Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

pápa

Robert Francis Prevos amerikai bíboros, pápai nevén XIV. Leó lett a római katolikus egyház új vezetője

Fotó: Vaticannews

A pápaválasztó konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház új vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. Több szempontból is történelmi választásnak lehetünk tanúi, ugyanis a 69 éves egyházfő az első észak-amerikai pápa, és az első, aki az Ágoston-rend tagjaként került Szent Péter trónjára. Az új egyházfő megválasztásáról, az általa képviselt irányvonalról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok, teológiai tanár beszélt a Krónikának.

Deák Szidónia

2025. május 09., 19:152025. május 09., 19:15

− Négy szavazási fordulót követően a konklávé több mint 130 bíborosa a vatikáni Sixtus-kápolnában Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta Ferenc pápa utódává. A 69 éves egyházfő a XIV. Leó nevet választotta, tisztelegve a 19. század reformpápája előtt. A chicagói születésű Ágoston-rendi szerzetes pápává választását követő beszédében több ízben is utalt elődjére, a húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápára, az általa megkezdett reformok folytatását ígérve, különös tekintettel a szinodalitásra és a perifériák támogatására. Mi az ön olvasata a Szent Péter-bazilika lodzsjájáról mondott beszédéről?

− Úgy látom, XIV. Leó pápa számos téren elődje megkezdett munkásságát fogja folytatni. Ferenc pápa közvetlen munkatársaként szolgált, ő kreálta bíborossá 2023-ban, és nevezte ki a Püspöki Dikasztérium élére, amely főleg a püspökök kinevezésében tölt be fontos feladatot. Biztos vagyok abban, hogy XIV. Leó pápa mestereként tekint elődjére, és a béke, a szegények mellett való kiállás benne lesz az ő pontifikátusában.

XIV. Leó pápai szolgálata azonban el is fog térni az elődje által képviselt iránytól, ezt jelzi öltözete is:

ahogy megmutatkozott a Szent Péter-bazilika homlokzati lodzsáján, láthattuk, hogy ruházata kissé eltér Ferenc pápa egyszerűbb megjelenésétől, viselte azt a bíborszínű mozettát, amit elődje nem, és a pápai öltözetet kiegészítő kereszt meg mellény is díszesebb volt.

Oláh Zoltán nagyprépost,. kanonok, egyetemi tanár elmondta, az új pápának azt a szinodális utat kellene folytatnia, amelyet Ferenc pápa is elkezdett, és ami arról szól, hogy megteremtsük az egyházban a dialóguskultúrát •  Fotó: Magyar Kurír Galéria

Oláh Zoltán nagyprépost,. kanonok, egyetemi tanár elmondta, az új pápának azt a szinodális utat kellene folytatnia, amelyet Ferenc pápa is elkezdett, és ami arról szól, hogy megteremtsük az egyházban a dialóguskultúrát

Fotó: Magyar Kurír

− XIV. Leó pápa első nyilvános megjelenésekor viselt öltözete értelmezhető-e akként, hogy nemcsak a Ferenc pápa által megkezdett reformirányt, hanem a XVI. Benedek pápa képviselte hagyományos vonalat is követné?

− Ez a gesztus tekinthető egyfajta hídszerep vállalásának is, de az új pápa esetében nem beszélhetünk egyértelműen tradicionalista meg haladó irányról. Prevost bíboros Chicagóban született 1955-ben, matematikát tanult, majd ezt követően lépett be az Ágoston-rendbe, és szolgálatának jelentős részét a dél-amerikai kontinens egyik szegény országában, Peruban töltötte, ahol apostoli kormányzóként is szolgált, majd Chiclayo püspökévé nevezték ki.

korábban írtuk

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé
Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

− A római katolikus egyház 267. vezetője XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. Ön szerint mire utal ez a névválasztás?

− Sokatmondó, hogy Prevost bíboros a Leó nevet választotta, ugyanis névválasztása mögött az az üzenet rejtőzhet, hogy a 19. század végén, a 20. század elején szolgáló XIII. Leó (1878–1903) pápához hasonlóan az ipari munkások szociális problémáinak felkarolását tekintheti céljának. XIII. Leó pápa a századfordulón azt a IX. Pius pápát követte Szent Péter trónján, akinek uralkodása idején megszűnt a pápai állam. XIII. Leó nem folytatta elődje konfrontációs vonalát az Olasz Királysággal szemben, a péteri szolgálatban új dimenziókat nyitott, ugyanis az ipari forradalom idejének társadalmi problémáira adott aktuális katolikus választ.

Hosszú, negyed évszázados szolgálata alatt iskolát teremtett azzal, ahogy enciklikáiban az egyház szociális tanítását fogalmazta meg.

Rerum Novarum, vagyis Az új dolgok nevű enciklikájában szót emelt a munkások kizsákmányolása ellen, foglalkozott az ipari forradalom miatt bekövetkezett tömeges munkanélküliséggel, szakszervezetek és érdekképviseletek létrehozását szorgalmazta, valamint írt az egyház, az állam, a munkaadók és a munkavállalók kötelezettségeiről is. A névválasztás kapcsán még szóba jöhet az 5. században élt Nagy Szent Leó pápa is, aki egy olyan korban vezette a katolikus egyházat, amikor erőteljesen kellett védelmezni a nyugati keresztény világot a hunok pusztító haderejével szemben. Ő volt az a pápa, aki megvédte Rómát Attila hun király betörő hadaitól. Egyházi legenda szerint megjelent Szent Péter és Pál Nagy Szent Leó felett, amikor Attila király elé ment tárgyalásokat folytatni az örök város érdekében.

pápa Galéria

Megtartotta első miséjét XIV. Leó pápa, amelyen hangsúlyozta, az egyházra ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak

Fotó: MTI/EPA

− Az ön meglátása szerint melyek ma a római katolikus egyház fejének legfontosabb feladatai?

− A péteri szolgálat elsősorban az egyház egységét hivatott szolgálni. Azt a szinodális utat kellene továbbvinni, amit Ferenc pápa is elkezdett, és ami arról szól, hogy megteremtsük az egyházban a dialóguskultúrát. Hallgassuk meg azokat az embereket, akik az egyháztól, Isten vándorló népétől elszakadtak, próbáljunk szóba állni, együtt járni, együtt haladni azokkal is, akik eltévedtek.

Ezt hangsúlyozta XIV. Leó pápa is a lodzsán elmondott rövid beszédében: a pásztornak és a népnek együtt kell haladnia.

Szent Ágoston „fiaként”, azaz ágostoni szerzetesként a nagy püspök szavait is idézte: „Veletek keresztény vagyok, értetek meg püspök.” A péteri szolgálatnak a részegyházak közötti párbeszédet kell előmozdítania. A hitről tett bizonyságtétel továbbá az új pápa köszönése is, ugyanis a „Békesség veletek!”, a feltámadott Krisztus szavaival üdvözölte a Szent Péter téren összegyűlt tömeget, és hangsúlyozta, Krisztus békéje fegyvertelen, lefegyverző béke, alázatos és tartós.

pápa Galéria

Raffaello reneszánsz festő freskója a Nagy Szent Leó pápa és Attila hun király találkozójáról (1514) a vatikáni Apostoli Palotában

Fotó: Wikipedia

− A Vatikánban tanácskozó, pápaválasztó bíborosi testületben Európát 54, Ázsiát 21, Afrikát 17, Közép- és Dél-Amerikát 21, Észak-Amerikát 21, Óceániát négy bíboros képviselte, így többen számítottak arra, hogy európai lesz Szent Péter következő utóda, annál is inkább, hogy Európában egyre fogy a katolikus hívek száma. Ön szerint mit kell tennie a katolikus egyház új fejének, hogy megerősítse a keresztény hitet?

− Véleményem szerint összetett oka van annak, hogy Európában gyengült a kereszténység, és ez a 20. században nem a pápák személyével áll összefüggésben. Tudomásul kell vennünk, hogy a katolikus egyház hívei nagyobb számban élnek más kontinenseken, mint Európában. Az Amerikai Egyesült Államokban például az ország lakosságának egynegyede katolikus, a legtöbb tagot a katolikus egyház számlálja,

ezenkívül az egyesült államokbeli katolikus egyház komoly szerepet játszik a Vatikán és a Rómában működő pápai egyetemek finanszírozásában.

Ezenkívül Dél-Amerika lakosságának is jelentős része katolikus vallású, ezért a pápaválasztást megelőzően a vatikanista szakértők sem csupán az európai bíborosok esélyeit latolgatták. Persze mi örvendtünk volna, ha Erdő Péter bíborosra esett volna a választó bíborosok választása. A pápának nem az a feladata, hogy erődszerűen védelmezze a keresztény hitet, hanem a tanúságtétel által kell arra biztatnia a katolikus egyház tagjait, klerikusokat és laikusokat egyaránt, hogy legyenek a hit emberei. A pásztorok járjanak együtt Isten vándorló egyházával, legyenek „juhszagúak”, és a Jóisten majd előbb-utóbb gyümölcsözővé teszi a lelkipásztori fáradozást.

Ezenkívül az egyháznak nem szabad hozzásimulnia egyetlen világi hatalomhoz sem,

hanem az a feladata, hogy Krisztus evangéliumából kiindulva, abban gyökerezve, tükröt tartson a világi vezetők elé, felhívva a figyelmet, hogy egyes döntéseik keresztény szempontból elfogadhatatlanok, ami mögé az egyház nem tud beállni.

korábban írtuk

A katolikus egyház egységét kell képviselnie a következő pápának - Beszélgetés Marton József pápai prelátussal
A katolikus egyház egységét kell képviselnie a következő pápának - Beszélgetés Marton József pápai prelátussal

Kivételes örökséget hagyott maga után a húsvéthétfőn, életének 88. évében elhunyt Ferenc pápa. A katolikus egyház történetében betöltött szerepéről, a csíksomlyói pápalátogatásról, a pápaválasztásról Marton József pápai prelátus beszélt a Krónikának.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 12., hétfő

Egyelőre marad a hideg időjárás, de hamarosan érkezik a felmelegedés

Ezen a héten a megszokottnál sokkal hidegebb lesz országszerte, jövő héten azonban ismét felmelegedik az idő, a nappali hőmérsékleti csúcsértékek 20–23 Celsius-fokig emelkednek majd – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Egyelőre marad a hideg időjárás, de hamarosan érkezik a felmelegedés
2025. május 12., hétfő

Májusi tél: lehavazott a Radnai-havasokban

Mintegy 20 centiméteres hóréteg fedi az éppen a virágzás elején álló nárciszokat a Radnai-havasok 1600 méteres magasságában található nárciszmezőn, miután a hétvégén lehavazott a régióban.

Májusi tél: lehavazott a Radnai-havasokban
2025. május 12., hétfő

Elfogadta a helyi tanács: Kolozsváron tilos lesz a dohányzás a parkokban, megállókban és sportlétesítményekben

Kolozsváron tilos lesz a dohányzás a parkokban, megállókban és sportlétesítményekben – a helyi tanács megszavazta az új rendeletet.

Elfogadta a helyi tanács: Kolozsváron tilos lesz a dohányzás a parkokban, megállókban és sportlétesítményekben
2025. május 12., hétfő

Aláírva: nekiszökhetnek Kolozsvár várva várt körgyűrűjének

Aláírták hétfőn Bukarestben a kolozsvári körgyűrű második szakaszának megépítésére vonatkozó szerződést.

Aláírva: nekiszökhetnek Kolozsvár várva várt körgyűrűjének
2025. május 12., hétfő

Megdőlt a napi hidegrekord három székelyföldi meteorológiai állomáson

Fagyponthoz közelített a hőmérséklet hétfőn hajnalban egész Hargita megyében, három meteorológiai állomáson megdőlt a napi hidegrekord.

Megdőlt a napi hidegrekord három székelyföldi meteorológiai állomáson
2025. május 12., hétfő

Három ukrán állampolgár szorult a máramarosi hegyimentők segítségére

Kimenekítették a hegyimentők és a határrendészek a Máramarosi-havasok egyik szakadékában rekedt három ukrán állampolgárt – számolt be vasárnap este a Máramaros megyei Salvamont vezetője.

Három ukrán állampolgár szorult a máramarosi hegyimentők segítségére
2025. május 12., hétfő

A Marosba esett egy férfi, nagy erőkkel keresik

Keresnek a tűzoltók egy férfit, aki Maroshévízen a Marosba esett – számolt be vasárnap este a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

A Marosba esett egy férfi, nagy erőkkel keresik
2025. május 11., vasárnap

EMSZ: azért is Nicușor Danra kell szavazni, hogy Dan Tanasă ne lehessen kulturális miniszter

Nicușor Dan független jelölt támogatására buzdít újfent az Erdélyi Magyar Szövetség, amely az államfőválasztás első fordulója előtt is kiállt Bukarest főpolgármestere mellett.

EMSZ: azért is Nicușor Danra kell szavazni, hogy Dan Tanasă ne lehessen kulturális miniszter
2025. május 11., vasárnap

Életfogytiglant kaptak a nagyváradi Tóth Henrietta gyilkosai, húgának megkínzói

Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.

Életfogytiglant kaptak a nagyváradi Tóth Henrietta gyilkosai, húgának megkínzói
2025. május 10., szombat

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után

Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után