Kényelmesebben is lehet majd. Kerékpárút vezethet át az Erdélyi-szigethegységen (képünk illusztráció)
Fotó: Gecse Noémi
Kiírták a licitet a nagyszabású, három erdélyi megyét felölelő kerékpárút-építési projekt Bihar megyei szakaszának megépítésére. A Velo Apuseni néven futó bicikliút két év alatt épülhet meg Félixfürdő és a Pádis-fennsík közelében található, már Kolozs megyei Ponor-Ék között, miután meglesz a mintegy 100 kilométeres kerékpárút kivitelezője.
2025. március 19., 18:192025. március 19., 18:19
A Bihar Megyei Tanács bejelentése szerint április 29-ig várják a még Kolozs és Fehér megyét érintő Velo Apuseni kerékpárút bihari szakaszát megépíteni kívánó vállalkozások jelentkezését a versenykiírásra. A győztes cégnek 4 hónap tervezési és 20 hónap kivitelezési időszak áll majd rendelkezésére.
A megyei tanács közleménye szerint a Bihar megyét átszelő vagy a Kolozs és Fehér megyével összeköttetést biztosító kiépített kerékpárutak hiánya miatt a biciklizők és elektromos rollert használók a közutakon közlekednek, ami nem túl biztonságos. Az új projekt a Félixfürdő–Kardó és a Szombatság–Venterrogoz közötti, használaton kívüli vasútvonal, illetve megyei utak érintésével külön kerékpárútvonalak létrehozását teszi lehetővé.
A Bihar megyei önkormányzat emlékeztet: a projekt megvalósítását az országos helyreállítási terv (PNRR) uniós finanszírozása révén valósítják meg. A pozitív környezeti hatások mellett fő hozadéka, hogy a megyét a kerékpáros turizmus meghatározó célpontjává teszi, társadalmi-gazdasági fejlődést eredményez.
A kerékpárút tervezett nyomvonala
Fotó: Cjbihor.ro
De nemcsak egy megyében: Bihar 2021-ben együttműködést kötött Kolozs és Fehér megye önkormányzatával, hogy közösen aknázzák ki az Erdélyi-szigethegység karsztvidékeinek adottságait. A Velo Apuseni nevű, a PNRR részeként 22 millió eurós uniós finanszírozást nyert kerékpárút-építési projekt összesen 227 kilométeres bicikliút létesítését célozza Bihar, Kolozs és Fehér megyében.
Kolozs megyében több mint 90 kilométert kell kiépíteni. Itt még a tervezési szakaszban vannak – februári fejlemény, hogy a Bélesi-tavat is beemelnék a projektbe. Közben igyekezni kellene, hiszen mivel PNRR-es támogatásról van szó, 2026 végéig meg kellene valósítani a projektet.
Páratlan erdélyi turisztikai attrakcióként, szabadidőközpontként képzeli el a Bélesi-tó környékét Alin Tișe, a Kolozs Megyei Tanács elnöke.
A Kolozs Megyei Tanács kikérte a környezetvédelmi engedélyt a Bihar és Fehér megyét is érintő új, összesen 227 kilométeres kerékpárút megtervezésére.
A mind nagyobb számban érkező turisták igényeinek jobb kiszolgálása érdekében az Arad megyei önkormányzat kiszélesíti az utat Szabadhely és Gyorok között és kerékpárúton is elérhetővé teszi a hegyaljai települést.
A mintegy 20 millió eurós összköltségvetésű, több mint 190 kilométer kerékpárút kialakításáról szóló projekt kettős célt szolgál: az árvízvédelmi infrastruktúra felújítását és megerősítését, továbbá az aktív turizmus feltételeinek bővítését.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.
A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.
Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt – közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.
szóljon hozzá!