2010. június 28., 11:192010. június 28., 11:19
Az idén áprilisi országgyűlési választásokon parlamenti képviselethez jutott párt szombati kongresszusán született határozat értelmében létrejön a Jobbik Baráti Köreinek hálózata, „amelynek keretében a jelenlegi magyar államhatárokon kívül élő párttagoknak lehetőségük nyílik közösségbe szerveződni, ezáltal a Jobbik céljait szervezett keretek között támogatni”. Mint ismeretes, a szélsőséges nézeteiről közismert Jobbik már eddig is terjeszkedni kezdett a határon túl: Szegedi Csanád, a párt alelnöke, európai parlamenti képviselője a hónap elején Marosvásárhelyen nyitott képviselői irodát. Mindez azonban nem maradt reakció nélkül: az elmúlt hetekben több mint ezer, többnyire erdélyi magyar tiltakozott civil állásfoglalás formájában a Transindex hírportálon az irodanyitás ellen. Az aláírók elutasítják a vérségi vagy faji alapon való politizálást, az európai határok és a parlamentáris demokrácia megkérdőjelezését, és úgy tekintik, a jobbikos politikus nézetei ellentétesek az érvényes nemzetközi szerződésekkel, a romániai törvényes politikai viszonyokkal, és alkalmas arra, hogy ellentéteket keltsen mind a romániai magyarok, mind a romániai magyarok és románok, mind pedig Magyarország és Románia között. Szegedi különben a napokban többször durván kitámadott erdélyi magyar politikusokat. A Jobbik alelnöke múlt heti, „Egy magyar nemzetárulóval akarják megnyittatni a románok a ciános szörnybányát” című állásfoglalásában Borbély László környezetvédelmi minisztert bírálja a Verespatakra tervezett színesfémbánya engedélyezésének újraindításáért, az RMDSZ elnökét „a magyarul is beszélő Markó Bélának”, a szövetséget pedig a „20 éve minden magyar érdeket eláruló RMDSZ-nek” nevezi. Tőkés László EP-alelnökké választása kapcsán a Jobbik eurohonatyái közleményükben úgy fogalmaztak: „elvárjuk tőle, hogy EP-alelnökként sokkal határozottabban álljon ki az összmagyar érdekekért, mint az utóbbi években tette, amikor például a román hatalom mindenkori magyar hangjával, az erdélyi autonómiát gáncsoló RMDSZ vezetőivel lépett szövetségre”.
Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, de önkénteskedett, és az Istenbe vetett hite átsegítette a nehézségeken.
Újabb hullámban jutott magas sótartalmú víz a Kis-Küküllőbe a parajdi sóbányánál zajló hétfői munkálatok nyomán, így a folyó vizében a sókoncentráció kedden meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Sebes-Körös vízgyűjtő területére.
Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre, a felsőoktatási intézményben 150-200 magyarországi egyetemi hallgató tanul évente – mondta kedden Markó Bálint tanulmányi rektorhelyettes.
A deficitcsökkentő intézkedések keretében a lehetséges áfaemelésnek a nyomtatott sajtóra gyakorolt hatására hívja fel a figyelmet a MÚRE. Az újságíró-szervezet a közszolgálati rádió, illetve televízió nehéz helyzetére is figyelmeztet.
Az aradi önkormányzat ellenőrző szakbizottsága technikai hiányosságokat fedezett fel a Partiumot és a Bánságot összekötő ferdekábeles hídon, ezért kötelezte a tervezőt és a kivitelezőt, hogy javítsák ki a hibákat.
Büntetőeljárást indított a Temes megyei rendőrség, miután kedden három személy – köztük egy gyermek – egy temesvári tömbház felvonójával a második emelet magasságából a mélybe zuhant.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2025–2026-os tanévre 5598 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több, mint 10 000 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére.
Viharokra figyelmeztet kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.