Fotó: Tőkés Hunor
Díjazták Kolozsvár öt iskolájának tanulóit, akik az év során önként gondozták jeles magyar személyiségek sírját a Házsongárdi temetőben. A diákok a csütörtökön megszervezett díjátadón vehették át értékeink védelméért odaítélt jutalmukat a magyar főkonzulátuson.
2018. november 15., 22:222018. november 15., 22:22
2018. november 15., 22:232018. november 15., 22:23
A Házsongárdi temető sírjainak rendbetételében mérték össze Kolozsvár diákjai ügyességüket. A sírok gondozásán kívül munkafüzeteket, képeket, videókat és művészettörténeti ismereteket gyűjtöttek kis csoportokban a verseny során.
Gergelyné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány elnöke és a diákok koordinátora szerint a zsűri egyszerre szakmai és megértő volt. Gergelyné Tőkés Erzsébet ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy temetőinkkel történelmi emlékezésünket veszítjük el.
Fotó: Tőkés Hunor
– mutatott rá a Házsongárd Alapítvány elnöke.
Fotó: Tőkés Hunor
Demeter Stefánia Katalin Magyarország kolozsvári főkonzulátusa nevében köszöntötte a versenyzőket. A díjátadón elmondta, hogy azért támogatják a Házsongárd Alapítvány és a diákok közös kezdeményezését, hogy legyen, aki az emlékezés gyertyáját meggyújtsa, hogy senki se feledje múltunk nagyjainak hagyatékát és üzenetét. „Az emlékezet olyan tudás a múltról, ami megtartja az embert, megőrzi a közösség erejét, erősíti az összetartozás érzését” – jegyezte meg a konzul.
Fotó: Tőkés Hunor
Az idei év során az Apáczai Csere János Elméleti Líceum és a Báthory István Elméleti Líceum szerepelt a legjobban, szorosan utánuk, szintén fej fej mellett a Brassai Sámuel Elméleti Líceum és a János Zsigmond Unitárius Kollégium kilenc-tizenkettedikes diákjai, majd a Református Kollégium diákjai, akiknek kórusa énekkel köszöntötte a díjátadón megjelenő diákokat, pedagógusokat, sajtósokat és a Házsongárd Alapítvány tagjait.
Fotó: Tőkés Hunor
Fotó: Tőkés Hunor
A Házsongárd Alapítvány idén sikeresen pályázott a Bethlen Gábor Alapítványhoz Őrzeni kincses temetőket… – ifjúsági kegyeleti munka a kolozsvári Házsongárdi temetőben címmel, amelynek támogatásával a diákok virágot ültettek, koszorút vittek a sírokra, kertészeti szerszámokat vásároltak, és ezeket a későbbiekben is használni tudják a sírok rendbetételére.
Fotó: Tőkés Hunor
A Házsongárd Alapítvány elnöke kiemelte, szeretné, ha ezeket a szerszámokat az iskolák tárolnák, hogy bármikor a diákok rendelkezésére álljanak és akár csapatban vagy egyénileg ki tudjanak menni a múltunk nagyjainak sírját gondozni, mert a program célja, hogy a diákok ismerjék és önerőből folytassák az elkezdett munkát.
Tőkés Hunor
Önkéntesen, több éve tartó kezdeményezés és verseny keretében gondozzák jeles magyar személyiségek sírját a kolozsvári Házsongárdi temetőben a kincses város öt magyar tanintézetének középiskolás csapatai.
Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.
Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.
Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.
A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.
Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.
A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.
A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.
szóljon hozzá!