„Magyar iskolának” örülnek Lábnikon
Bár az építészek körül hol magyarul, hol románul hangoskodó lábniki gyermekek ujjongva magyar iskolaként mutogatják a nemsokára átadásra kerülõ épületet, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) közösségi házként határozza meg annak rendeltetését. Hegyeli Attila, a Csángó Oktatási Program vezetõje csak mosolyog, amikor a zsivajgó gyerekhadat hallja, de nyomban hozzá is teszi: a közösségi háznak többnek kell lennie egy iskolánál. Ide nemcsak a gyerekeket, hanem az anyanyelvû kultúrára szomjazó felnõtteket és öregeket is szívesen várják. Pusztina, Frumósza és Csíkfalu után Lábnik a negyedik település, ahol a csángómagyar szervezet közösségi házat épít.
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) azért is büszke erre a teljesítményre, mert állami támogatás nélkül, adakozó magyarországi és nyugat-európai cégek és magánemberek segítségével próbálja megvalósítani a tervét Lábnikon. Az épület befejezéséhez azonban még elkelne némi támogatás. A Bákótól mintegy 30 kilométerre délkeletre fekvõ településen a szövetség 2003 óta oktatja a magyar nyelvet. Az elsõ évben húsz gyerekkel kezdték az iskolán kívüli foglalkozásokat. 2004-tõl már a helyi állami iskolában is anyanyelvként tanítják a magyar nyelvet, és a falu gyermeklétszámának csaknem 90 százaléka jelentkezett a magyarórákra. „Az összes Bákó megyei település közül itt értük el a legjobb arányt. Ez konkrétan 102 gyereket jelent, de a tanárok jelezték, hogy gyakran több gyerek ül az osztályteremben a magyarórán, mint ahánynak a szülei kérvényt tettek le a tanfelügyelõségre – magyarázza Hegyeli Attila, az oktatási program vezetõje. – Az elején sok szülõ azzal érvelt, hogy õ már megszenvedett magyarsága miatt, nem akarja, hogy csemetéje is hasonló sorsra jusson. Az itteni római katolikus papok mindig azt hangoztatták, hogy nem Budapestrõl jön a mentõautó, hanem Bákóból. Most egy új lelkész került a faluba, aki eddig a Bánságban szolgált, és ez határozottan érzõdik a felfogásán. Vele jó kapcsolatot sikerült kialakítanunk.”
A tervek szerint a 150 négyzetméteres alapterületû nagyteremmel és a tanároknak szánt szolgálati lakásokkal ellátott közösségi házat október végén kellene átadnia a Palló Pál Rémusz által vezetett építkezési vállalatnak. A szintén csángó származású diószegi vállalkozó azonban az idõjárási viszontagságokra hivatkozva, kéthetes késést jósol. „Lehet, hogy a kút meg az emésztõgödör nem lesz meg a hónap végéig, de a ház állni fog” – mondja a fiatal cégvezetõ, aki Magyarországon szerzett tapasztalatot. A pöcegödörhöz egyébként egy tréfás, de valós történet is kötõdik. A község polgármestere, ªtiucã Guþã azt kifogásolta, hogy a gödör miért került olyan közel az utcán felállított kereszthez. „Egy hétig nevettünk ezen, hogy nem az érdekli: milyen távolságra esik az emésztõgödör a kúttól, hanem az zavarja, hogy miért került egy fakereszt közelébe. De, hogy ezen ne múljék, elköltöztettük a gödröt” – meséli Hegyeli.
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége jelenleg olyan házat bérel az iskolán kívüli anyanyelvû oktatásra, amely még falusi körülmények között sem felel meg a civilizált igényeknek. A tanárokon kívül az épületet egy család is lakja, az órákat pedig fûtetlen, sötét tetõtérben tartják. Hegyeli szerint így is rendkívül fontos szerepe van a fakultatív nyelvoktatásnak, mert az iskolai heti három óra korántsem bizonyul elegendõnek az irodalmi nyelv elsajátításához. A székelykocsárdi származású Orbán Attila és a Magyarországról érkezett Sütõ Zsuzsa irányítása alatt a gyerekek itt játszva ismerkednek meg kultúrájukkal, hagyományaikkal, népszokásaikkal. A kezdeti ellenállás, majd bizonytalanság után a falu népében mocorogni kezdett az identitástudat. A lábniki gyerekek azért is emlegetik magyar iskolaként az avatás elõtt álló épületet, mert nagyszüleiktõl hallhatták, hogy a falu népe ezelõtt egy fél évszázaddal már épített magának magyar iskolát. A Révai Új Lexikona szerint 1951-ben 140 tanuló járt ebbe az iskolába, ahol négy tanítónõ oktatott. Az anyanyelvû óvodában egy magyar óvónõ harminc gyerekkel foglalkozott.
A madéfalvi veszedelem és az asszimiláció veszedelme között
Lábnik az egyetlen olyan jelentõsebb moldvai település, amelyet a madéfalvi veszedelem után elmenekültek alapítottak és népesítettek be. A falu egyik vagy másik részét ma is Csíknak meg Gyergyónak nevezik. Az itteniek mind építkezési stílusukban, mind népviseletükben székelyes sajátosságokat õriznek. Jerney János csángókutató leírása szerint az 1854-ben egy Kónya nevû, magyar származású lelkész által épített templom Moldva tizenkilencedik kõtemploma volt. Az 1930-as népszámláláskor a falu 615 katolikusából 608 vallotta magát magyar anyanyelvûnek. Bár a hatalom mindent megtett, ez az arány az 1992-es népszámlálásra sem módosult. Ekkor a 941 lakosból 904-en voltak római katolikusok, s valamennyien ismerték és beszélték a magyar nyelvet.