Felújítják Ady Endre szülőházát, illetve a mellette található kúriát, és a modern kor elvárásaihoz igazítják az itt működő emlékmúzeumot – derült ki a hétvégén a költő születésének 136.évfordulója alkalmából 24. ízben tartott érmindszenti zarándoklaton.
2013. november 17., 18:052013. november 17., 18:05
A rendezvény, amelyet hagyományosan az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület szervez, idén némiképp eltért a szokványostól: felújítás miatt ugyanis zárva volt a költő szülőháza és a kúria, így a kiállításokat nem lehetett megtekinteni. Muzsnay Árpád főszervező elmondta, örül, hogy annak ellenére is sokan gyűltek össze, hogy tudták a munkálatok miatt zárva van az emlékmúzeum. Hozzátette, a leginkább viszont annak örül, hogy végre rendbe hozzák az épületeket és a kiállítást egyaránt. A tatarozást egyébként EU-s forrásból finanszírozzák, a Szatmár Megyei Múzeum közösen nyert pályázatot a nyíregyházi Jósa András Múzeummal a román–magyar, határon átívelő együttműködést támogató program keretében, így 100 ezer eurót fordíthatnak az érmindszenti Ady-emlékhely renoválására.
Amint Szőcs Pétertől, a múzeum igazgató-helyettesétől megtudtuk, teljesen felújítják a szülői házat, valamint a telken Ady felnőtt korában épített kúriát, ezen kívül bővítik a kiállítás anyagát a modern Ady-kutatás eredményeinek figyelembe vételével. A költő kultuszának ápolására vonatkozó más tervet is ismertettek a rendezvényen. A megemlékezés egyik szónoka, E. Csorba Csilla, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója kifejtette: dolgoznak egy korszerű Ady–Boncza–Csinszka kiállításon, amelyet reményeik szerint 2014 tavaszán megnyitnak a látogatók számára a csucsai Goga-kastély mellett található házban. Az új érmindszenti tárlatot egyébként széles körű szakmai együttműködés révén állítják össze, melyben többek között a Petőfi Irodalmi Múzeum szakértői is részt vesznek. Segítséget nyújt E. Csorba Csilla igazgató, aki maga is Ady-szakértőnek számít, hisz az ő összeállításában jelent meg az Ady Endre valamennyi fényképét tartalmazó album.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
szóljon hozzá!