„Hitet adni a jövőnek” – díjazták a Házsongárdi temető sírjait önkéntesen gondozó kolozsvári diákokat

•  Fotó: Tőkés Hunor

Fotó: Tőkés Hunor

Díjazták Kolozsvár öt iskolájának tanulóit, akik az év során önként gondozták jeles magyar személyiségek sírját a Házsongárdi temetőben. A diákok a csütörtökön megszervezett díjátadón vehették át értékeink védelméért odaítélt jutalmukat a magyar főkonzulátuson.

2018. november 15., 22:222018. november 15., 22:22

2018. november 15., 22:232018. november 15., 22:23

 A Házsongárdi temető sírjainak rendbetételében mérték össze Kolozsvár diákjai ügyességüket. A sírok gondozásán kívül munkafüzeteket, képeket, videókat és művészettörténeti ismereteket gyűjtöttek kis csoportokban a verseny során.

Gergelyné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány elnöke és a diákok koordinátora szerint a zsűri egyszerre szakmai és megértő volt. Gergelyné Tőkés Erzsébet ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy temetőinkkel történelmi emlékezésünket veszítjük el.

•  Fotó: Tőkés Hunor Galéria

Fotó: Tőkés Hunor

Idézet
A jövő generációinak hitet kell adni, a múltunk megőrzésének pedig folytonosságot, különben minden munkánk hiábavaló volt”

– mutatott rá a Házsongárd Alapítvány elnöke.

•  Fotó: Tőkés Hunor Galéria

Fotó: Tőkés Hunor

Demeter Stefánia Katalin Magyarország kolozsvári főkonzulátusa nevében köszöntötte a versenyzőket. A díjátadón elmondta, hogy azért támogatják a Házsongárd Alapítvány és a diákok közös kezdeményezését, hogy legyen, aki az emlékezés gyertyáját meggyújtsa, hogy senki se feledje múltunk nagyjainak hagyatékát és üzenetét. „Az emlékezet olyan tudás a múltról, ami megtartja az embert, megőrzi a közösség erejét, erősíti az összetartozás érzését” – jegyezte meg a konzul.

•  Fotó: Tőkés Hunor Galéria

Fotó: Tőkés Hunor

Az idei év során az Apáczai Csere János Elméleti Líceum és a Báthory István Elméleti Líceum szerepelt a legjobban, szorosan utánuk, szintén fej fej mellett a Brassai Sámuel Elméleti Líceum és a János Zsigmond Unitárius Kollégium kilenc-tizenkettedikes diákjai, majd a Református Kollégium diákjai, akiknek kórusa énekkel köszöntötte a díjátadón megjelenő diákokat, pedagógusokat, sajtósokat és a Házsongárd Alapítvány tagjait.

•  Fotó: Tőkés Hunor Galéria

Fotó: Tőkés Hunor

A diákok munkáját diplomával és 20–100 dollár értékű pénzjutalommal köszönték meg a szervezők, és azt ígérték, hogy jövő évben is folytatása lesz a programnak.

•  Fotó: Tőkés Hunor Galéria

Fotó: Tőkés Hunor

A Házsongárd Alapítvány idén sikeresen pályázott a Bethlen Gábor Alapítványhoz Őrzeni kincses temetőket… – ifjúsági kegyeleti munka a kolozsvári Házsongárdi temetőben címmel, amelynek támogatásával a diákok virágot ültettek, koszorút vittek a sírokra, kertészeti szerszámokat vásároltak, és ezeket a későbbiekben is használni tudják a sírok rendbetételére.

•  Fotó: Tőkés Hunor Galéria

Fotó: Tőkés Hunor

A Házsongárd Alapítvány elnöke kiemelte, szeretné, ha ezeket a szerszámokat az iskolák tárolnák, hogy bármikor a diákok rendelkezésére álljanak és akár csapatban vagy egyénileg ki tudjanak menni a múltunk nagyjainak sírját gondozni, mert a program célja, hogy a diákok ismerjék és önerőből folytassák az elkezdett munkát.

Tőkés Hunor

korábban írtuk

Kegyeleti diákmunka a Házsongárdban: jeles magyar személyiségek sírját gondozzák a középiskolások a kolozsvári pantheonban
Kegyeleti diákmunka a Házsongárdban: jeles magyar személyiségek sírját gondozzák a középiskolások a kolozsvári pantheonban

Önkéntesen, több éve tartó kezdeményezés és verseny keretében gondozzák jeles magyar személyiségek sírját a kolozsvári Házsongárdi temetőben a kincses város öt magyar tanintézetének középiskolás csapatai.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Megvétózta a reptéri igazgatótanács tagjainak illetményemelését a megyei tanácselnök

Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.

Megvétózta a reptéri igazgatótanács tagjainak illetményemelését a megyei tanácselnök
2025. július 08., kedd

Erdély-szerte károkat okozott a viharos időjárás

A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.

Erdély-szerte károkat okozott a viharos időjárás
2025. július 08., kedd

Elítélik az európai diákszervezetek a romániai ösztöndíjak megkurtítását, nőhet az iskolaelhagyás

Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.

Elítélik az európai diákszervezetek a romániai ösztöndíjak megkurtítását, nőhet az iskolaelhagyás
2025. július 08., kedd

Hosszú bűnlajstroma van a házát az élettársára rágyújtó Maros megyei férfinak

Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.

Hosszú bűnlajstroma van a házát az élettársára rágyújtó Maros megyei férfinak
2025. július 08., kedd

Megrongálták a temesvári református templomon a magyar nyelvű táblát, amelyen az áll: „Éljen Tőkés László!”

A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.

Megrongálták a temesvári református templomon a magyar nyelvű táblát, amelyen az áll: „Éljen Tőkés László!”
2025. július 08., kedd

Lakástűzben halt meg egy nő Maros megyében, a szándékos gyújtogatás gyanúsítottját nagy erőkkel keresi a rendőrség

Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.

Lakástűzben halt meg egy nő Maros megyében, a szándékos gyújtogatás gyanúsítottját nagy erőkkel keresi a rendőrség
2025. július 08., kedd

Cégeknél gyakorlatozhatnak a BBTE duális képzésében részt vevő hallgatók

A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.

Cégeknél gyakorlatozhatnak a BBTE duális képzésében részt vevő hallgatók
2025. július 08., kedd

Veszélyben a tordai és a Slănic Prahova-i sóbánya is, lépni kell, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló katasztrófa

A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.

Veszélyben a tordai és a Slănic Prahova-i sóbánya is, lépni kell, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló katasztrófa
2025. július 08., kedd

Marad a veszélyhelyzet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.

Marad a veszélyhelyzet Parajdon
Marad a veszélyhelyzet Parajdon
2025. július 08., kedd

Marad a veszélyhelyzet Parajdon

2025. július 07., hétfő

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is

Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is