Kerékpárúton és szélesebb úttesten lesz megközelíthető a „Nyugat tengerpartja”

Kerékpárút

Felújításra váró gyoroki felüljáró. Az alföld és a dombság találkozásánál fekszik a hegyaljai település, amire hamarosan kerékpárút is vezet majd

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

A megnövekedett forgalom biztonságosabbá tétele, a mind nagyobb számban érkező turisták igényeinek jobb kiszolgálása érdekében az Arad megyei önkormányzat kiszélesíti az utat Szabadhely és Gyorok között, jól elkülöníti a villamossínpárt az úttesttől, és kerékpárúton is elérhetővé teszi az Arad-hegyaljai települést. A gyoroki bányatavak köré épült ki a „Nyugat tengerpartjaként” emlegetett strand, amelyet évről évre tízezrek keresnek fel a környező megyékből is.

Pataky Lehel Zsolt

2025. január 31., 16:162025. január 31., 16:16

A borturizmus mellett a bormúzeum, a villamosdepóban berendezett közlekedéstörténeti kiállítás és a „Nyugat tengerpartja” jelenti az idegenforgalmi látványosságot a megyeszékhelytől 24 kilométerre keletre fekvő nagyközségben, amely hamarosan – legalábbis egy szakaszon – kerékpárúton is megközelíthető lesz.

Az elmúlt esztendőkben jelentős fejlesztések történtek a helyi érdekeltségű üdülőhely rangra emelt Gyorok egyik bányatavánál, amelyet évtizedek óta előszeretettel kerestek fel az aradiak:

az addig szabadstrandként működő partot homokkal szórták le, napozóágyakat helyeztek ki, a kirándulók a nyári kertekben ételt-italt fogyaszthatnak, leaszfaltozták a több mint 3500 férőhelyes parkolót, sőt egy kempinget is kialakítottak, így akár több napot is eltölthetnek a látogatók, akik nemcsak Arad, hanem a szomszédos megyékből is érkeznek egyre nagyobb számban.

A „Nyugat tengerpartjának” nevezett gyoroki strandon ifjúsági zenei fesztiválokat, a tó körül pedig triatlonversenyeket is szoktak szervezni, sőt a bányatavak környéke terepmotor-bajnokságnak is helyet adott már.

korábban írtuk

Egyre népszerűbb az ország „nyugati tengere” – A gyorokiak rendkívül büszkék a bányatóból kialakított strandra
Egyre népszerűbb az ország „nyugati tengere” – A gyorokiak rendkívül büszkék a bányatóból kialakított strandra

Egy kis Arad megyei település, Gyorok határában található az ország „nyugati tengerének” nevezett tó, amely turisták ezreit vonzza minden évben. 

A megnövekedett forgalom miatt a megyei önkormányzat úgy döntött, hogy kiszélesíti és megerősíti a jelenleg 5,5 méter szélességű úttestet a Szabadhely (Sâmbăteni) és Gyorok közötti ötkilométeres távon, és egy kerékpárutat is kiépítenek (Arad és Öthalom között már van kerékpárút, és a közbeeső településeken – Mondorlakon, Maroscsicséren – is ki fog épülni a jövőben).

Kerékpárút Galéria

Tengerpartot idéző környezetet alakítottak ki. Kerékpárúton is elérhető lesz a part

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Gyorok a városi villamossal is megközelíthető, ugyanis a történelmi Magyarországon elsőként villamosított hegyaljai vasút nyomvonalát a kötöttpályás tömegközlekedésbe integrálták: jelenleg Gyorok a végállomás, de az 1970-es évek elején még itt ágazott el a „Zöld Nyílnak” becézett vicinális útvonala Máriaranda, illetve Pankota felé.

Szabadhely és Gyorok között a műutat és a villamossíneket csak egy járdaszegély választja el, ami a sofőrökben azt a benyomást kelti, hogy a valóságosnál keskenyebb úton haladnak, s ez hirtelen fékezést, a szemből jövő autók koccanását okozza, ezért jól láthatóan elkülönítik a síneket az úttesttől – magyarázta Sergiu Bîlcea, a megyei tanács alelnöke. Hozzátette: a terv magában foglalja a gyoroki felüljáró felújítását és Szabadhelyen a 7-es számú országútról a Gyorok felé való elágazás kialakítását oly módon, hogy a sofőrök biztonságosabban le- vagy kikanyarodhassanak.

Kerékpárút Galéria

Helységnévtábla a település határában

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

A munkálatok összköltségét több mint 31,8 millió lejre becsüli az önkormányzat, amely saját forrásokból és pályázati pénzekből szeretné fedezni. A kivitelezésnek csak ősszel fognak neki, hogy ne az idei turistaszezonban akadályozzák a forgalmat.

korábban írtuk

A „Zöld Nyíl” bája: ha kellett, az utasok tolták, mégis nagy népszerűségnek örvendett a hegyaljai vicinális
A „Zöld Nyíl” bája: ha kellett, az utasok tolták, mégis nagy népszerűségnek örvendett a hegyaljai vicinális

1906. november 10-én tette meg próbaútját a maga korában modern, Európában is ritkaságszámba menő vicinális, amely összekötötte Aradot a szőlő- és bortermelő vidékével, Hegyaljával.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 18., vasárnap

Kelemen Hunor: le a kalappal a magyar választók előtt, bízunk Nicușor Dan győzelmében

A romániai magyarok felelősségteljesen viselkedtek az államfőválasztás második fordulójában, bele akartak szólni abba, ki legyen Románia következő elnöke – nyilatkozta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a 21 órás urnazárást követően.

Kelemen Hunor: le a kalappal a magyar választók előtt, bízunk Nicușor Dan győzelmében
2025. május 18., vasárnap

Lefaragta a szaktárca az összeget, veszélybe került a kolozsvári Harag György Emlékév megszervezése

Felhívásban kér támogatást a Kolozsvári Állami Magyar Színház a közönségtől, hogy megszervezhessék a Harag György Centenáriumi Emlékévet, mivel a bukaresti kulturális minisztérium csökkentette az emlékévre korábban megígért összeget.

Lefaragta a szaktárca az összeget, veszélybe került a kolozsvári Harag György Emlékév megszervezése
2025. május 18., vasárnap

Erdélyi és partiumi szavazási kedv: Kolozs megye az élbolyban, Szatmár megye sereghajtó

Vasárnap nem sokkal 16 óra előtt a magyarok által is lakott erdélyi és partiumi megyékben más-másféleképpen alakult a részvételi arány.

Erdélyi és partiumi szavazási kedv: Kolozs megye az élbolyban, Szatmár megye sereghajtó
2025. május 18., vasárnap

Viharos, esős időben választ államelnököt Románia

Záporokra és viharokra figyelmeztető elsőfokú riasztást adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 30 megyéjére.

Viharos, esős időben választ államelnököt Románia
2025. május 18., vasárnap

„Ne taktikázzon senki!” Az „európai Romániára” szavaztak az RMDSZ politikusai

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök vasárnap reggel az urnáktól távozóban a sajtónak kijelentette, hogy a Románia számára legjobb lehetőségre szavazott az elnökválasztás második fordulójában.

„Ne taktikázzon senki!” Az „európai Romániára” szavaztak az RMDSZ politikusai
2025. május 17., szombat

Nem a múltat, hanem a jövőt hirdeti Gyarmathyné Hory Etelka kalotaszegi szobra

Felavatták szombaton a kalotaszegi népi kultúra, népművészet és kézimunka gyűjtőjének és oktatójának, Gyarmathyné Hory Etelkának a szobrát szülőfalujában, a Kolozs megyei Magyargyerőmonostoron.

Nem a múltat, hanem a jövőt hirdeti Gyarmathyné Hory Etelka kalotaszegi szobra
2025. május 17., szombat

Fiatalok szava: szavazásra buzdítanak a romániai magyar diákszervezetek

A megismételt romániai államfőválasztás vasárnapi döntő fordulóján való részvételre és jogaik melletti közös kiállásra kérik az erdélyi magyar fiatalokat szombaton kibocsátott közös felhívásukban a romániai magyar diákszervezetek.

Fiatalok szava: szavazásra buzdítanak a romániai magyar diákszervezetek
2025. május 17., szombat

Vészhelyzet a sóbányában – Az esőzések miatt újra be kellett indítani a szivattyúkat

Az elmúlt napok esőzései miatt ismét megnőtt a Korond-patak vízhozama, így a parajdi sóbányába történő beszivárgás csökkentése érdekében újra működésbe állították a nagy kapacitású motoros szivattyúkat.

Vészhelyzet a sóbányában – Az esőzések miatt újra be kellett indítani a szivattyúkat
2025. május 17., szombat

Ismét rengett a föld a Székelyföld közelében, 4,2-es erősségű mozgást mértek Buzău megyében

A Richter-skála szerint 4,2-es erősségű földrengés történt szombaton hajnali 1 órakor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Ismét rengett a föld a Székelyföld közelében, 4,2-es erősségű mozgást mértek Buzău megyében
2025. május 17., szombat

Sehogy sem akar felmelegedni az idő, továbbra sem tehetjük félre az esernyőt

Különösen hideg időre, szélre és csapadékra figyelmeztető előrejelzést adott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország egész területére.

Sehogy sem akar felmelegedni az idő, továbbra sem tehetjük félre az esernyőt