Tánczos Barna a BBTE magyar rektorhelyetteseivel, Soós Annával és Markó Bálinttal
Fotó: Facebook/Tánczos Barna
Világviszonylatban is csúcskategóriás projektet indított kedden a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem – hangsúlyozta Kolozsváron Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter, aki ügyvivőként vezeti a kutatási, innovációs és digitalizációs tárcát.
2021. szeptember 28., 19:142021. szeptember 28., 19:14
A tárcavezető kedden a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem vezetőivel és kutatóival találkozott, akik bemutatták az intézmény három kiemelkedő projektjét. Az RMDSZ közleménye szerint ezek közül az egyik a belvárosi egyetemi műemléképületek boltozatának a felújítására vonatkozik, a másik kettő az egyetem falain belül valósul meg, de az egész közösség látja majd a hasznát: egy olyan intelligens infrastruktúra kialakításán dolgoznak, amely a kutatások mellett a hazai egészségügyi rendszer fejlesztését szolgálja, továbbá egy olyan hálózat kiépítését célozza, amely egyetemi adatbázisokat köt össze.
„Meggyőződésem, hogy a romániai egyetemek jelentős potenciállal rendelkeznek a kutatás, fejlesztés és innováció terén, amelyre nekünk alapoznunk kell” – jelentette ki Tánczos Barna a Daniel David rektorral tartott sajtótájékoztatóján, amelynek fő témája a spektroszkópiához és mágneses rezonanciás képalkotáshoz szükséges infrastruktúra kiépítésére vonatkozó, 2021–2023 között megvalósuló INSPIRE nevű projekt volt.
Amellett, hogy új dimenziót nyit a kutatás és az eredmények gyakorlatba ültetése terén, jelentős segítséget nyújt az idegsebészeknek” – mondta a kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős ügyvivő miniszter.
Tánczos szerint nemcsak az egyetemi kutatók lesznek érdekeltek a kutatási eredményekben, hanem azok az orvosi technológiákat használó vállalatok, valamint az ilyen jellegű szolgáltatásokat nyújtó cégek is.
„Ilyen szempontból is szintet lépett a Babeș-Bolyai Tudományegyetem. Gratulálok annak a csapatnak, amelynek tagjai ezt a kutatási programot összehozták” – fejezte ki elismerését a tárcavezető.
amit azok a nemzetközi rangsorok is alátámasztanak, amelyek az elmúlt 6 évben romániai viszonylatban az első helyre sorolták a BBTE-t. A miniszter előrevetítette, hogy valószínűleg az elkövetkező években intézményi kormánytámogatásra is szükség lesz ahhoz, hogy az INSPIRE programot végigvigyék, és arról biztosította az egyetem vezetőségét, hogy a kormány, a minisztérium mögöttük fog állni.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.
A Brassó megyei Zernyesten működő medverezervárumba szállítják azt a három bocsot, amelyek anyját kilőtték, miután végzett egy olaszországi motorossal a Transzfogarasi úton.
Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.
Tetemes károkat okozott az ítéletidő hétfőn délután számos szilágysági településen. A vihar Zsibó városában háztetőket sodort le, fákat csavart ki tövestül, ugyanakkor Máramarosban és a Székelyföldön is tomboltak az elemek.
Letartóztattak Kolozsváron egy matematikatanárt két tanítványa – egy 14 és egy 15 éves lány – szexuális bántalmazásáért.
Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.
Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga hőségriasztásokat.
Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
szóljon hozzá!