Az UNESCO vigyázó karjai közé kívánkozik Bikfalva

A megyei és a helyi önkormányzat is lépéseket tesz annak érdekében, hogy a kúriáiról híres Bikfalva felkerülhessen az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára.

Bíró Blanka

2017. május 03., 18:082017. május 03., 18:08

Az UNESCO védelme alá helyeznék Bikfalvát, a kúriáiról híres háromszéki falut – jelentette be Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke, aki azt is elmondta, hogy a háromszéki turizmus évében különösen nagy hangsúlyt fektetnek a település népszerűsítésére. Hosszú távú céljuk, hogy Bikfalva felkerüljön az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára, a törekvés „előszobájaként” már elkészült a falu értékvédelmi terve. Az ügyben megkezdték a tárgyalást a kulturális minisztériummal is.

Ráduly István, a Bikfalvát is magában foglaló Uzon község polgármestere évek óta szorgalmazza a világörökségi listára való felvétel kezdeményezését, az önkormányzat pedig korábban egy olyan településrendezési tervet is elfogadott amely kifejezetten az épített örökséget védi. Arra törekszenek, hogy ne rontsák, sőt ha egy mód van rá, javítsák Bikfalva értékképét, ennek megfelelően például az utcákat nem aszfaltozzák, hanem kockakövekkel rakják ki. Az elöljáró elmondta továbbá arról is tárgyalnak, hogy a föld alá rejtsék az áramkábeleket.

Bikfalván – amelynek nevét 1332-ben, a pápai tizedlajstromban említik először – 34, hivatalosan nyilvántartott kúria áll, ezek közül több megőrizte a 18. századi formáját.

Némelyiket a hatvanas években újravakolták, és kicserélték az ablakait, de kis befektetéssel ezek is visszakaphatják eredeti külalakjukat. Esetenként örökösök vagy tehetős vásárlók újították fel az udvarházakat, és nem mindig tartották be a műemlék épületekre vonatkozó szabályokat. Előfordult, hogy a régi zsindelytetőt bádogra cserélték, vagy a boltíves szoba mennyezetébe lépcsőfeljárót vágtak. Ugyanakkor több példa van a szakszerű, példaértékű felújításra is.

A 350 lakosú Bikfalván 1994–1996-ban az akkori Orbán-kormány által életre hívott nemzeti örökség program keretében térképezték fel az udvarházakat. Várallyay Réka művészettörténész vezetésével művészettörténész és építész szakos egyetemisták és középiskolások egyhetes táborozás során kiegészítették a dokumentumot. Akkor hat épületet mértek fel, illetve minden jelentős kúriát és népi lakóházat térképen rögzítettek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra

A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra
2025. július 10., csütörtök

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem
2025. július 10., csütörtök

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt

Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt
2025. július 10., csütörtök

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit

Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit
2025. július 10., csütörtök

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt

Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt
2025. július 10., csütörtök

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)

A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)
2025. július 09., szerda

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat

Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat
2025. július 09., szerda

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász

Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász