Idén már egy 100 000 eurós műfenyő áll majd az aradi városháza előtt
Fotó: Facebook/Târgul de Crăciun din Arad
Aradon csak a városközpontban és a főbb körforgalmakban lesz idén karácsonyi díszkivilágítás, a lakónegyedekben nem – a város önkormányzata ezzel is próbál takarékoskodni az egyre drágább villanyárammal.
2022. november 08., 12:402022. november 08., 12:40
2022. november 08., 12:512022. november 08., 12:51
A városháza illetékesei az Agerpres hírügynökségnek elmondták, idén nem vásároltak girlandokat, fényfüzéreket, hanem a korábbi években beszerzettekkel díszítik fel a belvárost és pár körforgalmat, és
Mint ismeretes, Aradon már korábban is bevezettek takarékossági intézkedéseket, a városban 23 órakor kikapcsolják az épületek díszkivilágítását.
Ralu Cotrău városházi szóvivő ugyanakkor arról is beszámolt, hogy
A helyi illetékesek úgy számolnak, hogy a befektetés néhány év alatt megtérül, ráadásul nem kell olyan fenyőket kivágni, amelyeknek ötven évre van szükségük, hogy ilyen magasra nőjenek.
A csillagászati árú műfenyő megvásárlása amúgy Călin Bibarț nemzeti liberális párti (PNL) polgármester ötlete volt, az elöljáró a tavaly nyáron vetette fel, és azt szerette volna, ha már 2021 karácsonyán az állt volna a városháza előtt. A tavaly szeptember végi tanácsülésen azonban nem sikerült elfogadtatnia a helyi választottakkal, így tavaly vágott fenyő díszítette a belvárost, amelyre a helyi sajtó szerint nem is költött az önkormányzat, hanem szponzortól kapták.
Miután elteltek az ünnepek, ráadásul a közgyűlésben is megváltoztak az erőviszonyok a szociáldemokrata (PSD) Ilie Cheșa alpolgármesteri kinevezésével, januárban újra napirendre került a téma, és ezúttal a javaslat megkapta a szükséges szavazatszámot, és elhárult minden akadály a beszerzése elől.
Fajsúlyos témákat érintő előadásokkal indult a 33. Tusványos szerdai napja, Háború és béke címmel aktuális geopolitikai kérdésekről beszélgettek romániai és magyarországi politikusok a párbeszéd fontosságát hangsúlyozva.
A képességfelmérő vizsgán részt vevő tanulók számítógépes elosztását követően a felvételire beiratkozott összesen 113 567 diák közül 111 960 (98,58 százalék) jutott kilencedik osztályos helyhez a megjelölt opciók alapján.
Kolozsvár 11 templomában tartják a Magyar Egyházzenei Biennálét a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt, augusztus 16. és 21. között – közölték a szervezők.
Nyolcvan százalékosra becsülik az aszálykárt a Nagylak környéki kukoricatermesztők, akik szerint jó, ha hektáronként 2,5 tonna termést tudnak majd betakarítani idén.
Egy 37 éves férfi belefulladt egy tóba a Maros megyei Hármasfalu határában.
Tiltakozni kell az erőszak és az agresszivitás eszkalációja ellen – mondta Németh Zsolt szerdán Tusnádfürdőn, a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor közéleti programjainak megnyitóján.
Érdekes levélváltást vont maga után az a petíció, amelyet a Székely Szabadság napjának résztvevői ez év március 10-én közfelkiáltással fogadtak el a székely vértanúk marosvásárhelyi emlékművénél.
A Blahalouisiana koncertjével kedd este megkezdődött a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor – közismert nevén Tusványos – vasárnap hajnalig tartó rendezvénysorozata az erdélyi Tusnádfürdőn.
Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én áldják meg az Egyetem utcában elhelyezett kolozsvári Mária-oszlopot – olvasható László Attila főesperesnek, a Szent Mihály Római Katolikus Plébánia plébánosának közleményében.
Személygépkocsi ütközött teherautóval kedd délután Maros megyében a 15-ös országúton Gödemesterháza és Csobotány között, a balesetben két személy életét vesztette.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)