Fotó: Reconnect Hungary
Erdélyi gyökereit kutatta a Székelyföldön az a 25 amerikai fiatal, aki részt vett az első alkalommal megszervezett ReConnect Transylvania elnevezésű programon.
2016. július 06., 14:002016. július 06., 14:00
A kezdeményezés a négy éve működő és a magyar kormány által finanszírozott ReConnect Hungary program keretében zajlik. A 18 és 28 év közötti fiatalok az Amerikai Egyesület Államok különböző államaiból érkeztek Magyarországra, összesen 35-en, hogy magyar gyökereiket kutassák, illetve azért, hogy magyarságtudatukat erősítsék. Közülük 25 fiatal látogatott el saját költségén Erdélybe.
Az amerikai fiatalok első állomása Nagyvárad volt, majd Kolozsvár, Torockó és Marosvásárhely következett. Marosvásárhelyen a Teleki Tékába látogattak el, megtekintették az állandó kiállítást, az amerikai függetlenségi nyilatkozatnak ott látható hiteles, korabeli másolatát. A vendégek felkeresték a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemet (EMTE) is. Hámos László, a Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) elnöke érdeklődésünkre elmondta, ez azért is fontos, mert az amerikai magyarok anyagi támogatásban részesítik az egyetemet, ahogyan Böjte Csaba árváit is, akikkel Csíkszeredában találkoztak.
Székelyföldi útjuk során nem hagyták ki Szovátát, Parajdot, Korondot sem, részt vettek az Ezer Székely Leány Napja elnevezésű rendezvényen, illetve megnézték a vízzel elárasztott, a falurombolás áldozatává vált Bözödújfalut is. „A falurombolás ellen a világ különböző nagyvárosaiban szerveztek tiltakozó akciókat az amerikai magyarok kezdeményezésére, ezért is volt fontos eljönni és megnézni a helyszínt, a falut, amelynek az elpusztítását nem lehetett megakadályozni” – magyarázta a HHRF elnöke.
Megtudtuk, az amerikaiak közül valamennyien harmad-negyed generációs leszármazottak, legtöbben már nem beszélnek magyarul. Olyanok is voltak közöttük, akik eddig nem tudtak arról, hogy magyarok is vannak a felmenőik között. Élmény volt számukra ezeken a helyeken járni, ismerkedni a hagyományos kézműves tevékenységekkel – mondták el többen is érdeklődésünkre. „Az édesapám családja székelyudvarhelyi volt, talán élnek még ott rokonaim” – mondta az egyik lány, aki Hawaiiból érkezett, és magyarul is beszélt.
A ReConnect Hungary program létrejötte George Pataki, New York állam volt kormányzójának a nevéhez kötődik, ő vetette fel az ötletet még 2007-ben a New Yorkban működő Magyar Emberi Jogok Alapítvány által szervezett adománygyűjtő vacsorán. Pataki a kisebbségben élő magyarság jövőjéért munkálkodó szervezet tevékenységének méltatása mellett egy olyan program létrehozását javasolta, amely az amerikai fiatalokkal megismertetné a Kárpát-medencei magyarokat. „Ez szöget ütött a fejembe, és elgondolkoztatott, hogy tényleg, miért ne indíthatnánk el egy ilyen projektet a magyar kormány támogatásával” – idézte fel Hámos László, az alapítvány elnöke.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 12 megye folyóvizeire.
Sárga szintű viharriasztást adott ki keddre huszonnégy megyére és Bukarestre az Országos Meteorológiai Igazgatóság.
Tizenhat ázsiai vendégmunkást toloncoltak ki a román idegenrendészeti szervek az ország területéről, miután megpróbáltak illegálisan Magyarországra jutni – közölte kedden a bukaresti belügyminisztérium.
Közel húsz éve foglalkozik ízkészítéssel Czupor Nárcisz Ildikó, aki az édesanyjától átvett vállalkozást fiával közösen működteti, torockószentgyörgyi üzemükben pedig a hagyományokat az új, cukor- és tartósítószermentes igényekkel ötvözik.
Jelentős felújítást követően hivatalosan is átadta marosvásárhelyi Plaza M bevásárlóközpontját az Indotek Group ingatlanbefektető vállalat. A 16 millió euróból korszerűsített üzletközpont új márkákkal és megújult közösségi térrel várja a látogatókat.
Az eredetileg bejelentett időponthoz képest kissé megkésve, de hétfő este végre meghirdette a jegyértékesítést a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtérről induló járataira a Fly Lili légitársaság.
A 2020. óta Szilágy, Maros és főként Szatmár megyében megszervezett eddigi hét, Picnic in the Vineyard nevet viselő borpiknik idei első kiadására Avasújvárosban kerül sor május 11-én 11 órától.
Lassan eléri a 2600 eurós átlagárat a kolozsvári lakások négyzetmétere, a Compariimobiliare.ro statisztikája szerint idén áprilisban 2594 euróba került egy négyzetméter, ami 28 euróval volt már több, mint februárban.
Többször támadt lövétei jószágokra az a medve, amelyet hétfőn hajnalban már nem is tudtak elkergetni a hatóságok, így kénytelenek voltak kiadni a kilövéshez szükséges parancsot. Felsősófalván egy súlyosan sérült bocsot kellett elaltatni.
Az ukrán–román határon a Máramarosi-havasokban átszökött két ukrán állampolgárt keresnek hétfőn a hegyimentők és a határrendészek.
szóljon hozzá!