségi kérdést megoldották, az modellértékű lehetne bárki számára. Mi ezzel szemben azt mondjuk, hogy ma szinte semmi nincs rendben” – fogalmazott Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) kolozsvári kongresszusának csütörtöki megnyitóján.

Krónika

2017. május 18., 13:082017. május 18., 13:08

2017. május 18., 14:002017. május 18., 14:00

Az európai kisebbségek legnagyobb ernyőszervezetének rendezvénye a köszöntőbeszédekkel kezdődött csütörtökön. Azért esett a FUEN választása Erdélyre, hogy ezzel fejezze ki elismerését az RMDSZ-nek az utóbbi hét évben vállalt kezdeményező szerepéért, amelynek legfontosabb eredménye a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés – mondta nyitóbeszédében a FUEN elnöke, Vincze Loránt az RMDSZ hírlevele szerint.

Hozzátette: a FUEN helyszínválasztása azt is jelzi, hogy a szervezet fokozottan figyel Közép- és Kelet-Európára. Beszédében emlékeztetett:

az erdélyi magyarok azt szeretnék, ha elismernék őket államalkotó nemzetnek, ha kollektív jogaik és autonómiájuk lenne,

de a régió nemzetiségei számára még mindig nem biztosított a közel száz éve, a gyulafehérvári nyilatkozatban megígért egyenlőség és önrendelkezés.

A kisebbségek védelmét nem lehet belpolitikai ügynek tekinteni – vonta le a következtetést. „A mi felfogásunk szerint az Európai Uniónak kell a kisebbségi jogokat garantálnia, és megfelelő politikákkal, erőforrásokkal védelmeznie, népszerűsítenie a kisebbségek hozzájárulását a közös európai örökséghez, legyen szó kulturális örökségről vagy anyanyelvhasználatról. Erről szól a Minority SafePack” – mondta, történelmi sikernek nevezve, hogy a kezdeményezők pert nyertek az Európai Bizottság ellen, így a polgári kezdeményezés peres úton kapott zöld utat.

A FUEN elnöke a szövetség közleménye szerint bírálta Romániát, amiért modellértékűnek próbálja beállítani a hazai kisebbségvédelmet, de ugyanakkor elzárkózik a párbeszédtől a közösségi jogok kérdésében.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök még inkább kikelt Bukarest kisebbségpolitikája ellen. „A román diplomácia lépten-nyomon azt állítja, hogy itt a kisebbségi kérdést megoldották, az modellértékű lehetne bárki számára. Mi ezzel szemben azt mondjuk, hogy ma szinte semmi nincs rendben.

Idézet
A modellértékűnek nevezett Romániában, amint azt a most kezdődő kongresszus is hűen igazolja, egyetlen román hatalmi ág képviselője sem tett eleget a meghívásunknak.

A román elnök nem küldött üzenetet, a román külügyminisztérium és a román kormány úgyszintén. Ettől persze még fontosak vagyunk számukra: odafigyelésüket, ránk irányuló perzselő tekintetüket szinte a bőrünkön érezzük. A román diplomácia minden követ megmozgatott, hogy ezt a rendezvényt minimalizálják” – hangsúlyozta a szövetségi elnök a FUEN kolozsvári kongresszusának megnyitóján.

Kelemen Hunor •  Fotó: Bethlendi Tamás Galéria

Kelemen Hunor

Fotó: Bethlendi Tamás

A FUEN kongresszusa szerinte azt üzeni a többségi társadalmaknak, hogy párbeszédre, nyitottságra, közös tervezésre van szükség, hogy az őshonos kisebbségek nem akarnak semmit sem elvenni a többségtől, de asszimilálódni sincs szándékukban.

„Amióta elindítottuk az MSPI polgári kezdeményezést,

Idézet
ismét fontossá váltunk a román diplomácia számára. Állandóan rossz hírünket keltik, valótlan dolgokat állítanak rólunk és szándékainkról. Ezt úgy is mondhatnám, hogy hazudnak”

– hangsúlyozta.

Mint felsorolta, úgy állítják be, mintha az MSPI szándéka az etnikai szeparatizmus volna, a magyar közösség pedig arra törekedne, hogy veszélybe sodorja Románia területi integritását. „Az igazság az, hogy törekvéseinket Románia határain belül képzeljük el, és kizárólag a parlamenti politizálás eszközeit használjuk” – mondta el Kelemen Hunor.

Elmondása szerint nemrégiben egy román államtitkár azt a valótlanságot állította, hogy a kolozsvári kongresszusra előkészített FUEN-dokumentumok és -határozattervezetek a területi autonómiára irányulnak. Kelemen Hunor szerint az igazság az, hogy nem készült ilyen határozat, de nem látná annak problémáját, ha készült is volna. Határozott meggyőződése az, hogy Románia többnemzetiségű állam,

Idézet
a romániai magyar közösség pedig csakis azt kéri, ami kijár neki: hogy betartsák 1918-ban tett ígéreteket, hogy államalkotó tényezőként ismerjék el a magyar embereket.

A szövetség hírlevelében úgy fogalmaznak, Románia az EU-csatlakozás előtt azt vállalta: érvényesíti a jogállamiság kritériumait, európai módon rendezi a többség-kisebbség viszonyát, visszaszolgáltatja a kommunista diktatúra alatt elkobzott egyházi és közösségi vagyont. Bukarest a kilencvenes évek végétől tett is néhány, akkor határozottnak tűnő lépést ebbe az irányba, viszont a NATO-, majd a 2007-es uniós csatlakozás után jól érzékelhetően elkezdődött egy visszarendeződési folyamat.

•  Fotó: Bethlendi Tamás Galéria

Fotó: Bethlendi Tamás

„Nincs ellenőrzési mechanizmus, nincs szankció. Közben

Idézet
olyan eszközöket vezettek be a megszerzett jogok megnyirbálására, a politikai és közéleti vezetők megfélemlítésére, amelyeknek az ellenszerét nehezen találjuk.

A bűnüldözést, az ügyészséget és a bíróságokat, egyszóval az igazságszolgáltatást és az erőszakszervek intézményeit. A korrupció elleni harc jó ürügy, hogy személyeket és intézményeket tiporjanak el” – véli Kelemen Hunor, megemlítve ennek legutóbbi példáját: a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium esetét.

Mint arra rámutatott, Kolozsvár polgármestere, Románia volt miniszterelnöke „ma nem ért rá eljönni”, levelet küldött: ez megismétli és részletezi azt az üzenetet, amelyet az egyik volt külügyminiszter szajkózott néhány évvel ezelőtt itt, Kolozsváron, amikor megünnepelte azt a tényt, hogy Románia aláírta a kisebbségi keretegyezményt. „Az ünnepnek volt két aprócska szépséghibája. Az egyik, hogy a kisebbségeket nem hívták meg az ünnepre. A másik szépséghiba meg az, hogy

Idézet
a volt miniszter elfelejtette mondani, a keretegyezményt azóta sem alkalmazzák”

– sérelmezte az RMDSZ elnöke.

•  Fotó: Mihály Lászó Galéria

Fotó: Mihály Lászó

A polgármester levelében azt állítja, hogy a magyar közösség jól van – Kelemen Hunor ezt cáfolja. „De bizakodóak vagyunk, mert azt látjuk, hogy 27 év után a FUEN-kongresszus előtti napokban Kolozsvár egyik bejáratánál többnyelvű helységnévtáblák jelentek meg. Nem önszántából, nem saját kezdeményezésére helyezte ki, hanem bírósági ítélet kötelezte az önkormányzatot, hogy tegye ki a többnyelvű táblákat” – részletezte.

Összegzésként kiemelte: a 60 milliós őshonos kisebbség Nagy-Britannia kiválását követően az Európai Unió negyedik legnagyobb államát alkothatná: „60 millió ember. Bátran mondjuk, bátran mondhatjuk: szükség van ránk, értéket képviselünk, értéket alkotunk, része vagyunk annak a nagy közösségnek, amit ma Európa népeinek, nemzeteinek hívunk. Nem hátrálunk meg!” 

Biró Zsolt, a FUEN-be nem rég felvett erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke az MTI szerint arra emlékeztetett, hogy Románia számtalan esetben felemelte a hangját a többsebességes Európa ellen. Úgy vélte,

a kisebbségpolitikában sem megengedhető a többsebességes Európa,

és az erdélyi magyarok ugyanazokat a jogokat kérik, amelyekkel például a dél-tiroli osztrákok rendelkeznek Olaszországban.

Biró Zsolt •  Fotó: Mihály László Galéria

Biró Zsolt

Fotó: Mihály László

A román kormánynak alárendelt Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának az államtitkári rangú, tatár nemzetiségű vezetője a romániai kisebbségekkel foglalkozó hivatal munkáját ismertette. Azt is megemlítette, hogy a román kormányprogramnak kisebbségi fejezete is van, és a kabinet figyelmet fordít az anyanyelvhasználat kiszélesítésére, és az identitásmegőrzésre. Üdvözölte, hogy a FUEN Kolozsváron rendezte kongresszusát, hiszen – mint fogalmazott – itt a résztvevők „összevethetik a valóságot azzal, amit egyesek állítanak a román kisebbségvédelemről”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen