Fotó: Veres Nándor
Anyagi gondok miatt, illetve a járványhelyzetre való tekintettel decembertől takaréklángon működteti irodáit az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Demokrácia-központ hálózata.
2020. november 26., 17:102020. november 26., 17:10
A Sándor Krisztina ügyvezető elnök által aláírt, szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény szerint az idén alapításának tizedik évfordulóját ünneplő irodahálózat továbbra is ellátja a honosítási és anyakönyvezési feladatait. Ugyanakkor más,
A járványügyi helyzetre való tekintettel az ügyfelek figyelmébe ajánlják az előre egyeztetett, egyéni ügyfélfogadás lehetőségét. Mint írják, az irodák elérhetőségét továbbra is a szervezet honlapján lehet megtalálni, ahol december elejétől az új órarend is megjelenik. Az „erdélyi kormányablakokhoz” továbbra is bizalommal lehet fordulni, hangsúlyozzák.
Lapunk információi szerint a demokrácia-központok takaréklángra helyezése mögött az áll, hogy a hálózatot működtető EMNT számára immár kevesebb támogatást nyújt a magyar kormány.
A diplomáciai képviselet csütörtökön erre Facebook-bejegyzésben hívta fel az erdélyi magyarok figyelmét.
„Főkonzulátusunkon – a járványügyi előírások maximális betartásával – továbbra is a megszokott nyitvatartási idővel várjuk Önöket honosítási, anyakönyvezési, útlevél, személyi igazolvány és minden további ügyben” – szólt a bejegyzés, mely szerint időpontot a 0264-596.300-as telefonszámon foglalhatnak az érdeklődők.
Igazi síparadicsom épülhet a Bánságban az ország jelenlegi leghosszabb sípályája mentén, amelyet már lesiklásra alkalmassá tettek a Szemenik-hegységben, viszont a java csak ezután jön a 40 millió eurót felemésztő nagyberuházásnak köszönhetően.
Tűz ütött ki kedd reggel a temesvári megyei kórház egyik kórtermében. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, és a szomszédos kórteremből két személy önként evakuálta magát.
Enyhe hipotermiás állapotban hoztak le a Máramarosi-havasokból egy ukrán férfit a hegyimentők és a határrendészek keddre virradóra.
Akkreditált, a román oktatási minisztérium által elismert képzést indít ősztől pedagógusoknak az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.
Zahoránszki Brigitta Máramaros megyei parlamenti képviselő a Krónikának elmondta: a szakemberek által javasolt megoldás láttán a rónaszékiek érzik, hogy a hatóságok nem közömbösek a helyzetük iránt.
Bevezették hétfőn az elárasztott parajdi sóbánya fölött kígyózó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok az illetékesek szerint.
Románia régióinak nagy részén ingadozó lesz a hőmérséklet a következő két hétben, és esőzésekre is számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) július 28. és augusztus 10. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Összesen 19 800 lej értékű bírságot „Osztott szét” a csendőrség a Nagyváradon szombaton az önkormányzat tiltása ellenére megtartott Pride-felvonulás kapcsán.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztás van érvényben vasárnap estig az ország nyugati felén. Az ország keleti felében ugyanakkor harmadfokú, vörös jelzésű riasztást adtak ki kánikula miatt.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) szerint jelentős károkat okozott a szombat délutáni és esti vihar Románia nyolc megyéjében – köztük Erdély, a Partium és a Bánság számos településén.
szóljon hozzá!