Fotó: Facebook/Calin Bibart
Călin Bibarţ, Arad polgármestere bejelentette Facebook-oldalán, hogy a városvezetés 20 méteres műfenyőt vásárol karácsonyra.
2021. július 08., 12:142021. július 08., 12:14
2021. július 08., 12:152021. július 08., 12:15
„Nem, nem jött el a karácsony, de készülünk rá! Már nem vágjuk ki az erdőt, és így elkerüljük az örökös vitákat is.
Magassága húsz, talpa pedig hét méter, a fára 10 év jótállást is adnak. Most csak kis méretben teszteljük a modellt. Várjuk a véleményeket” – közölte Facebook-oldalán a polgármester.
A bejegyzés alá különböző vélemények érkeztek a lakosok részéről. Akadtak olyanok, akik rábólintottak az ötletre, de olyanok is, akik ellenezték, és felhívták a polgármester figyelmét a város problémáira.
– olvasható egy véleményben.
„Az ország ég, és a nagymama fésüli a haját! Közzétennék itt néhány képet a szemétről, ami az aradi vasútállomáson van, de úgy látom, hogy nem lehet” – jelezte egy másik olvasó.
Egyébként Arad polgármestere akkor gondol a karácsonyra, amikor a városban péntekig sárga jelzésű kánikulariasztás van érvényben: az ország nyugati részén a hőmérséklet akár 37 Celsius-fokig emelkedhet.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.
A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.
szóljon hozzá!