2012. július 06., 10:282012. július 06., 10:28
Sepsiszentgyörgy polgármestere hangsúlyozta, meglátása szerint a politikumnak nem kell beleszólnia az ügybe, hiszen gesztusát úgy értelmezhetik, hogy nyomást akar gyakorolni az igazságszolgáltatásra. Ellenben minden erdélyi magyar és minden jóérzésű román állampolgárnak úgy kell viszonyulnia a bíróság döntéséhez, mintha őt magát ítélték volna el három év letöltendő börtönbüntetésre.
„A másfél milliós erdélyi magyar közösségnek úgy kell kiállnia, mintha közülünk mindenkit egyenként elítéltek volna. Aki nem így gondolja, annak Kós Károllyal mondom: a gyengék menjenek, rájuk nem számítunk” – fogalmazott az elöljáró. Hozzátette, miközben az Európai Unió elmarasztalja Romániát, mert nem rendezte megnyugtatóan a kommunizmusban elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatását, az igazságszolgáltatás azokat ítéli el, akik elvégezték feladatukat.
„Nem akarom az ügyeket összehasonlítani, de elkerülhetetlen a párhuzam: az, aki autóbalesetben három ember halálát okozta, két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott, míg azt, aki a restitúció ügyét mozdította előre, három év letöltendő börtönbüntetésre ítélték” – mutatott rá Antal, aki szerint ezek után bármire lehet számítani. Elmondta, folyamatosan egyeztetnek az egyházakkal és diplomatákkal, ugyanis nem fogják szó nélkül hagyni az ügyet. „Nem a politikumnak kell az ügy élén állnia, érződik a társadalmi elégedetlenség, és az egyházaknál is ez volt az utolsó csepp a pohárban” – szögezte le Antal Árpád.
Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesem megtiltotta ezt.
Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.
Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.
A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.
Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.
A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.
Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.
A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.
Két kiskorút fogott el a brassói csendőrség: a fiatalok feltörtek egy elhagyott autót, a hatóságok kábítószert is találtak náluk.