Fotó: Teleki László Alapítvány
Elkezdődtek a Bihar megyei Tamáshida templomszentélyének falkorona-megerősítési munkálatai. A műemlék magyar kormányzati finanszírozással, a Határon túli Árpád-kori templomok műemlék-helyreállítási program keretében újul meg.
2021. november 19., 19:122021. november 19., 19:12
2021. november 21., 14:332021. november 21., 14:33
„A magyar-román határ közelében, méltatlan állapotban lévő templomrom az Alföld egyik legjelentősebb Árpád-kori építészeti emléke. Ma is áll impozáns méretű nyugati tornya és az egykori főszentély, melynek boltozata a beomlással fenyeget” – hívta fel a figyelmet honlapján a Teleki László Alapítvány.
A Kárpát-medencében számos műemlék-felújítási munkálatot felügyelő szakmai szervezet emlékeztetett, hogy
majd a Rátold nemzetség birtoka volt, még országgyűléseket is tartottak itt. A falut jelenleg zömében románok lakják, a 2011-es népszámlálás adatai szerint a körülbelül 1200 lakosból csupán 138 magyar.
Fotó: Teleki László Alapítvány
„A templom mindhárom szentélye félköríves lehetett, ezek közül ma csak a kiugró főszentély áll, megőrizve téglaboltozatát. A nyugati rész összetett kialakítású volt: középen robosztus torony magasodik, melynek ma is áll öt emelete” – olvasható a Teleki László Alapítvány leírásában. Mint írták, mivel a templom egykori főszentélyének boltozata beomlással fenyegetett, kezdődtek a falkorona megerősítési munkálatai.
Fotó: Teleki László Alapítvány
A munkálatok magyar kormányzati finanszírozással, az alapítvány által lebonyolított Határon túli Árpád-kori templomok műemlék-helyreállítási program keretében zajlanak. Tamáshida a Fekete-Körös partján, az Arad felőli megyehatár közvetlen közelében található.
Egy az úttestről lesodródott és felborult személygépkocsihoz riasztották péntek este az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget (ISU). Mire a kisjenői osztag a helyszínre ért, egy máramarosi hivatásos tűzoltócsapat megkezdte az áldozat mentését.
Nagy hírverés nélkül hirdette meg partiumi és Kolozs megyei gazdapályázatait a magyar állami pénzekből finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési program lebonyolítására szolgáló Pro Economica Alapítvány. A részletekről Kozma Mónika ügyintézőt kérdeztük.
Sakálok jelentek meg Brassó megyében is, miután az elmúlt időszakban a Székelyföldön több ízben jelezték felbukkanásukat.
Több mint 200 kilogramm kábítószert kobozott el a rendőrség Arad megyében két Maros megyei illetőségű férfitől, akik Spanyolországból csempészték Romániába a tiltott szereket. A kábítószer-csempész bűnbanda három tagját már korábban őrizetbe vették.
Hipotermiás állapotban hoztak le egy ukrán férfit a hegyimentők a Máramarosi-havasokból péntekre virradóra. Egy másik ukrán állampolgárt még keres a Salvamont.
Magyar nyelvű tájékoztató kampányban és a vidéki fiatalok felvilágosításában vállal szerepet a HPV Koalíció tagjaként a KIFOR. A kincses városban nemrég létrejött kezdeményezés célja, hogy hívja fel a figyelmét a HPV megelőzésére, a védőoltásra.
Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.
Négy gyerek kapott szervet, egyikük szívet a július 15-én, egy tragikus baleset miatt elhunyt kosárlabdázó kisfiú halála után.
A gázkazánok beszerelése miatt csütörtökön napközben nem lesz melegvíz abban több mint 20 ezer aradi háztartásban, amelyek a távfűtési hálózaton keresztül kapják mind a fűtést, mind a melegvizet.
Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize.
szóljon hozzá!