Barokk kori időutazás a felújítás alatt álló nagyváradi püspöki palotában

Barokk kori időutazás a felújítás alatt álló nagyváradi püspöki palotában

Fotó: Bálint Eszter

A szó szoros értelmében a pincétől a padlásig zajlik a felújítási munka a nagyváradi római katolikus püspöki palotában. A munkálatok két hónapja rajtoltak el, ebből az alkalomból hívta meg a püspökség a sajtót az építőtelep bejárására.

Bálint Eszter

2018. február 23., 11:422018. február 23., 11:42

2018. február 23., 11:472018. február 23., 11:47

Nemcsak a természet tavaszi megújulását hirdetik idén a nagyváradi bazilika kertjében pompázó hóvirágok: kívül-belül megújul a római katolikus püspöki palota is. A munkálatok két hónapja rajtoltak el, ebből az alkalomból hívta meg a püspökség a sajtót az építőtelep bejárására.
Ha a főkapun lépünk be a templomból és a palotából álló, Délkelet-Európa legjelentősebb és legösszetettebb barokk épületegyüttesének udvarára, még semmi sem utal arra, hogy mekkora munka zajlik bent és a déli szárnyon. Belépve az előcsarnokba viszont rögtön szembetűnik, hogy legutóbbi ottjártunk óta eltűntek az addig mindent betöltő, bedobozolt múzeumi tárgyak, mint ahogy az első emeleten is egyre nagyobb tér áll a püspökség és így a felújítást végző cég rendelkezésére. De ne fussunk ennyire előre.

A csütörtöki sajtóbejáráson Böcs­kei László megyés püspök, Matuz Zsolt projektmenedzser és Emődi Tamás építész, a projekt szaktanácsadója fogadta a kíváncsi újságírókat.

Zúgás-búgás és kalapácsolás közepette elhangzott köszöntőjében Böcskei László utazáshoz hasonlította a püspöki palota felújítási munkálatait, amely számos meglepetést is tartogat a csaknem negyedszázad során egymásra tevődő vakolatrétegek alatt. Sétánk során pedig kiderült, néhány titokról lehullt már a lepel – vagyis a vakolat –, ami arra enged következtetni, hogy még sok meglepetésben lesz részünk.

Az épület műszaki állapota különben összességében tekintve kielégítő,

de figyelembe véve azt, hogy az utolsó nagyszabású beavatkozás óta csaknem 50 év telt el, szükségessé vált a műemlék építészeti és szerkezeti felújítása, a közműhálózatok cseréje,

mindezzel elősegítve az új, multifunkcionális, kiállító- és a közművelődést szolgáló terek kialakítását. Az épület felújítását a magyar kormány 1,948 milliárd forinttal támogatja. A 2018-as évre tervezett munkálatok elsősorban a műemlék külső megújulását célozzák meg.

Galéria

Fotó: Bálint Eszter

A magasban ácsok

A bejárás első szakaszában a déli szárny, vagyis a hátsó kapu felé vettük az irányt, ahol már állnak az állványok, és a hideg, szeles időjárás ellenére ottjártunkkor is javában zajlott a munka.

A héjazat és a sérült elemek bontása van éppen „terítéken” Európa egyik legnagyobb barokk fedélszékén. Emődi Tamás elmondta, a végső cél a tetőszerkezet visszaállítása a 18. századi formába.

Ennek megvalósítása során a legjobb minőségű elemekkel dolgoznak, hogy munkájuk eredménye legalább két és fél évszázadig fennmaradjon, ahogyan ma is számos elem akad, amely még eredeti.
Mint ahogy eredetiek a földszinti ablakok kőkeretei is, amelyek tisztítása során olyan érdekes elemek kerültek elő, amelyekről korábban nem volt tudomásuk – avatott be a séta során Böcskei László.

Barokk pince óriáshordóval

Utunkat az alagsorban folytattuk. A hatalmas, hatméteres belmagasságú pincehelyiségekben kezdődött el először a munka, és ennek eredménye meg is látszik – a szépen ívelt, gyakorlatilag egybefűzött árkádok és téglafalak jellemzik majd az alagsort azt követően is, hogy átadják azokat, nagy kiterjedésük alapján azonban még bőven akad munka. Jártunk viszont egy kisebb teremben, ami már-már készen áll, a padló burkolása van még hátra – mint megtudhattuk, a falakhoz hasonlóan az is téglaburkolatot kap a későbbiekben.

Az egykor a püspökség fő bevételét jelentő borok otthonául szolgáló pincehelyiségekben egyébként várhatóan a kikapcsolódásé lesz a főszerep, a kiszolgáló egységeket tervezik itt elhelyezni, és megvizsgálják, hogy az akusztika lehetővé teszi-e, hogy koncertek helyszínévé váljon.

Az alagsor legnagyobb tárgyi érdekessége különben jelen pillanatban az a három hordó, amit a korábban ott tevékenykedő Vinalcool italpalackozó hagyott hátra, és amelyek a későbbiekben is ott maradnak – a legnagyobb közülük 19 540 literes.

Galéria

Fotó: Bálint Eszter

A barokk kertet is helyreállítanák

A nem mindennapi látvány után jól­esett azonban újra feljönni a felszínre, és egy kis friss levegőt szívni a szebb napokat is megélt palotakertben, amelyről egyúttal megtudhattuk, nem képezi részét a most zajló felújítási munkálatoknak, arra a későbbiekben készülnek pályázni, és akkor kezdik meg a munkát, amikor az épület külső felújításának állása ezt lehetővé teszi.

A végső cél viszont az, hogy a teljes barokk komplexum visszanyerje eredeti pompáját.

Az udvaron sétálva különben bármerre is nézzünk, térfigyelő kamerával nézünk farkasszemet – ezek célja a munkálatok felügyelete és az esetleges balesetek elkerülése, így történhetett meg az, hogy az illetékesek egy kóbor cica miatt is akcióba lendültek.

korábban írtuk

Magyar kormánytámogatásból újítják fel a váradi barokk palotát
Magyar kormánytámogatásból újítják fel a váradi barokk palotát

Közel kétmilliárd forinttal támogatja a magyar kormány a nagyváradi római katolikus püspöki palota felújítását. Böcskei László megyéspüspök a Krónikának elmondta: a háromévesre tervezett munkálatokat már ősszel elkezdenék.

Amúgy mindenhol táblák jelzik, hogy felújítási munkálatok zajlanak – a püspökség mindent megtesz annak érdekében, hogy a sok gyerek által is látogatott palotakertben ne történhessen baj.
A kisebb és nagyobb gyerekek kedvenc helyszíne, a püspöki palotához az 1970-es években hozzáépített „hátsó bejárat” és amfiteátrum lebontása egyébként szintén nem szerepel a mostani tervekben, így még egy ideig a kommunizmus mementójaként ott fog állni.

A városi legenda úgy tartja ugyanis, azért kellett ezt megépíteni, hogy amikor Nicolae Ceauşescu Nagyváradra érkezik, ne a bazilika felől közelítsen az akkor múzeumi székházként működő palotába.

Kis kockák a falakon

Mint már említettük, a Körösvidéki Múzeum épp mostanság költözik ki a rendszerváltást követően visszaigényelt és visszakapott püspöki rezidenciából. A bejárás következő állomásán, a kápolna előtti első emeleti térben tűnt fel ez újra, legutóbb ugyanis ott még a közgyűjtemény egyik kiállítását láthattuk. Ezúttal már óriási üres tér fogadott, a fehér falakon pedig apró kis színes kockák mutatták, itt is elkezdődhetett a felújítási munka. Mint kiderült, ezeket a kis kockákat a szaknyelvben kutatóablaknak nevezik, céljuk pedig feltárni a vakolat alatti rétegeket. Ez a helyiség az eddigi feltárások szerint nem tartogat értékes alkotásokat,

teljes szobákat befedő falfestményeket azoktól a helyiségektől remélnek a restaurátorok, amelyeket a királyi pár fogadására alakítottak ki.

Ezek feltárása viszont még várat magára, onnan még nem hurcolkodott ki ugyanis a múzeum. A lényeg az, hogy az eddigi kutatómunka eredményei szerint minden réteg megvan restaurálható állapotban.

Galéria

Fotó: Bálint Eszter

Addig is van azonban dolguk a Marosvásárhelyről érkezett szakembereknek, az egyik kisebb teremben két ajtó felett is falfestményre bukkantak. A már előtárt képen tengert, öblöt láthattunk, de hiába jutottak eszünkbe az apostolok vagy Noé bárkája, úgy tűnik, világi jelenetek ezek, bár azt senki nem tudja, mit rejt a jövő és a vakolat. A művészek viszont mindent megtesznek ennek érdekében, ottjártunkkor is a magasban dolgoztak, hogy aprólékos, időigényes munkájukkal minél több részletet visszaállítsanak eredeti formájába.

A végső cél ugyanis minden téren olyan munkát végezni, hogy a barokk kor egyik gyöngyszeme minél közelebb kerüljön eredeti értékéhez – fogalmazta meg zárszóként Böcskei László. Erre azonban még három évet várnunk kell, de a megyés püspök ígérete szerint addig még sokszor visszatérhetünk, hogy beszámoljunk a régi pompa fokozatos helyreállításáról.

Francia barokk a Pece-parti Párizsban
Az 1762 és 1776 között épült nagyváradi római katolikus püspöki palota a francia barokk palotaépítészet cour d’honneur-ös változatának emléke, amely osztrák közvetítéssel, a tervező Franz Anton Hillebrandt sajátos elképzeléseinek eredményeképpen épült meg. Az impozáns épület nagyrészt őrzi eredeti állapotát, s a berendezését leszámítva viszonylag kevés utólagos beavatkozáson esett át.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 16., csütörtök

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház

A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház
2019. október 28., hétfő

Hivatás, a papi élet meghatározója

Egész életét meghatározta, emellett számos kispap hivatásának megtalálásában is közreműködött, és végig kitartott abban a hivatásban, amit felszentelésekor vállalt. A Csíkszeredában szolgáló Tamás József püspök 75 évesen, 51 évnyi papi szolgálat után hamarosan nyugállományba vonul. Vele besz&am

Hivatás, a papi élet meghatározója
Hivatás, a papi élet meghatározója
2019. október 28., hétfő

Hivatás, a papi élet meghatározója

2018. november 08., csütörtök

Helyére emelték a Temes megyei Igazfalva református templomának vihar által ledöntött toronysüvegét

Helyére került szerdán a Temes megyei Igazfalva református templomának a tavalyi vihar által ledöntött toronysüvege – közölte a Temesvári Rádió magyar adása.

Helyére emelték a Temes megyei Igazfalva református templomának vihar által ledöntött toronysüvegét
2018. június 02., szombat

„Szivárványház” nyílt Brassóban, ima- és szeretetotthonaként működik

Lelki és testi fogyatékosoknak nyújt menedéket a brassó-belvárosi református egyházközség új épülete. A Bertalan negyedi, Lânii utcában kialakított Betlehem-ház egyaránt szolgál imaházként és nappali foglalkoztató-központként, és itt működik az egyházközség által fenntartott szociális mosoda is.

„Szivárványház” nyílt Brassóban, ima- és szeretetotthonaként működik
2018. május 20., vasárnap

Ferenc pápa pünkösdi üzenete: a világnak és az embereknek is változásra van szükségük

A Szentlélek az az isteni erő, amely megváltoztatja a világot – mondta Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában bemutatott pünkösdi misén vasárnap.

Ferenc pápa pünkösdi üzenete: a világnak és az embereknek is változásra van szükségük
2018. május 18., péntek

Felemelik szavukat a csíksomlyói búcsúhoz köthető „hamis legendával” szemben az unitáriusok

A csíksomlyói búcsú eredetét János Zsigmond fejedelem 1567-es állítólagos hittérítő hadjáratához kapcsoló „hamis legenda” terjesztésének felhagyására kér mindenkit az unitárius egyház, egyúttal Isten áldását kívánva a búcsú minden résztvevőjére. 

Felemelik szavukat a csíksomlyói búcsúhoz köthető „hamis legendával” szemben az unitáriusok
2018. május 17., csütörtök

Erdélybe érkezett a zarándokvonat – dél-amerikai fiatalok is a csíksomlyói búcsúba tartanak

Idén is ünnepi fogadtatásban részesülnek a partiumi és erdélyi vasútállomásokon a csíksomlyói búcsúba utazó hívek. Az ünnepi szentmise szombaton lesz, vasárnap pedig a Gyimesekben várják a zarándokokat.

Erdélybe érkezett a zarándokvonat – dél-amerikai fiatalok is a csíksomlyói búcsúba tartanak
2018. május 16., szerda

Pál József Csabát nevezték ki a Temesvári római katolikus egyházmegye püspökévé

Ferenc pápa a székelyföldi származású Pál József Csaba kanonokot és főesperest nevezte ki temesvári megyéspüspöknek – közölte szerdán a temesvári egyházmegye.

Pál József Csabát nevezték ki a Temesvári római katolikus egyházmegye püspökévé
2018. május 11., péntek

Uniós pénzből újul meg a váradi barokk palota körüli park

A határon átívelő beruházásokat finanszírozó európai uniós program keretében újul meg a teljeskörű restaurálás alatt álló nagyváradi római katolikus püspöki palota körüli kert.

Uniós pénzből újul meg a váradi barokk palota körüli park
2018. május 04., péntek

Pünkösdi búcsú az ifjúság évében: közzétették a csíksomlyói zarándoklat liturgikus programját

A május 18-án, pénteken 19 órakor kezdődő szentmise nyitja meg a csíksomlyói pünkösdi zarándoklatot, a szentmisét követően a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás kezdődik – tájékoztatta lapunkat a csíksomlyói Ferences Rendház.

Pünkösdi búcsú az ifjúság évében: közzétették a csíksomlyói zarándoklat liturgikus programját