Ipari alpinisták verik a vakolatot a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium épületének belső falairól azért, hogy a potyogó vakolatdarabok ne veszélyeztessék a diákok épségét.
2013. október 24., 18:482013. október 24., 18:48
Bár Pataki Enikő igazgató szerint az elmúlt két évben jelentős beruházásokat eszközöltek az ingatlanon, igen sok még a tennivaló ahhoz, hogy a meglehetősen rossz állapotban átvett ingatlanból egy megfelelő állagú iskolaépület váljék.
Amint arról beszámoltunk, a Kölcseynek ki kellett költöznie régi ingatlanából miután a református egyház visszakapta régi épületét és kifejezte abbeli óhaját, hogy saját felekezeti iskoláját működtesse benne. A Kölcsey ezt követően egy évet a katolikus egyház tulajdonában levő, a Zárda templomhoz tartozó épületben működött, majd ismét költöztette őket az önkormányzat, így jelenleg a – szintén katolikus tulajdonban levő – volt Unio iskola ingatlanjába kerültek. Itt az egyház megjavíttatta a tetőszerkezetet, a város pedig felújíttatta a fűtési rendszert, így a minimális adottságok meglettek a működéshez, azonban – amint az igazgató elmondta – égető szükség lenne a nyílászárók cseréjére, mivel a rossz ablakokon át szökik a meleg és óriásiak a közüzemi számláik. Szintén hatalmas gondot jelent az udvar felé néző falak újravakolása, melyek állaga folyamatosan romlik és veszélyesek is a hulló faldarabok.
Amint az igazgatótól megtudtuk, az egyház és az önkormányzat között megkezdődtek a tárgyalások az épületfelújítást illetően, így remélhető, hogy a szükségmegoldásként alkalmazott vakolat-leverést a burkolat felújítása követi majd. Az iskola vezetősége a szülői egyesület bevonásával saját erőből is sok mindent megold, a tavalyi jótékonysági rendezvényeikből befolyt összegből például az udvart füvesítették és kosárpalánkokat állítottak fel. Pataki Enikőtől megtudtuk, november 8-án ismét szüreti bált tartanak, melynek bevételéből két pince-helyiséget meszelnének ki, melyeket tornateremként használnának, mivel a jelenlegi sporttermükben nem férnek el.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
szóljon hozzá!