A DNA nem tud a hangfelvételről

Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a folytatása a csíkszeredai alpolgármester, Szőke Domokos ellen hatalommal való visszaélés vádjával indított korrupcióellenes kivizsgálásnak. Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) marosvásárhelyi kirendeltségén pénteken lezajlott szembesítésen Szőke és Görbe Károly vállalkozó is megerősítette eddig tett nyilatkozatait.

Gazda Árpád

2007. október 15., 00:002007. október 15., 00:00

Szőke megismételte, hogy ha kért is pénzt az üzletembertől, bár nem emlékszik rá, azt nem magának, hanem az önkormányzat részére kérte. Az alpolgármester a Krónikának ugyanakkor elmondta, hogy szerette volna meghallgatni a DNA által rögzített telefonbeszélgetést, amelyben állítólag pénzt kért, azonban azt a választ kapta, hogy az igazgatóságnak nincs tudomása ilyen felvételről. A DNA szerint csak az üzletember feljelentése nyomán indítottak vizsgálatot. Görbe Károly azonban korábban azt nyilatkozta, hogy őt a DNA kereste meg, és a hangfelvételre hivatkozva kérte az együttműködését. A DNA állítására, miszerint nincs felvétel, Görbének nem volt lehetősége reagálni, mivel ezt már az egyéni kihallgatás során hozta szóba az alpolgármester.

Székely Zita

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn

Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn
2025. május 04., vasárnap

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét

Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét
2025. május 03., szombat

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk

Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk
2025. május 03., szombat

Roma fiatalokat támogat a diszkrimináció elleni küzdelemben a RomaRise projekt

Egy, a romákkal szembeni diszkrimináció csökkentését célzó projekthez csatlakozhatnak ingyenesen fiatalok, akik online és jelenléti képzéseken, nemzetközi csereprogramon vehetnek részt. A RomaRise elnevezésű projektről Erőss Réka szervező beszélt.

Roma fiatalokat támogat a diszkrimináció elleni küzdelemben a RomaRise projekt
2025. május 03., szombat

Hankó Balázs Székelyhídon: mi magyarok együvé tartozunk

Mi magyarok együvé tartozunk, itt Európa szívében, a Kárpát-medencében – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a partiumi Székelyhídon a határon átívelő, Álmosdra vezető zarándoklat kiindulópontjánál.

Hankó Balázs Székelyhídon: mi magyarok együvé tartozunk
2025. május 02., péntek

Felekezetiségen felülemelkedve: Ferenc pápa lénye és öröksége erdélyi református szemmel

„A felekezetiség béklyójából kilépve csak azt tartottam szem előtt, hogy keresztyén emberként találkozzunk egy másik keresztyén emberrel” – idézte fel lapunknak Ferenc pápával való találkozását Balázs Attila tordaszentlászlói református lelkész.

Felekezetiségen felülemelkedve: Ferenc pápa lénye és öröksége erdélyi református szemmel
2025. május 02., péntek

Részegen balesetező nő, autótolvaj fiatalember, a rendőrök elől menekülő drogos sofőr bukott le majáliskor Fehér megyében

,,Mozgalmas” majálisuk volt a Fehér megyei rendőröknek: több részeg sofőrt is vérmintavételre szállítottak kórházba, és volt, aki kocsilopás közben bukott le.

Részegen balesetező nő, autótolvaj fiatalember, a rendőrök elől menekülő drogos sofőr bukott le majáliskor Fehér megyében
2025. május 02., péntek

Rebarbaraünnepség keretében megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár

Hosszúra nyúlt felújítási munkálatok után megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár. A történelmi Királyföld szélén található településen május 3-ától várják a látogatókat. A hétvégén tartják továbbá a településen a hagyományoss&a

Rebarbaraünnepség keretében megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár
2025. május 02., péntek

Több száz sofőrrel végeztettek alkoholtesztet majáliskor Maros megyében

Május elsejei razziát tartottak Maros megyében a közlekedésrendészet munkatársai. Elsősorban azokra a sofőrökre vadásztak, akik a majális leple alatt szeszes italt fogyasztottak, és úgy ültek volánhoz.

Több száz sofőrrel végeztettek alkoholtesztet majáliskor Maros megyében
2025. május 02., péntek

Futárszolgálattal hozatott kábítószert Spanyolországból apa és fia

Rajtakaptak a rendőrök két férfit, akik Spanyolországból hozattak veszélyes és különösen veszélyes kábítószereket, hogy azokat eladjanak. A kábítószerkereskedő apa és fia akkor bukott le, amikor egy 350 ezer lej értékű szállítmányt vettek át.

Futárszolgálattal hozatott kábítószert Spanyolországból apa és fia