„Kivesézték” az egészségügyi rendszert erdélyi és anyaországi szakemberek egy marosvásárhelyi konferencián

Konzultációs mechanizmus kialakításának céljából gyűltek össze a Studium–Prospero Alapítvány meghívására Marosvásárhelyen egészségügyi menedzserek, pénztárigazgatók, gyógyszergyártók és forgalmazók, szakpolitikusok, egyetemi oktatók, magánklinikák vezetői, a rezidensszövetség képviselői, orvosi és gyógyszerészkamara vezetői, akik a maguk területén felelősséget vállaltak az egészségügyi rendszer működtetésében és javításában. Merthogy a jobbításra igencsak nagy szükség volna – derült ki a találkozó valamennyi előadásából.

Az év második felében lehetőleg ne legyünk betegek – indította a megbeszélést félig viccesen, félig komolyan László Attila, a szenátus egészségügyi bizottságának elnöke, utalva a szakminisztérium megnyirbált költségvetésére. Mint ecsetelte,

a tavalyinál csaknem 22 százalékkal, azaz 11 milliárd lejjel kisebb büdzsé főként júliustól fog komoly problémát jelenteni.

A szakpolitikus úgy vélte, ha megépülnek a rég beígért megakórházak, azt megsínylik a kisebbek.

László egyenesen bolondok házának nevezte azt, ami a személyzeti állománnyal történik. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) a negyvenvalahányadik elnökét fogyasztja, a legutóbbinak pedig az a legnagyobb gondja, miként váltson le 21 megyei vezetőt. Ugyanakkor más, ennél sokkal fontosabb, évekkel ezelőtt beígért és felvállalt átalakítási és észszerűsítési folyamattal jócskán megkéstek. Romániában a háziorvosok helyzete sem mondható rózsásnak. A legfiatalabbak a Székelyföldön tevékenykednek, de az ottani átlagéletkor is 55 esztendő körül mozog.

Egyetlen év alatt 700-ról 1400-ra nőtt azon hazai települések száma, amelyek háziorvos nélkül maradtak

– figyelmeztetett a kolozsvári orvos politikus.

Kormánypártként korábban a Szociáldemokrata Párt, újabban meg a Nemzeti Liberális Párt is a magánszektor finanszírozásának növelése mellett foglalt állást. „Viszont ha nem szabnak valamiféle korlátot a közpénz kiáramlásának, elszabadulhat a pokol” – vélekedett Vass Levente, a képviselőház egészségügyi bizottságának titkára. A Maros megyei parlamenti képviselő szerint a magánkórházak „pénzelésével” nem feltétlenül nő az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférhetőség.

Véleménye szerint az egészségügyi szolgáltatások privatizálása bizonyos területeken még hasznos is lehet. Ilyen például az onkológia, ahol azonnali nagy összegű beruházásokat váltott ki. A korlátlan és átgondolatlan liberalizálás viszont „kiszárítja” a közkórházi rendszert, ugyanis a profit­orientált magánszektor a lefölözést alkalmazza. Magyarán: a rendszerből igyekszik kihalászni a könnyebben, kevesebb ráfordítással kezelhető betegeket. Vass hangsúlyozta, az RMDSZ elve az, hogy a pénz kövesse a beteget – ha kell az állami, ha kell, a magánszektor felé.

A romániai orvosok fizetésének lényeges emelése távolról sem oldotta meg az egészségügyi szolgáltatás kérdését. Ráadásul bizonyos esetekben újabb problémákat szült.

– világított rá a szociáldemokrata kormány intézkedésének árnyoldalaira ifj. Ritli László, a nagyváradi NewMedics klinika menedzsere. Az orvos vállalkozó egy példával is érzékeltette állítását: a nagyobb fizetésért egy 52 esztendős kollégája képes volt otthagyni a Körös-parti várost a gazdaságilag tönkrement Fogarasért. Ugyanakkor András-Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi dr. Fogolyán Kristóf állami kórház menedzsere szerint a jobb kereseti lehetőség vonzóereje természetes: néhány évvel ezelőtt még a magánszféra volt az, amely elszippantotta a közkórházak szakembereit.

Duda Tihamér, a Hargita megyei egészségügyi pénztár igazgatója sem értett teljes mértékben egyet a váradi orvossal: statisztikái szerint a megnőtt bérek elindítottak egy fordított migrációs folyamatot.

A nagyobb kereseti lehetőség azonban nem vetett gátat a „borítékrendszernek”, és az orvosi szolgáltatások minősége sem javult

– hívta fel a figyelmet Duda. Vass Levente szerint nemcsak a szokás hatalma tartja fenn a rendszert, hanem az állam gyengesége is. A marosvásárhelyi szakpolitikus úgy véli, a béremeléssel együtt az államnak bizonyos igényeket kellett volna megfogalmaznia az orvosokkal szemben. Megerősítette, hogy a hálapénzadás és -elfogadás csak jelentéktelen mértékben csökkent.

Bár Romániához képest Magyarországon egészen más a helyzet, ott sem működik minden az elvárásoknak megfelelően – különösképpen a paraszolvenciát illetően. Budapest már több mint negyed évszázada bevezette a teljesítményorientált finanszírozást, de a köz- és magánszféra viszonyát máig sem rendezte. Ezt Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke is szóvá tette, amikor egy sor negatívumra próbálta felhívni a figyelmet. A krónikus és globális alulfinanszírozástól a még mindig jelentős elvándorlásig, az alacsony kompetenciájú, kihaló alapellátástól a szakmai szabályozás és transzparencia alacsony szintjéig, a durván növekvő, kontroll és szabályozás nélküli magánegészségügyi rendszertől a kórházközpontú, széttagolt, fenntarthatatlan szerkezetig számos problémával küszködnek az anyaországban is, ahol a hála­pénz adása és elfogadása mindmáig nem kopott ki. A magyar orvos és politikus – aki országgyűlési képviselő, államtitkár is, és kilenc éven keresztül az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet vezetője volt – mégis arra szokta biztatni a rendszerben dolgozókat, hogy ne elszenvedői, hanem motorja, irányítói legyenek a változásoknak.