A sikernek egyetemes törvényei vannak – Barabási Albert-László be is bizonyította ezt Kolozsváron

2018. október 05., 15:10 utolsó módosítás: 2018. október 05., 15:17

A siker egyetemes törvényeiről szól Barabási Albert-László világhírű hálózatkutató harmadik kötete, A képlet, amelyet csütörtökön Kolozsváron mutattak be a csíkkarcvalvi születésű tudós jelenlétében.

Barabási Albert-László a kolozsvári könyvbemutatón Fotó: Tőkés Hunor

A rendhagyó könyvbemutatót Néda Zoltán, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke nyitotta meg. Köszöntőbeszédét hegedű- és zongorajáték zárta, majd Markó Bálint szólt a jelenlévőkhöz. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese

megilletődve tapasztalta, hogy a tudomány képes ennyi embert összehozni egy helyre, hiszen a BBTE Auditorium Maximum terme színültig megtelt diákokkal, oktatókkal, szakemberekkel.

„Ez egyfajta tisztelgés az előadó személye és a tudomány előtt” – jegyezte meg Markó a Behálózva, illetve a Villanások című nagysikerű könyvek szerzőjére utalva.

A könyvbemutatón elhangzott, Barabási terveit a skálafüggetlen hálózatról 1994-ben még saját kollégája, Néda Zoltán is szkeptikusan szemlélte. Visszaemlékezése szerint Barabási már akkor kötődött a BBTE-hez, de az idő tájt még nem örvendett ekkora sikernek, mint most: mindössze tíz diák látogatta az óráit. De az idő neki dolgozott: 1999–2000-re megjelentek azok a tudományos cikkei, amelyeket manapság tízezren hivatkoznak le, vezetik a hivatkozási toplistákat, sőt neve több cikk címében is szerepel – Néda szerint tudományos körökben ez az egyik legnagyobb megtiszteltetés.

Fotó: Tőkés Hunor

Még hosszú út áll Barabási Albert-László előtt, de bizonyítási vágya töretlen. Ahogyan a kilencvenes évek közepén, úgy ma is olyan kutatásokat boncolgat, amelyek elsőre lehetetlennek tűnnek. Ilyen új könyve, A képlet témája is:

eddigi tudományos kutatásaiból – a komplex hálózatok tudományából – kiindulva elkezdte vizsgálni azt is, mitől sikeres valaki, min múlik, hogy valamit sikeresnek vagy sikertelennek ítélünk, mekkora a szerepe mindebben az egyénnek és a közösségnek.

Előre kiszámítható, hogy ki lesz Nobel-díjas kutató

A viccesen csak „sikertudománynak” hívott elmélet alapkérdése az, hogy miként befolyásolja a tudományos háló (amelynek mindannyia részei vagyunk) az egyéniséget – tehát ha valaki csomópont a hálóban, hogyan hat a viselkedésére, a kinézetére, a jövőjére mindaz, hogy hol található a hálóban. Barabási például azt boncolgatta, hogy egy tudományos csoportosulásból (hiszen manapság már inkább ez jellemző, mintsem a Darwin- vagy Einstein-féle egyéni munka) ki fogja megkapni az úttörő munkáért járó Nobel-díjat. Barabási a sikertudomány segítségével képes arra, hogy szinte hiba nélkül kiszámítsa: kinek ítélik oda – akár százhetven kutató közül – a legrangosabb nemzetközi elismerést.

Egy csapatban ugyanis nem az kapja az elismerést, aki a legtöbbet tett érte, hanem, aki amúgy is elismert, akinek a legtöbb kutatása van a témán belül.

Fotó: Tőkés Hunor

Barabási képlete viszont néhányszor tévedett. A 2008-as kémiai Nobel-díj kapcsán például egy minibuszvezetőnek ítélte oda a díjat, de nem véletlenül. Ugyanis ő volt az, aki először klónozta a sejtet. Pontosan tudta, hogy a GFP (Green Fluorescent Protein, a zölden fluoreszkáló fehérjét) jelzőrendszerként működve láthatóvá teszi a sejtek növekedését.

De amikor a tudós az Egyesült Államokban pályázott felismerése kidolgozására, nem kapott rá pénzt. Elkeseredésében otthagyta a munkahelyét, egy másik kutatóközpontban vállalt munkát, de az bezárt, ami oda vezetett, hogy az elmúlt húsz évben buszvezetőként dolgozott. Eltűnt a szakma elől, de, hogy ne legyen hiábavaló eddigi munkája, kutatását hátrahagyta azok számára, akik érdeklődtek utána. Azok számára, akik a Nobel-díjat 2008-ban megkapták érte.

A siker korlátlan, a teljesítmény korlátolt

A világhírű kutató számos példát felhoz a siker tudományának megértése érdekében: teniszezőt, úszót, futót, akiknek sikerét és teljesítményét elválasztja egymástól. A siker és a teljesítmény ugyanis két egymástól eltérő fogalom, de fontos megjegyezni, hogy teljesítmény nélkül nem érhető el siker, illetve hiába van meg a teljesítményed – mint ahogyan a 2008-as Nobel-díj esetében is láthattuk –, ha a közösség nem értékeli a munkádat:

A teljesítmény rólad szól, a te sikered viszont rólunk, a közösségről szól. Tehát a teljesítmény az egyénhez rendelhető hozzá (milyen gyorsan fut; hány cikket ír), a siker pedig annak a mérőszáma, hogy a közösség ebből mit lát, hogyan értékeli és jutalmazza az illetőt azért a teljesítményért”

– fogalmaz a tudós.

Fotó: Tőkés Hunor

A sportnál egyszerű meghatározni a siker kulcsát, mivel a teljesítmény ismert. De a kutatás megfordítja a történetet, és a sikerből próbálja meghatározni a teljesítményt. Ugyanis például a kutatók esetében tudományos cikkeik publikálása behelyezhető egy síkra, az így kapott grafikonból pedig láthatóvá válik a sikeres tudósok életútja.

Barabási leegyszerűsített képlettel magyarázza ezt: ha a random ötletek számát R-rel jelöljük és ezt beszorozzuk a teljesítménnyel (ami független kortól és karrier státustól, hiszen kreativitásunk nem csökken az évek során), ezt Q-nak nevezi. Akkor megkapjuk az S-t, azaz a sikert.

Szóval minél több ötletünk van – függetlenül attól, hogy az jónak vagy rossznak bizonyul –, annál nagyobb esélyünk van a sikerre, mert az viszont nem meghatározható még, hogy melyik munka lesz a befutó.

Egyelőre erről csak annyit tudunk, hogy a tudományos sikerek behelyezhetőek egy korfüggvénybe, Barabási pedig több kutató életpályáját megvizsgálva arra a következtetésre jutott, amire anno Einstein utalt: „Aki 30 éves koráig nem alkot valami nagyot a tudományban, az már nem is fog”. Ez alól vannak kivételek, de Barabási Albert-László azt állapította meg, hogy a legtöbb kutató a 20-

as, 30-as éveiben ér el tudományos áttörést. A 40-es éveikben már kevesebben robbannak be, majd ez exponenciálisan csökken. Kivételt ez alól azok képeznek, akiknek teljesítménye nem csökken, sőt ellenkezőleg. Hisz egyfajta lottójátékhoz is hasonlítható, hogy mikor ér utol a siker. Egy biztos, minél több esélyt adunk erre, annál biztosabb.

Tőkés Hunor

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet Harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.

 

NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV

Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.

 

ANONIM
NORMÁL

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.