Boros mégis távozik

Kolozsvár – Vélhetően a nyár közepén új magyar alpolgármestere lesz Kolozsvárnak. Boros János tegnap a Krónikának úgy nyilatkozott, a szövetség vezetőségének javaslatára valószínűleg a nyár közepén távozik az alpolgármesteri tisztségből. Mint elmondta, László Attila Kolozs megyei RMDSZ-elnök lenne a legesélyesebb az üresen maradó tisztség betöltésére.

Lázár Lehel

Lázár Lehel

2007. május 17., 00:002007. május 17., 00:00

Az alpolgármester-csere ötlete már hónapokkal korábban felmerült RMDSZ-körökben. „Egyelőre semmi sem végleges. Az is szóba került, hogy egy bukaresti intézményhez kerüljek, de nincs kizárva valamely regionális hivatal vezetése sem” – nyilatkozta lapunknak a kincses városi alpolgármester, aki bevallotta, nem szívesen menne a fővárosba, inkább Kolozsváron vállalna további feladatokat.

László Attila lapunkat arról tájékoztatta, hogy Boros az Országos Lakásügynökség (ANL) több megyét koordináló területi kirendeltségének már jó ideje üresen álló vezetői tisztségének várományosaként kapcsán fel. „Az alpolgármester jó ismerője ennek a témának, ugyanakkor végzettségét tekintve építészmérnök – magyarázta László Attila. – Szerintünk kimozdíthatná a holtpontról a jelenleg igen akadozó lakásépítési programot.” Hangsúlyozta: a városnak és az RMDSZ-nek egyaránt prioritásai közé tartozik a szociális és az ifjúsági lakások építése.

A Borost váltó új alpolgármestert a helyi tanácsnak kell majd kijelölnie. A választások után a pártok között megkötött egyezkedések szerint a demokrata párti polgármester mellett a két alpolgármesteri tisztség egyike a liberálisokat, másik pedig az RMDSZ-t illeti meg. A szövetségnek jelenleg hat helyi tanácsosa van, közülük, mint megtudtuk, csupán László Attila lenne hajlandó vállalni az alpolgármesteri tisztség betöltését. A megyei RMDSZ-elnök úgy véli, amennyiben Boros János valóban más megbízatást kap, az RMDSZ jelöltje a helyi tanácsban megkapja majd a szükséges szavazatszámot, ugyanis helyi szinten még mindig érvényes a liberálisok, demokraták és az RMDSZ közötti megállapodás.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után

Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után
2025. május 10., szombat

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál

Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál
2025. május 10., szombat

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes

Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes
2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban