A nagyközönség előtt szerelik össze „a hangszerek királynőjét”, a nagyváradi székesegyház orgonáját

•  Fotó: Varad.org

Fotó: Varad.org

Közelről is megszemlélhetik az érdeklődők a nagyváradi székesegyház restaurált orgonáját, a Mária Terézia császárnő által adományozott hangszert ugyanis csütörtökön, nyílt nap keretében szerelik össze.

Krónika

2022. október 12., 18:032022. október 12., 18:03

Azokat, akik kíváncsiak az évszázados hangszerre, 15 és 17 óra között várják a nagyváradi római katolikus székesegyházban tartandó ingyenes eseményre, nyílt napra. A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség honlapján közzétett közleményében emlékeztet, hogy

a székesegyház 18. században megépített, a 19. század végén Országh Sándor által átépített és kibővített nagy orgonája európai uniós alapokból, román-magyar határ menti projekt keretében újult meg.

Ennek célja a térség turisztikai és kulturális erőforrásainak a fejlesztése, melyben a püspökség már több évszázada kiemelkedő szerepet vállal. Az orgona javítási, kibővítési és restaurálási munkálatai már 2020-ban megkezdődtek és folyó év végére teljesen le is zárulnak, mutat rá a közlemény.

Idézet
„A székesegyház orgonája egy olyan hangszer, amely nem csak hangjával, de mérnöki precizitással megtervezett és kivitelezett technikai megoldásaival is egyaránt lenyűgözi az ide látogatót.

Az orgona működését biztosító több ezer alkatrész és alkotóelem joggal számíthat érdeklődésre, annál is inkább, mert egy emberöltőben talán csak egyszer adódik alkalom betekintést nyerni egy ilyen összetett hangszer építésébe és működésébe” – harangozzák be a csütörtöki eseményt a püspökség szakemberei.

Hangsúlyozzák, hogy mivel az orgona nem csak sípokból, játszóasztalból és billentyűkből áll, hanem az azokat összekötő bonyolult rendszerből is,

a püspökség és a székesegyházi plébánia lehetőséget kíván nyújtani az érdeklődőknek, hogy egész közelről ismerkedjenek meg a hangszerek királynőjével.

Az értékes hangszer felújításának költségei 351 492,13 euróra rúgtak, a szerződést még 2020 februárjában írták alá. A nagyváradi székesegyház orgonáját Mária Terézia adományozta a püspökségnek, öt év alatt, 1777 és 1782 között készítette Fridolin Ferstl bécsi orgonaépítő, majd az 1890-es években az Országh orgonaépítő manufaktúra jelentősen átépítette.

Az aranyozott hangszer harminckét regiszterével és több mint 2000 sípjával már annak idején nagyon értékesnek számított. Legutóbb 1982-ben javították, s az utóbbi években több sípja is restaurálásra szorul. Böcskei László megyéspüspök 2013 óta próbált forrásokat találni a felújítására.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 17., csütörtök

Merész újragondolás: polipos töltött káposztát kínál egy erdélyi étteremlánc

Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.

Merész újragondolás: polipos töltött káposztát kínál egy erdélyi étteremlánc
2025. július 17., csütörtök

Négy gyerek életét mentették meg a tragikusan elhunyt nagyváradi kisfiú szervei

Négy gyerek kapott szervet, egyikük szívet a július 15-én, egy tragikus baleset miatt elhunyt kosárlabdázó kisfiú halála után.

Négy gyerek életét mentették meg a tragikusan elhunyt nagyváradi kisfiú szervei
2025. július 16., szerda

Melegvíz nélkül marad húszezer háztartás a partiumi megyeszékhelyen

A gázkazánok beszerelése miatt csütörtökön napközben nem lesz melegvíz abban több mint 20 ezer aradi háztartásban, amelyek a távfűtési hálózaton keresztül kapják mind a fűtést, mind a melegvizet.

Melegvíz nélkül marad húszezer háztartás a partiumi megyeszékhelyen
2025. július 16., szerda

Iskolakezdésre beüzemelik a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, tovább késik a Korond-patak elterelése

Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize.

Iskolakezdésre beüzemelik a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, tovább késik a Korond-patak elterelése
2025. július 16., szerda

Több mint egy kiló kokaint találtak egy gépkocsiban a határrendészek

Több mint egy kilogramm kokaint fedeztek fel a román határrendészek egy Nagylakon keresztül az országba érkező autóban elrejtve.

Több mint egy kiló kokaint találtak egy gépkocsiban a határrendészek
2025. július 16., szerda

Több mint ezer székelyföldi háztartás maradt áram nélkül

Több Hargita megyei településen szünetel az áramszolgáltatás a viharos időjárás miatt – számolt be szerda délután a katasztrófavédelmi felügyelőség.

Több mint ezer székelyföldi háztartás maradt áram nélkül
2025. július 16., szerda

Ősztől az új, ezer férőhelyes, modern épületbe költözik a kolozsvári filharmónia

Hosszú évek halogatásai és ígéretek után végre megoldódik a kolozsvári filharmónia székhelyének gondja, ősztől az új zeneakadémia épületébe költözik – közölte Facebook-oldalán szerdán Vákár István, a Kolozs megyei tanács alelnöke.

Ősztől az új, ezer férőhelyes, modern épületbe költözik a kolozsvári filharmónia
2025. július 16., szerda

Közösség, bizalom, összetartozás: egy hét múlva kezdődik a Tusványos

A XXXIV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) idei mottója – Ránk számíthatsz! – nem csupán szlogen, hanem a rendezvény lényegét összegzi, ami a közösség, bizalom és összetartozás – jelentette ki Popa Ilona erdélyi főszervező.

Közösség, bizalom, összetartozás: egy hét múlva kezdődik a Tusványos
2025. július 16., szerda

Vonat sodort el egy autót Hargita megyében, egy 15 éves fiú életét vesztette

Három személy megsérült szerdán a Hargita megyei Gyimesközéplokhoz tartozó Antalokpataka településen, miután autójukat elsodorta a vonat a közúti vasúti átjárón – közölte a megye katasztrófavédelmi felügyelősége.

Vonat sodort el egy autót Hargita megyében, egy 15 éves fiú életét vesztette
2025. július 16., szerda

Nemzeti egység, erdélyi szellemiség – Portik Vilmos a Transzilván csatorna vezérelvéről

A témaválasztást a közbeszéd „diktálja”, legyen szó politikáról, sportról vagy tudományról, a fő szempont pedig a nemzeti egység megbontására tett kísérletek elhárítása, az erdélyi szellemiség bemutatása.

Nemzeti egység, erdélyi szellemiség – Portik Vilmos a Transzilván csatorna vezérelvéről