2012. február 23., 09:322012. február 23., 09:32
Mint beszámoltunk, az alpolgármester bíróságon támadta meg az őt tisztségéből leváltó tanácshatározatot. A közigazgatási bíróság pedig a per idejére felfüggesztette az MPP-s alpolgármester leváltásáról 2009 decemberében hozott tanácshatározatot. A perben tavaly novemberben született alapfokú döntés, Bálint veszített. Megfellebbezte az ítéletet, ezt tárgyalják június közepén.
Bálint József hangsúlyozta, számára ez így kedvező, mert megtarthatja hivatalát, míg ha alapfokon az ő javára születik döntés, amint visszakapta volna tisztségét, azonnal újra leválthatta volna a tanács. Így kitöltheti mandátumát. Három éve egyébként Antal Árpád polgármester javasolta az alpolgármester felfüggesztését, arra hivatkozva, hogy az MPP-frakció folyamatosan ellenzékként viselkedik, ezért nincs értelme, hogy közvetlenül részt vegyen a város vezetésében. Bálint József arra hivatkozva fellebbezett, hogy alaptalanul menesztették, nem a szakmaiságát, hanem a politikai hovatartozását kifogásolták.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.