„A Tusványos a szövetségépítés színtere is”: Németh Zsolt az erdélyi magyarság állapotáról és Aurescu „elvárásáról”

Németh Zsolt, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor alapítója •  Fotó: MTI/Kovács Anikó

Németh Zsolt, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor alapítója

Fotó: MTI/Kovács Anikó

A Tusványos a szövetségépítés színtere is, annak kinyilvánítása, hogy nyitottak vagyunk a jól működő, érték- és érdekalapú nemzetközi és interetnikus együttműködésre – jelentette ki a Krónikának Németh Zsolt, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor alapítója. A magyar Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint az elmúlt tizenkét év a határon túli magyar közösségek megerősödésének és a nemzeti összetartozás érzése kiteljesedésének időszaka volt.

Pataky István

2022. július 19., 19:132022. július 19., 19:13

– Két év szünet után mire számít, milyen lesz az idei, a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor?

– Két év kihagyás után érthető módon nagyon felfokozott várakozás előzi meg a rendezvényt, és ennek igyekszünk is megfelelni: huszonkilenc sátorban mintegy négyszáz program várja az érdeklődőket. Az idei mottó – Van, ami örök – a Tusványos három fontos, állandó tulajdonságára utal. Az első a jellege: szabadegyetem és fesztivál máig egyedülálló, innovatív ötvözete, amelyen napközben izgalmas közéleti és kulturális beszélgetésekbe lehet bekapcsolódni, míg esténként az élvonalbeli rock és népi zenekaroké a terep. Másodszor, ez a nemzeti összetartozás és a nemzeti szuverenitás, élni akarás kifejeződésének műhelye és közösségi megélésének fóruma.

Idézet
Végül, a Tusványos a szövetségépítés színtere is, annak kinyilvánítása, hogy nyitottak vagyunk a jól működő, érték- és érdekalapú nemzetközi és interetnikus együttműködésre.
•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

– Nemzetpolitikai, közösségi szempontból hogyan látja, milyen állapotban van az erdélyi magyarság?

– Az elmúlt tizenkét év a határon túli magyar közösségek megerősödésének és a nemzeti összetartozás érzése kiteljesedésének időszaka volt. A magyar állampolgárság egyszerűsített megszerzésének lehetősége volt az első, szimbolikus lépés, amit még számos további követett. Már jó néhány éve, hogy a magyar kormány úgy döntött, hogy nemcsak jogilag, de gazdaságilag is aktív szerepet vállal a magyarországi és a határon túli nemzetrészek összekapcsolásában, és korábban elképzelhetetlen léptékű gazdaságfejlesztési programokat indított. Mint a létszámát tekintve legnagyobb, Magyarországon kívüli magyar közösség, természetes, hogy az erdélyi magyarság kiemelten fontos az anyaországnak.

Idézet
Örömteli látni, hogy a törvényhozásban megvalósult az erdélyi magyar egység, és hogy az erdélyi magyarok olyan helyzetben vannak, hogy parlamenti képviseletük útján a román kormány politikájára is érdemi hatást gyakorolhatnak.

– Bogdan Aurescu román külügyminiszter nemrég azt nyilatkozta, bízik abban, hogy a magyar–román stratégiai partnerség szellemében zajlik a Tusványos. Van-e, lehet-e bármilyen hatása a kétoldalú viszonyra az immár harmincegy éves tábornak?

– Magyarország és Románia, mint Közép-Európa két közepes méretű állama, sok szempontból egymásra van utalva és érdekelt egymás sikerében, ezért a természetes viszonynak én az együttműködést tekintem. Erre is utaltam akkor, amikor azt mondtam, a Tusványos a szövetségépítés helyszíne. A stratégiai partnerség szellemében mi már letettünk ezt-azt az asztalra harminc év alatt. Minden tizenöt magyarból egy Romániában él, és Románia minden húsz polgárából egy magyar – ha másról nem beszélünk, ez egy páratlanul erős kapocs a két ország között, ami sokkal inkább összeköt, mint elválaszt minket.

korábban írtuk

Érkeznek a tusványosozók, ezeket érdemes tudni a helyszínről
Érkeznek a tusványosozók, ezeket érdemes tudni a helyszínről

Hagyományos magyar ételek, italkülönlegességek, koncertek és bulik várták a tusványosozókat kedden, a fesztivál nulladik napján, de közönségtalálkozókon és néptáncoktatáson is részt vehettek az érdeklődők, este pedig koncertek is lesznek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Sebes-Körös vízgyűjtő területére.

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön
2025. június 17., kedd

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák

Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre, a felsőoktatási intézményben 150-200 magyarországi egyetemi hallgató tanul évente – mondta kedden Markó Bálint tanulmányi rektorhelyettes.

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák
2025. június 17., kedd

A nyomtatott erdélyi magyar sajtó is súlyosan megsínylené az áfaemelést, figyelmeztet a MÚRE

A deficitcsökkentő intézkedések keretében a lehetséges áfaemelésnek a nyomtatott sajtóra gyakorolt hatására hívja fel a figyelmet a MÚRE. Az újságíró-szervezet a közszolgálati rádió, illetve televízió nehéz helyzetére is figyelmeztet.

A nyomtatott erdélyi magyar sajtó is súlyosan megsínylené az áfaemelést, figyelmeztet a MÚRE
2025. június 17., kedd

Elhalasztott hídavató: hiányosságokat fedeztek fel a 165 millió lejes építményen

Az aradi önkormányzat ellenőrző szakbizottsága technikai hiányosságokat fedezett fel a Partiumot és a Bánságot összekötő ferdekábeles hídon, ezért kötelezte a tervezőt és a kivitelezőt, hogy javítsák ki a hibákat.

Elhalasztott hídavató: hiányosságokat fedeztek fel a 165 millió lejes építményen
2025. június 17., kedd

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek

Büntetőeljárást indított a Temes megyei rendőrség, miután kedden három személy – köztük egy gyermek – egy temesvári tömbház felvonójával a második emelet magasságából a mélybe zuhant.

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek
2025. június 17., kedd

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2025–2026-os tanévre 5598 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több, mint 10 000 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére.

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket
2025. június 17., kedd

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás

Viharokra figyelmeztet kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás
2025. június 17., kedd

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása

Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása
2025. június 17., kedd

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen

A kedvezménnyel az aradi önkormányzatnak az a célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a közösségi biciklikölcsönzést és az alternatív közlekedési eszközöket.

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen
2025. június 16., hétfő

Csökken a Korond-patak sótartalma, de Dicsőszentmártonban ismét leáll a vízmű

Csökken a Korond-patak sótartalma – közölte Luci Ervin román vízügyi igazgató. Ez annak köszönhető, hogy kiszivattyúzzák a vizet a parajdi sóbánya omladozó régi részlege fölött, és csak a veszélyeztetett terület alatt engedik vissza a mederbe.

Csökken a Korond-patak sótartalma, de Dicsőszentmártonban ismét leáll a vízmű