Fotó: Erdély Bálint Előd
A Temes megyei katasztrófavédelmi bizottság eltörölte korábbi előírását, amellyel kimondta, hogy 23 órakor be kell zárni a temesvári vendéglátóipari egységek teraszait.
2020. augusztus 03., 07:462020. augusztus 03., 07:46
Eredetileg Temes megyében is megtiltották, hogy 23 óra után nyitva legyenek a teraszok, ám Nicolae Robu polgármester már szombaton a döntés felülvizsgálatát kérte. Ugyanis elmondása szerint „megvezették”: azt hitte, hogy országosan kötelező megtenni ezt, és nem helyben döntenek.
Éppen ezért a megyei katasztrófavédelmi bizottság újbóli összehívását kezdeményezte, ugyanis szerinte
amikor már amúgy is kevesebben ülnek a teraszokon.
A testület vasárnap este ült újra össze, és a Béga-parti város elöljárójának a javaslatára visszatért a korábbi szabályozásokhoz, vagyis a vendégeknek tartaniuk kell egymástól az 1,5 méteres távolságot, zárt terekben pedig maszkot kell viselniük.
Azt az előírást viszont megtartották, amely szerint 23 és 6 óra között be kell zárni a játékbarlangokat.
Csütörtökön el is döntheti az Országos Katasztrófavédelmi Bizottság, hogy hol lesz kötelező 23 órakor bezárni a teraszokat, a kültéri maszkviselés szabályait pedig a megyei hatóságok fogják meghatározni a szerda este elfogadott kormányhatározat értelmében.
Mint ahogy
legyen szó piacokról, vásárokról, ócskapiacokról, megállókról, állomások peronjáról, buszpályaudvarról, repülőtérről, határátkelőkről, turisztikai látványosságok előtti terekről, a megye városainak sétálóutcáiról (itt kivételt képez a temesvári Győzelem tér és a város történelmi belvárosa), a parkokban kialakított játszóterekről (itt kivételt képeznek a 16 évesnél fiatalabb kiskorúak, az intenzív vagy magas páratartalomban fizikai munkát végző személyek), sporteseményekről (természetesen nem a sportolók) vagy más nyilvános rendezvényekről.
A nyilvános vagy zártkörű rendezvényeket szervező kereskedelmi egységeknek ugyanakkor oda kell figyelniük, hogy
A Temes megyei katasztrófavédelmi bizottság döntéseinek betartását a belügyminisztérium egységei, a helyi rendőrség, illetve a megyei közegészségügyi hatóság és más ellenőrzési joggal rendelkező intézmények illetékesei végzik.
A parajdi sóbányát nem lehet megmenteni, a kérdés az, hogy mikor omlik be – jelentette ki szombaton Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
Európai parlamenti képviselőknek címzett nyíltlevél-sorozatot indított a SZNT a nemzeti régiók ügyében – írta közösségi oldalán az Izsák Balázs által vezetett szervezet.
Egy az úttestről lesodródott és felborult személygépkocsihoz riasztották péntek este az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget (ISU). Mire a kisjenői osztag a helyszínre ért, egy máramarosi hivatásos tűzoltócsapat megkezdte az áldozat mentését.
Nagy hírverés nélkül hirdette meg partiumi és Kolozs megyei gazdapályázatait a magyar állami pénzekből finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési program lebonyolítására szolgáló Pro Economica Alapítvány. A részletekről Kozma Mónika ügyintézőt kérdeztük.
Sakálok jelentek meg Brassó megyében is, miután az elmúlt időszakban a Székelyföldön több ízben jelezték felbukkanásukat.
Több mint 200 kilogramm kábítószert kobozott el a rendőrség Arad megyében két Maros megyei illetőségű férfitől, akik Spanyolországból csempészték Romániába a tiltott szereket. A kábítószer-csempész bűnbanda három tagját már korábban őrizetbe vették.
Hipotermiás állapotban hoztak le egy ukrán férfit a hegyimentők a Máramarosi-havasokból péntekre virradóra. Egy másik ukrán állampolgárt még keres a Salvamont.
Magyar nyelvű tájékoztató kampányban és a vidéki fiatalok felvilágosításában vállal szerepet a HPV Koalíció tagjaként a KIFOR. A kincses városban nemrég létrejött kezdeményezés célja, hogy hívja fel a figyelmét a HPV megelőzésére, a védőoltásra.
Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.
Négy gyerek kapott szervet, egyikük szívet a július 15-én, egy tragikus baleset miatt elhunyt kosárlabdázó kisfiú halála után.
szóljon hozzá!