A magyar dráma napja – Dálnoky Réka nyerte az RMDSZ centenáriumi drámapályázatát

A magyar dráma napja – Dálnoky Réka nyerte az RMDSZ centenáriumi drámapályázatát

A díjátadás után a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei olvastak fel a díjnyertes műből

Fotó: rmdsz

Dálnoky Réka nyerte a Tévedések tárháza című művével azt a drámapályázatot, melyet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Communitas Alapítvány abból az alkalomból hirdetett meg, hogy Erdély és Románia egyesülését száz éve nyilvánították ki Romániában.

MTI

2018. szeptember 24., 10:042018. szeptember 24., 10:04

A Száz év a lépcsőházban című drámapályázat díjait A magyar dráma napja alkalmából tartott rendezvényen adták át vasárnap este a kolozsvári Kaszinóban.

A második díjat Demény Péter nyerte a Viharálom című drámájával, a harmadik díjat pedig K. Kovács Istvánnak a Transzilván tabuk, avagy harminc a százból című dráma szerzőjének ítélték.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszédében elmondta: számtalan módon próbáltak reflektálni az elmúlt száz esztendőre, párbeszédet próbáltak kezdeményezni a román társadalommal, de arra kellett rájönniük, hogy a párbeszéd csak a magyaroknak fontos, a többségi társadalom nem érzi, hogy a magyarsággal kapcsolatban bármi feladata lenne. Hozzátette: a pályázat révén a színház, a dramaturgia eszközeivel kívántak üzenni az erdélyi magyarság száz évéről. A politikus azt is elmondta: azért is hirdettek drámapályázatot, mert azt érzékelték, hogy ez a műfaj szorul biztatásra. Kevés szerző ír drámát, ha nem kap hozzá valamilyen segítséget.

A díjátadás után a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei olvastak fel a díjnyertes műből.

Az RMDSZ és az általa alapított Communitas Alapítvány januárban hirdetett drámapályázatával az erdélyi magyarság romániai száz évére kívánt reflektálni. A kiírás szerint a pályamunkáknak a román-magyar együttélésről kellett szólniuk, és arra kellett keresniük a választ, hogy mi az, ami összeköti és mi az, ami elválasztja a románokat és magyarokat a közös hazájukban.
A pályázatra 14 dráma érkezett 13 szerzőtől, melyeket erdélyi színészekből, rendezőkből, kritikusokból álló zsűri bírált el. Az első díjazott 10 000 lej (700 ezer forint), a második 7500 lej (525 ezer forint), a harmadik 5000 lej (350 ezer forint) pénzjutalmat kapott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 04., csütörtök

A kultúra nem lóverseny, hanem a boldog sokféleség terepe – Visky András Kossuth-díjáról, alkotásról, megajándékozottságról

„Kitelepítés című könyvem azt a kérdést feszegeti, vajon értelemmel bír-e az életünk, hiszen talán nem a szenvedés, hanem az értelmetlen szenvedés az, ami elviselhetetlen” – fogalmazott a Krónikának adott interjúban Visky András író, dramaturg.

A kultúra nem lóverseny, hanem a boldog sokféleség terepe – Visky András Kossuth-díjáról, alkotásról, megajándékozottságról
2024. április 04., csütörtök

A Semmelweis című filmmel nyit, számos friss alkotást kínál közönségének a Brassói Magyar Filmnapok

Immár harmadik alkalommal szervezi meg a magyar filmnapokat a Cenk alatti városban a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Bukarest a brassói Secvențe Kulturális Egyesülettel és a Barcasági Magyarságért Egyesülettel közösen.

A Semmelweis című filmmel nyit, számos friss alkotást kínál közönségének a Brassói Magyar Filmnapok
2024. április 04., csütörtök

Elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, aki gazdag szépprózai életművet hagyott maga után

Életének 94. évében szerdán elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

Elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, aki gazdag szépprózai életművet hagyott maga után
2024. április 04., csütörtök

Fekete Vince költő a meghívottja a Kolozsvári Állami Magyar Színház költészet-napi eseményének

Fekete Vince József Attila-díjas és Magyarország Babérkoszorújával kitüntetett költő a meghívottja az április 10-én, szerdán este 6 órától, a magyar költészet napja előestéjén a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében tartandó eseménynek.

Fekete Vince költő a meghívottja a Kolozsvári Állami Magyar Színház költészet-napi eseményének
2024. április 03., szerda

Minden politikai történet mögött intim drámák állnak – Fontos kérdéseket feszeget a kolozsvári színház új előadása

Az átpolitizált társadalmakban megőrizheti-e önmagát a nagybetűs Ember – erre a kérdésre keresi a választ a Kolozsvári Állami Magyar Színház új produkciója, a Stuart Mária. Friedrich Schiller darabja a 16. századi angol és skót királynő története.

Minden politikai történet mögött intim drámák állnak – Fontos kérdéseket feszeget a kolozsvári színház új előadása
2024. április 03., szerda

Miniévaddal, költészetnappal ünnepel a 70 éves szatmárnémeti Harag György Társulat

Április 10. és 15. között ünnepli alapításának 70. évfordulóját a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata – közölte a színház.

Miniévaddal, költészetnappal ünnepel a 70 éves szatmárnémeti Harag György Társulat
2024. április 02., kedd

KAF-emlékestet tartanak Kolozsváron a magyar költészet napján

Emlékestet tartanak a magyar költészet napján, április 11-én a december végén elhunyt Kovács András Ferenc József Attila- és Kossuth-díjas, Artisjus irodalmi nagydíjas költő, esszéíró, műfordító emlékére Kolozsváron.

KAF-emlékestet tartanak Kolozsváron a magyar költészet napján
2024. április 01., hétfő

Egyed Péter íróra, filozófusra emlékeznek a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház és az Erdélyi Múzeum-Egyesület április 6-án, 16 órától a színház stúdiótermében Egyed Péter-emlékestet szervez a 2018-ben elhunyt író, filozófus tiszteletére – közölték a szervezők.

Egyed Péter íróra, filozófusra emlékeznek a Kolozsvári Állami Magyar Színházban
2024. március 31., vasárnap

Elhunyt Tordy Géza színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja

Meghalt Tordy Géza színművész – közölte a Nemzeti Színház szombat este az MTI-vel.

Elhunyt Tordy Géza színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
2024. március 28., csütörtök

Erdély-szerte nagycsütörtöki koncertekre várják az ünnepre hangolódni vágyókat

Ég és Föld címmel nagycsütörtöki koncertsorozatot szervez az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány. Az erdélyi és székelyföldi templomokban tartandó eseményeken az „égi, szakrális, nagyheti kompozíciókat éneklő kórushoz társul a földi népművészet”.

Erdély-szerte nagycsütörtöki koncertekre várják az ünnepre hangolódni vágyókat