2010. január 27., 08:062010. január 27., 08:06
A Kolozs megyei önkormányzat demokrata-liberális párti (PDL) elnök elmondta, amint megérkezik az engedély, néhány héten belül benyújtják a pályázatukat, hogy európai uniós pénzekből tudják finanszírozni a projektet. Amennyiben a megyei önkormányzat nem jut hozzá az uniós finanszírozáshoz, kénytelen lesz a magánszféra segítségével megoldani a problémát, ami növelné a szemétszállítás költségeit.
Alin Tişe elmondta továbbá: a tervek szerint év végéig elkészülhet Bánffyhunyad gázvezeték-hálózata. „Ezzel a befektetéssel többek közt az a célunk, hogy vállalkozókat vonzzunk a megyeszékhelytől ötven kilométerre fekvő Bánffyhunyadra, jelenleg ugyanis nincsenek munkahelyteremtő cégek a városban. Tervünk ismeretében két cég már jelezte: érdekelt a környékbeli beruházásokban” – magyarázta az elöljáró.
A megyei önkormányzat idei tervei közt szerepel a Tetarom ipari park bővítése is: idén a negyedik ilyen jellegű létesítmény kialakításához keresnek telket a megyeszékhely közelében. Tişe hozzátette, az egészségügyi beruházások sem maradnak el: tavaly már megszerezték az új Regionális Sürgősségi Kórház felépítéséhez szükséges telket, a közeljövőben hozzáfognak az építkezési munkálatokhoz.
Az elmúlt évi munkálatok közül a Kolozs megyei önkormányzat elnöke a kincses város repülőterének bővítését, valamint az új sétatéri stadion építési munkálatait említette a legfontosabb beruházások között. Mint mondta, a kolozsvári repülőtéren megforduló utasok száma 11 százalékkal növekedett 2008-hoz képest, és hat légitársaság működtet járatokat, amelyek 38 városba szállítják az utasokat. Elkezdődött a 3500 méteres fel- és leszállópálya megépítése is, a munkálatok finanszírozása érdekében a közlekedési minisztériumtól kértek segítséget.
A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.
Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.
A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.
A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.
A Brassó megyei Zernyesten működő medverezervárumba szállítják azt a három bocsot, amelyek anyját kilőtték, miután végzett egy olaszországi motorossal a Transzfogarasi úton.
Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.
Tetemes károkat okozott az ítéletidő hétfőn délután számos szilágysági településen. A vihar Zsibó városában háztetőket sodort le, fákat csavart ki tövestül, ugyanakkor Máramarosban és a Székelyföldön is tomboltak az elemek.