Perbe fogja a köröstárkányi önkormányzat az RMDSZ helyi szervezetét, amiért a szövetség a saját nevére telekkönyveztette az 1919-es román vérengzés áldozatainak tiszteletére állított emlékművet.
2014. október 21., 19:402014. október 21., 19:40
Aurel Dan Ille, a Bihar megyei község demokrata-liberális polgármestere a Krónikának elmondta, egy kormányrendelet értelmében az emlékművek köztulajdont képeznek, és a helyi tanács beleegyezése nélkül nem kerülhetnek magántulajdonba.
Az elöljáró már ügyvéddel is konzultált a téma kapcsán, s határidőt ugyan nem szabott, de mihamarabb tisztázni szeretné az ellentmondásos helyzetet. „Kár, hogy ilyesmi megtörténhetett. Az emlékművet a közösségnek szánták” – mutatott rá a helyi elöljáró.
Az RMDSZ lépését korábban ízléstelennek nevező Gábor Ferenc, a Pro Tárkány Egyesület elnöke lapunknak elmondta, a szövetség azért telekkönyveztette a helyi szervezet nevére az emlékművet, hogy az egyesület által tervezett, bronzból öntött turulmadarat ne tudják elhelyezni az építményen.
Gábor Ferenc és Benedek Mihály, az MPP helyi szervezetének elnöke egyébként – mint arról beszámoltunk – nyílt levélben fordult Kelemen Hunor RMDSZ-elnökhöz, hogy felhívja a figyelmet az emlékmű „megdöbbentő és ízléstelen” kisajátítására.
Az emlékművet 1999-ben épp Gábor Ferenc helyi elnöksége idején az RMDSZ állíttatta a református egyház által felajánlott telken, csakhogy a telekkönyv kiállítása elmaradt, majd 2002-ben a helyi tanács döntése értelmében köztulajdonba került. Az emlékmű gondozását is magára vállaló Pro Tárkány Egyesület egyébként idén előbb az önkormányzattól kér engedélyt arra, hogy egy pályázat útján elkészített turulmadarat helyezzenek el az építményen.
A polgármester azonnal jóvá hagyta a kezdeményezést, csakhogy a terület tulajdonosa, a helyi református egyházközség presbitériuma elutasította az egyesület kérését. Tette ezt először április végén, a korábban engedély nélkül megkezdett munka miatt indított rendőrségi eljárásra hivatkozva, majd május 11-én levélben közölte az egyesülettel: a köröstárkányi református egyházközség presbitériuma a kialakult helyzet miatt nem akar és nem enged semmilyen változtatást az emlékmű körül. A parókia egyébként az önkormányzattól is számon kérte az engedély megadását.
A Krónikának nyilatkozó Gábor Ferenc felháborítónak nevezte Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei elnökének a témával kapcsolatos nyilatkozatát, miszerint az államosítást támogatják azok, akik az RMDSZ tulajdonjogát vitatják. „Azt sem szabad elfelejteni, hogy amikor helyi RMDSZ-elnök voltam, a szövetség színeiben megválasztott polgármester, Benedek Ferenc az emlékműállítást is meg akarta akadályozni” – jegyezte meg Gábor Ferenc.
Tudomása szerint ebben Szabó Ödönnek a támogatását is élvezte, aki annak idején azért kampányolt, hogy a tárkányi kultúrház helyett söröző működjön. „Akkor én kértem, hogy Szabót mentsék fel választmányi tagsága alól. Egy kudarcsorozat az, ami itt, Köröstárkányon zajlik. Ahogy annak idején nem akarták az emlékművet, úgy most nem akarják a turulmadarat sem” – szögezte le Gábor Ferenc.
Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.
A Brassó megyei Zernyesten működő medverezervárumba szállítják azt a három bocsot, amelyek anyját kilőtték, miután végzett egy olaszországi motorossal a Transzfogarasi úton.
Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.
Tetemes károkat okozott az ítéletidő hétfőn délután számos szilágysági településen. A vihar Zsibó városában háztetőket sodort le, fákat csavart ki tövestül, ugyanakkor Máramarosban és a Székelyföldön is tomboltak az elemek.
Letartóztattak Kolozsváron egy matematikatanárt két tanítványa – egy 14 és egy 15 éves lány – szexuális bántalmazásáért.
Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.
Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga hőségriasztásokat.
Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Újabb hőségriasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
szóljon hozzá!