Ismerkedés a „sztereóképekkel”
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
A Mecseki Fotóklub kiállításával és a Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház előadásával jelentkezett Pécs idén Aradon, a városnapi programokon. Már hagyomány, hogy a két testvértelepülés egy-egy (fél) napot szentel egymásnak a városnapi kavalkádban: pénteken Pécs Napját szervezték meg Aradon, szeptember harmadik hétvégéjén pedig a partiumi város viszonozza a látogatást Baranyában.
2024. augusztus 23., 20:172024. augusztus 23., 20:17
Az Arad Megyei Múzeumegyüttes szépművészeti osztályának Clio-termében péntek késő délután nyitották meg a Mecseki Fotóklub Mozaikok című kiállítását, amelyen a pécsi fotóművészek portréi, város- és tájképei csodálhatók meg. Hámori Gábor, a klub tagja, korábbi elnöke elmondta, hogy 27 alkotó ötven képe látható Aradon szeptember elsejéig; a munkák a Mecsek Szalon elnevezésű kiállítássorozat keretében születtek, kötetlen témaválasztás alapján.
Kötetlen témaválasztás alapján készült láthatók szeptember elsejéig a Clio-teremben
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
„Sokan háromdimenziósnak nevezik, merthogy 3D-s tévén nézzük ezeket, de a helyes kifejezés sztereókép, mert két képből áll – magyarázta érdeklődésünkre Balás László, az alkotó. – Egy helyről, kis különbséggel két képet kell csinálni, mintha bal és jobb szemmel néznénk a képet, utána egy szoftver segítségével össze lehet állítani egy fájlba ezt a két képet, és egy szokásos, háztartásokban is lévő 3D-s tévén meg lehet nézni. Sok gyakorlat kell hozzá. Egy barátom hívta fel a figyelmemet rá, s valahogy beleszerettem. Sok fotós nálam jobb képeket készít, de én találtam egy másfajta megjelenítést, amit más nem csinál, és nagyon látványos. 13-14 évvel ezelőtt készítettem az első képeket, s azóta is csak ilyen képeket csinálok. Összegyűlt már öt-hatezer, főleg Magyarországról, templombelsőkről, tájakról, várakról, kastélyokról.”
Bogdan Boca aradi városmenedzser és Zag Péter pécsi alpolgármester köszöntője után Pavlovics Attila, a Pécsi Kulturális Központ igazgatója méltatta a testvértelepülési együttműködést, kiemelve, hogy a protokolláris kapcsolatokon kívül a művelődési és művészeti intézmények, civil szervezetek között is szoros kötelékek alakultak ki.
Zag Péter pécsi alpolgármester köszöntője
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
A testvértelepülési együttműködés értelmében minden évben megtartják Pécs Napját Aradon, illetve Arad Napját Pécsett – utóbbira szeptember harmadik hétvégéjén kerül sor. Péntek este a szabadtéri folklórfesztiválon a pécsi Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház is fellépett.
Magyar személyiségeket is kitüntettek az Aradi Városnapok keretében tartott csütörtök esti ünnepi képviselőtestületi ülésen. A díjakkal a kultúra, a sport, a tudományok vagy az oktatás terén elért eredményeket ismeri el az önkormányzat.
Újabb hőségriasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.
Hálát ad a romániai magyar közösség azért a közéleti emberért, aki mindnyájunk ügyvédje tudott lenni – állapította meg Tőkés László volt református püspök Kincses Előd marosvásárhelyi jogász temetésén, így búcsúzva néhai harcostársától.
Interjút adott Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a Krónikának, az aktuális politikai és közéleti témákat érintő beszélgetést szombaton tesszük közzé honlapunkon.
Sikerült eloltani a Cibles-hegységben szerda este kiütött vegetációtüzet – tájékoztatott péntek este a Máramaros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) szóvivője.
A jövő hét folyamán átadják a forgalomnak a Kolozs megyében épült gyorsforgalmi utat, mely Tordatúr közelében köti majd össze az észak-erdélyi autópályát a rendkívül forgalmas DN1-es főúttal.
Szinte nincs nap, hogy valamelyik erdélyi megye rendőrei ne vegyenek őrizetbe alkoholos befolyásoltság alatt gépkocsit vezető sofőröket. A rendőrségi sajtóosztályok tájékoztatása szerint a legtöbb ilyen eset Bihar és Maros megyében fordul elő.
Sikeresen felvételizett tíz erdélyi ifjú a Gyulafehérvári Megtestesült Bölcsességről nevezett Papnevelő Intézetbe – közölte Facebook-oldalán az oktatási intézmény (Seminarium Incarnatæ Sapientiæ).
Orbán Viktor kormányfő is részt vett péntek délután Kincses Előd temetésén a marosvásárhelyi református temetőben.
Közösségi összefogásnak köszönhetően a Kovásznai Unitárius Leányegyházközség június 27-én megvásárolta azt az ingatlant, amely hosszú távon hitéleti, közösségi és kulturális célokat szolgál.
szóljon hozzá!