Fotó: Tőkés László sajtóirodája
Tőkés László szerint 1989-ben olyan erős volt már a kommunista diktatúra nyomása, hogy nem volt hova hátrálni.
A református lelkész csütörtök délután beszélt erről a temesvár-belvárosi református templomban, ahol 30 évvel ezelőtti ellenállása olyan szolidaritási hullámot indított, amely a Ceaușescu-diktatúra bukásához vezetett. Mint felidézte:
Nicolae Ceaușescu kínai, észak-koreai mintára 7-8 ezer falut akart eltüntetni a föld színéről, hogy a falvak lakóit is tömbházakba költöztesse.
„Ebben a helyzetben nem szabadott hallgatni. Arról sem szabadott hallgatni, hogy olyan egyházi vezetőink voltak, akik kollaboráltak az ateista, kommunista hatalommal. Nem volt már hova hátrálni” – idézte az 1989-es ellenállása motivációit Tőkés László. Felidézte: a temesvári gyülekezetet is bevonta a küzdelmébe.
Csodálatosnak tartotta, hogy a temesvári gyülekezet ahelyett, hogy megijedt volna a kommunista politikai rendőrség rá is kiterjedő fenyegetésétől, felbátorodott, és kiállt a lelkésze mellett.
Temesváron az 1989: Istennél a szabadítás című egyházi szimpóziummal kezdődött el az 1989-es népfelkelés 30 éves évfordulós rendezvénysorozata. A szimpóziumon Békefy Lajos lelkipásztor, szociáletikus, közíró az általa írt Temesvári hitvallásra utalva említette:
A temesvári népfelkelés kitörésének 30. évfordulója tiszteletére az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és más hazai és külföldi szervezetek által rendezett, Temesvár 30 elnevezésű ötnapos emlékhét keretében csütörtökön este felavatják az 1989-es forradalom első áldozatának, Újvárossy Ernőnek a református templom falán elhelyezett emléktábláját. Pénteken reggel tíz órakor Az út a szabadság felé címmel nemzetközi tudományos konferencia helyszíne lesz a Temesvári Műszaki Egyetem, felszólal Tőkés László, Łukasz Kamiński, az Európai Lelkiismeret és Emlékezet Platform elnöke Nicolae Robu, Temesvár polgármestere és Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke.
Soha nem felejtünk! címmel fiataloknak szánt, a totalitarizmusokról szóló olvasókönyvet mutatnak be, majd panelbeszélgetések következnek a kommunizmusban kifejtett ellenállásról, a kisebbségek és az egyházak elnyomásáról, a rezsim válságáról. A meghívottak között szerepel M. Kiss Sándor történész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgató-helyettese, Greta Paskočiumaitė litván történész, Anna Piekarska, a Lengyel Nemzeti Múzeum igazgatóhelyettese, Pavel Žaček cseh országgyűlési képviselő, Brîndușa Armanca író, szerkesztő, Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet elnöke, Deutsch Tamás, a Fidesz alapító tagja, európai parlamenti képviselő, Petr Blažek, a prágai Diktatórikus Rendszerek Kutatóintézete és Dokumentációs Központja munkatársa, Daniel Vighi író, egyetemi oktató, Marius Oprea, történész, politológus, Gabriel Andreescu emberjogi aktivista, Molnár János egyháztörténész.
Szombaton forradalmárok, hazai és külföldi szakértők részvételével folytatódik a tudományos konferencia, Tőkés László, Lord David Alton, a brit Felsőház tagja, Janez Jansa volt szlovén miniszterelnök, Németh Zsolt, a FIDESZ alapító tagja, az Országgyűlés külügyi Bizottságának elnöke és Łukasz Kamiński részvételével megrendezik a rendszerváltók fórumát, majd este Szabadság ’89 címmel gálaestet rendeznek, amelynek egyik díszvendége Orbán Viktor miniszterelnök.
Kerekasztal-beszélgetést rendeznek a Tőkés családnak a 89-es ellenállásban betöltött szerepéről, és szintén vasárnap felavatják az Új Ezredév Református Központ templomát, igét hirdet Tőkés László, díszvendég Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár és Németh Zsolt. Hétfőn, az emlékhét zárónapján élő könyvtáron, rendkívüli osztályfőnöki órákon és egyéb emlékező rendezvényeken vehetnek részt az érdeklődők a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban, Temetetlenek címmel dokumentarista alapú kísérleti-performatív színházi előadást mutatnak be, este ökumenikus istentiszteletet tartanak a temesvár-belvárosi református templomban, majd az istenháza előtt élőlánc és fényfestés lesz.
Meleg időre, de esőre is számítani lehet a következő két hétben országszerte – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 13. és 26. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A német állam anyagilag is támogatja a német anyanyelvű oktatásban részt vevő romániai tanügyi alkalmazottakat. A projektet az az alapítvány bonyolítja le, mely az erdélyi német gazdaságfejlesztési program „gazdája” is.
Őrizetbe vettek a rendőrök egy 50 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte kutyáit, majd egy mezőn szabadult meg a tetemektől – közölte hétfőn a Szatmár megyei rendőr-főkapitányság.
Életét vesztette egy, Temesvár és Berekszó között történt közúti balesetben egy 17 éves lány hétfőre virradó éjszaka, miután az autó, amelyben utazott, felborult.
Lezárják hétfőn néhány órára az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyére és Maroskece közötti szakaszát a térségben zajló NATO-hadgyakorlat miatt.
Durván nekirontott az RMDSZ-nek Geroge Simion, a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Szatmár megyében.
Kalotaszeg legtöbb magyarlakta településén vasárnap konfirmáltak a református fiatalok, akik a hagyományoknak megfelelően cifra népviseletbe öltöztek a jeles alkalomból.
Holtan találtak rá a mentőcsapatok a Radnai-havasok egyik hegyi ösvényéről lezuhant nőre.
A felújított Marosvásárhelyi Művészeti Főgimnáziumban és a kibővített Körtvélyfái Általános Iskolában kértek bizalmat a munka folytatásához az újabb mandátumra pályázó önkormányzati vezetők szombaton.
Románia hegyvidéki területein bárhol találkozhatunk viperákkal – hívta fel a figyelmet a Krónika megkeresésére Kovács Zoltán Róbert. A Maros megyei hegyimentő-szolgálat vezetőjével a kígyótámadás elkerüléséről, a megmart személy kezeléséről beszéltünk.
szóljon hozzá!