Fotó: Borbély Fanni
Nem ütközik törvénybe az Országos Választási Iroda (BEC) szerint, ha egy urnabiztos nyilvánosságra hozza egy választópolgárról, hogy élt-e szavazati jogával egy adott megmérettetésen. A Krónika a Csoma Botond és Tőkés László között kirobbant vita kapcsán kérte ki a BEC álláspontját.
2024. június 24., 19:082024. június 24., 19:08
Mint arról beszámoltunk, az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) képviselői között éles pengeváltás alakult ki a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának június 13-ai ülésén. A budapesti tanácskozáson az RMDSZ azzal vádolta az Erdélyi Magyar Szövetséget (EMSZ), hogy együttműködési megállapodásuk ellenére nem buzdította híveit arra, hogy a magyar összefogás jelöltlistájára szavazzanak a június 9-ei európai parlamenti választáson.
Ennek kapcsán az EMNT elnöke a Krónikának nyilatkozva egészen szokatlannak és megengedhetetlennek nevezte, hogy bárki is a nyilvánosság előtt számonkérjen egy választópolgárt azért, hogy hol és miként élt törvény biztosította szavazati jogával. A volt EP-képviselő úgy vélekedett: súlyos vétség, hogy Csoma Botond „a nemzeti egységünkre káros pártpolitikai konfliktus gerjesztésére alkalmas információként” tette közzé az – állítása szerint – az RMDSZ egyik szavazóbiztosától származó értesülését. Az RMDSZ szóvivője erre reagálva azt állította: nem sértette meg a szavazás titkosságát Tőkés László esetében, mindössze azt a tényt állapította meg, hogy nem vette át az európai parlamenti szavazólapot a választáson.
Egypártrendszeri időket idéz Tőkés László szerint, ha valaki megkérdőjelezi választási és lelkiismereti szabadságát. Az EMNT elnöke így reagált arra, hogy az RMDSZ képviselője azt állítja, a volt EP-képviselő nem az erdélyi EP-jelöltekre szavazott.
Mivel a vitával kapcsolatban különböző fórumokon számos vélemény látott napvilágot – amelyek egy része szerint törvénytelen kiszivárogtatni egy szavazópolgár bármilyen döntését, opcióját –, lapunk megkereséssel fordult az ügyben az Országos Választási Irodához (BEC). Megkérdeztük a választások zökkenőmentes lebonyolításáért, a jogszabályok betartásáért felelős bukaresti intézményt – nevek említése nélkül –, hogy törvénybe ütközik-e, ha egy urnabiztos egy harmadik fél tudomására hozza, hogy egy szavazópolgár leadta-e a voksát.
A BEC nevében Vasile Bîcu törvényszéki bíró, a választási iroda elnöke válaszában kifejtette: a hatályos választási törvény nem tartalmaz kifejezett tiltást az olyan esetre, hogy nyilvánosságra hozzák a választópolgárokról, éltek-e a szavazati jogukkal avagy megtagadták azt. Hozzátette ugyanakkor, hogy tiszteletben kell tartani a szavazás titkosságának jellegét, ahogy azt a 2015/115-ös számú választási törvény 85. cikkelyének 9. és 10 bekezdése előírja. A jogszabály nevezett bekezdései egyébként arról rendelkeznek, hogy a választópolgár jogosult egy új szavazólapot kapni abban az esetben, ha az először átvett szavazólap használata során kinyílik, és ezáltal nem biztosítható a szavazás titkossága.
Nem sértettem meg a szavazás titkosságát Tőkés László esetében, mindössze azt a tényt állapítottam meg, hogy nem vette át az európai parlamenti szavazólapot a választáson – közölte lapunkkal Csoma Botond RMDSZ-es parlamenti képviselő.
Erdélyi politikai perpatvar helyszíne volt a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának csütörtöki, Budapesten rendezett ülése, amelyen kiütköztek az RMDSZ politikusai, valamint Tőkés László EMNT-elnök közötti ellentétek.
A Kolozsvártól bő húsz kilométerre fekvő Magyarfenesen áthaladó főúton sokan megállnak a László-Rigó porta előtt friss zöldségért. Videós riportunkban a gazdacsalád farmbéli teendőit jártuk körül.
Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.
Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.
Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.
A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.
Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.
A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.
A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
szóljon hozzá!