Romániában minden 30 percben születik egy koraszülött, akinek neurológiai vagy mozgásszervi rendellenességei vannak
Fotó: Haáz Vince
Románia európai szinten az első helyen áll a koraszülöttek számát tekintve: az országban a kontinentális átlaghoz képest 2,4-szer több kisbaba jön idő előtt a világra. Antal Álmos szülész-nőgyógyász szerint a hiányzó védőnőhálózat újraindítása, a megfelelő terhességgondozás, odafigyelés, szűrés csökkentheti a koraszülések számát.
2021. november 18., 15:552021. november 18., 15:55
Romániában évente 20 ezer koraszülöttnek adnak életet, és a babák mintegy fele, vagyis 10 ezer életét veszíti. November 17. a koraszülöttek világnapja, amikor felhívják a figyelmet a koraszülés kihívásaira és terheire. A sepsiszentgyörgyi kórház a koraszülöttek egyre növekvő számára, illetve az ezzel járó szövődményekre próbálja ráirányítani a közvélemény figyelmét. Ugyanis
A koraszülöttek rendszerint elhúzódó kezelésre szorulnak, így a neonatológiai részlegre hárul a felelősség, hogy a kicsik bepótolják azt a fejlődést, amely nem mehetett végbe az édesanyjuk testén belül.
Ebben az évben a sepsiszentgyörgyi kórházban 71 koraszülöttet segítettek világra, az elmúlt évek átlaga 84 koraszülés. A megelőzés rendszeres szülész-nőgyógyászati vizsgálatokon át, egészen a magzatra irányuló megfelelő odafigyelésig komoly társadalmi kihívást jelent, hiszen a megoldás több pilléren nyugszik: az átfogó orvosi szolgáltatások, a családon belüli odafigyelés, illetve a civil társadalom támogatása mind-mind szükségesek a magzat egészségének fenntartásához – olvasható a kórház tájékoztatójában.
Világszerte évente 15 millió koraszülött jön világra – tájékoztat az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Az öt év alatti gyerekek körében elsősorban a koraszülés szövődményei okoznak elhalálozást.
Az egészségügyi világszervezet a koraszülés kockázati tényezői között a dohányzást, az alkoholfogyasztást, a gyógyszerszedést, a rossz étrendet, a stresszt és az anya fiatal életkorát említi.
Romániában minden 30 percben születik egy koraszülött, akinek neurológiai vagy mozgásszervi rendellenességei vannak – számol be a Romániai Koraszülöttek Szövetsége. Évente több ezer romániai koraszülött nem kap megfelelő ellátást, hiszen az országban mindössze húsz kórház rendelkezik korszerű felszereltséggel, ebből hét Bukarestben van, és azok is túlzsúfoltak.
A koraszülésnek anyai és magzati okai is lehetnek, rengeteg tényező befolyásolhatja, hogy a baba korábban születik meg – mutatott rá Antal Álmos szülész-nőgyógyász. Hangsúlyozta, a környezeti tényezők is közrejátszanak, a család szociális helyzete, az anya munkaviszonya, valamint életkora.
A beültetett terhességek, az ikerterhességek esetében ugyancsak gyakoribb a koraszülés. Azzal is kimutatható az összefüggés, hogy Románia élen jár a császármetszéssel történő szülések tekintetében, a császár utáni heges méh szintén növeli a következő terhességeknél a koraszülés kockázatát. Másrészt pozitívum, hogy a terhesség ultrahangos követése során kiszűrik, ha a magzattal gond van, előfordul, hogy a fejlődési rendellenesség súlyosbodhat a méhen belül, viszont orvosolni lehet, ha a babát kiveszik. Az ilyen esetek is növelik a koraszülöttek számát, ám ezzel valójában megmentik a baba életét.
Antal Álmos rámutatott, sokat fejlődött a műszerezettség, a tudomány, megfelelő ellátással a koraszülöttek többsége megmenthető, sőt teljes értékű életet élnek. A koraszülött ugyanakkor nemcsak súlyban kisebb, mint egy újszülött: más az érrendszere, a tüdeje, a gyomra, az anyagcseréje.
A sepsiszentgyörgyi kórházban az 1500 gramm feletti, a terhesség 33. hete után született babákat tudják ellátni, az ennél kisebbeket Marosvásárhelyre vagy Brassóba küldik. A szakorvos hangsúlyozta, sokkal jobbak a koraszülött esélyei, ha időben, még az édesanya hasában jut el megfelelően felszerelt központba, és nem a születés után kell szállítani. Antal Álmos szerint a hiányzó védőnőhálózat újraindítása, a megfelelő terhességgondozás, odafigyelés, szűrés csökkentheti a koraszülések számát.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.
Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.
A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.
szóljon hozzá!