A hagyományteremtő eseményen Erdély számos településéről, illetve Magyarországról és Felvidékről több mint száz motoros vett részt
Fotó: Erdélyi Ferencesek
„Újuljatok meg!” mottóval motoros zarándoklatot szerveztek a csíksomlyói ferences szerzetesek.
2024. augusztus 12., 11:282024. augusztus 12., 11:28
A hagyományteremtő eseményen Erdély számos településéről, illetve Magyarországról és Felvidékről több mint száz motoros vett részt – közölte az Erdélyi Ferencesek sajtóirodája.
a hétvégén a csíkszeredai Szabadság téren, ugyanis ott gyülekeztek, hogy majd együtt vonuljanak fel Csíksomlyóra.
Fotó: Erdélyi Ferencesek
A vasparipásokat Guia Hugó ferences szerzetes köszöntötte. „Az Újuljatok meg! mottó jegyében zarándokolunk, így kapcsolódunk a gyulafehérvári főegyházmegye pasztorális évéhez. Bizonyára mindenki érzi és tudja, milyen jót tesz, ha a motor néha felfrissül, megújul, ha rendbe van téve, karban van tartva. Ehhez hasonló a lelkünk számára a zarándoklat is, méghozzá egy olyan zarándoklat, amelyet imával töltünk az Istennel találkozás fényében” – mutatott rá a ferences szerzetes.
Fotó: Erdélyi Ferencesek
Arra kérte a zarándokokat,
A csíkszeredai Szabadság téren hetven motor burrogott, de némelyikükön ketten utaztak, így a résztvevők száma meghaladta a százat.
Fotó: Erdélyi Ferencesek
A zarándokok a gyülekező után a csíksomlyói kegytemplomhoz vonultak, ahol rózsafüzért imádkoztak és szentmisén vettek részt. Urbán Erik ferences tartományfőnök prédikációjában a zarándokok jelképeiről beszélt, és a meglátása szerinti motoros zarándokok jellemzőit sorolta:
„A spirituális útkeresés, ez a vágy, ami megszületik bennünk, bennetek, mindazokban, akik az útra rálépnek, cselekvésre késztet bennünket, azért tesszük, hogy az életünk minél rendezettebb, egységesebb legyen. A spiritualitás nem csupán egyfajta pietikus lelkiséget jelent, hanem annál sokkal többet, hiszen a lelki életünkkel van kapcsolatban, és az életünknek az egészére hatással van. Amikor a spiritualitásról beszélünk, akkor az energiát, a tüzet, ami bennünk van, ez a fajta lelkület segít jól használni. Képességet jelent, hogy fogékonyakká váljunk egymásnak a létére, a személyére, a másikra, a sokadikra, úgy, mint a közösségnek a tagjára, fogékonnyá váljunk a szépre és az örömre” – mondta a ferences elöljáró.
Fotó: Erdélyi Ferencesek
Megjegyezte:
amely tudatosságot, biztonságot, mélyebb kapcsolatot teremt önmagunkkal, Istennel és a társakkal.
Fotó: Erdélyi Ferencesek
A szentmise után a motorok megáldása, a kegytemplom bemutatása és ebéd következett. A motoros zarándoklat a Kissomlyó hegyén, az úgynevezett Jézus-hágón keresztúti ájtatossággal ért véget.
A résztvevők beszámoltak az eseményről. Amint a csíkszeredai Balla József mondta, gyakran motorozik, minden hasonló rendezvényen részt szokott venni. „Gyermekkoromban is nagyon sokat motoroztam, aztán családot alapítottam, akkor abbamaradt. Most nyugdíjasként több az időm, örülök, hogy ilyen szép zarándoklatokon is részt vehetek” – mondta Balla József.
Fotó: Erdélyi Ferencesek
Néztük, hogy milyen programok vannak a környéken, és láttuk, hogy ma itt motoros zarándoklat van. Nagy örömmel jöttünk ide, közben nagyon jól esett, hogy ismerős arcokkal is találkoztam, például Botond atya megveregette a vállam, és mondta, jó, hogy nemcsak Mátraverebélyen, hanem itt is találkozunk. Ezúttal autóval jöttünk, de én is gyakran motorozok, úgyhogy jövőben azzal jövök” – mondta Darvai Ottó, aki a magyarországi Veresegyházáról érkezett.
Fotó: Erdélyi Ferencesek
Sólyom Klára a Hargita megyei Zeteváraljáról érkezett. Mint mondta, a szomszédaikkal érkeztek, két motorral.
„A férjem gyakran motorozik a gyermekeinkkel együtt. Szoktunk Csíksomlyóra járni, minden elsőszombaton részt veszünk az ünnepélyes Mária-köszöntőn, de nem motorral jövünk, most elhatároztuk, hogy eljövünk erre a motoros zarándoklatra is. Számomra lelki feltöltődést jelent ez a zarándoklat, imádkozunk, és tudatosítjuk, hogy a Szűzanya hazavár bennünket” – mondta a brassói Andacs Ilona.
Fotó: Erdélyi Ferencesek
Assisi Szent Ferenc lelkisége, azaz a természetközeliség, a teremtett világra, az útitársakra, a Jóistenre való odafigyelés jegyében tartják meg idén is az erdélyi ferencesek a Ferences Ifjúsági Zarándoklatot.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.
Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.
A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.
„Ránk számíthatsz!” az idei tusványosi nyári szabadegyetem és diáktábor mottója – jelentette be Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke.
Két szászrégeni banda tagjai verekedtek össze szombaton a szászrégeni strandon. Az eseményről nem számolt be a Maros megyei rendőr-főkapitányság, ám miután egy helyi román lap részletesen írt a történtekről, kedden több személyt őrizetbe vettek.
Mintegy 400 rendőr és csendőr keresi a 37 éves Emil Gânj Maros megyei férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta a házat barátnőjére, aki a tűzvészben életét vesztette. A férfi felkutatása egész éjjel folytatódott.
Az Erdélyi-szigethegységben lévő Vârtop üdülőfaluban táborozó diákok egy csoportját szállították kórházba kedd éjjel ételmérgezés gyanújával.
szóljon hozzá!