A hazafiságról beszélt a román államfő a tanévnyitón

A hazafiságról beszélt a román államfő a tanévnyitón

Az iskola szerepének fontosságát hangsúlyozta a fizikatanárból lett elnök

Klaus Johannis szerint a közoktatási rendszer megújulására és a Nagy-Romániát létrehozó elődök hazafiságára van szükség az ország felemelkedéséhez – erről a 2018-2019-es tanév hétfői megnyitóján, Gyulafehérváron beszélt a román államfő.

MTI

2018. szeptember 10., 14:102018. szeptember 10., 14:10

Johannis az – Erdély és Románia egyesülését kikiáltó – 1918-as román nemzetgyűlés centenáriumi évében egy gyulafehérvári főgimnáziumot látogatott meg a tanévnyitón. Beszédében az általa két éve kezdeményezett Tanult Románia elnevezésű, hosszú távú oktatási stratégia elfogadását és életbe léptetését szorgalmazta, hozzátéve, hogy a „Nagy Egyesülés” korának hazafiságára lesz szükség.

A román államfő kifejtette:

a hazafiságnak nem nyilatkozatokban, hanem a mindennapi életvitelben – tudásvágyban, a demokratikus értékek iránti elkötelezettségben, környezettudatosságban, vállalkozói szellemben, közéleti szerepvállalásban, a választásokon való részvételben – kell megnyilvánulnia, kialakulásában pedig fontos szerepe van az iskolának.

A bukaresti szociálliberális kormánnyal szemben álló elnök – aki politikai karrierje előtt Nagyszebenben volt fizikatanár, majd tanfelügyelő – ismét bírálta a romániai közoktatásban megszokottá vált kapkodást, úgy értékelte, hogy az utóbbi években az „egy lépés előre, kettő hátra” jegyében születtek döntések a romániai oktatási rendszerben.

Hétfőn mintegy 2,9 millió óvodás és iskolás kezdte meg a tanévet Romániában, mintegy 19 ezer oktatási intézetben. A közoktatási tárca szerint az iskolák 20 százalékának nincs közegészségügyi, 3900-nak pedig tűzvédelmi engedélye.

1990-ben még 4,87 millió diák tanult a romániai iskolákban. A negatív népszaporulat és az elvándorlás miatt azóta folyamatosan csökken a gyermeklétszám, emiatt iskolákat kellett bezárni, osztályokat összevonni. Romániában idén először csökkent a tanulók száma 3 millió alá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 07., kedd

Hét kihívója akadt Soós Zoltán polgármesternek Marosvásárhelyen

Nyolc jelölt száll versenybe Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért, öten közülük függetlenként indulnak a június 9-i helyhatósági választásokon – derül ki a jelöléseket véglegesítő jegyzőkönyvből.

Hét kihívója akadt Soós Zoltán polgármesternek Marosvásárhelyen
2024. május 07., kedd

Rosszul áll az észak-erdélyi autópálya szénája, lassan vagy egyáltalán nem haladnak a munkálatok

Továbbra is elátkozottnak tűnik az észak-erdélyi autópálya: még azokon a szakaszokon sem igazán halad a munka, amelyeken – egyes esetekben már sokadszor – győztest hirdettek a kivitelezésre kiírt pályázaton.

Rosszul áll az észak-erdélyi autópálya szénája, lassan vagy egyáltalán nem haladnak a munkálatok
2024. május 07., kedd

Felmérés: közös nevező az erdélyi magyarok és az AUR esetében az ukránellenesség, magas a szavazókedv

Nóvumnak számító kutatási eredményeket ismertetett keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján a Bálványos Intézet, hiszen eddig nem vizsgálták kampányidőszakban a részvételi hajlandóságot és a politikai preferenciákat az erdélyi magyarok körében.

Felmérés: közös nevező az erdélyi magyarok és az AUR esetében az ukránellenesség, magas a szavazókedv
2024. május 07., kedd

Árvízkészültséget rendeltek el több folyóra, a Székelyföld egy része is érintett

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 12 megye folyóvizeire.

Árvízkészültséget rendeltek el több folyóra, a Székelyföld egy része is érintett
2024. május 07., kedd

Viharos időjárás várható, több erdélyi megyére is riasztást adtak ki, a Székelyföld is érintett

Sárga szintű viharriasztást adott ki keddre huszonnégy megyére és Bukarestre az Országos Meteorológiai Igazgatóság.

Viharos időjárás várható, több erdélyi megyére is riasztást adtak ki, a Székelyföld is érintett
2024. május 07., kedd

Több mint egytucatnyi ázsiai vendégmunkást zsuppoltak haza Arad megyéből, miután megpróbáltak átszökni a határon

Tizenhat ázsiai vendégmunkást toloncoltak ki a román idegenrendészeti szervek az ország területéről, miután megpróbáltak illegálisan Magyarországra jutni – közölte kedden a bukaresti belügyminisztérium.

Több mint egytucatnyi ázsiai vendégmunkást zsuppoltak haza Arad megyéből, miután megpróbáltak átszökni a határon
2024. május 07., kedd

Milliomossá nem tesz a lekvárfőzés Torockón, de milliárdokat érnek a visszatérő vendégek

Közel húsz éve foglalkozik ízkészítéssel Czupor Nárcisz Ildikó, aki az édesanyjától átvett vállalkozást fiával közösen működteti, torockószentgyörgyi üzemükben pedig a hagyományokat az új, cukor- és tartósítószermentes igényekkel ötvözik.

Milliomossá nem tesz a lekvárfőzés Torockón, de milliárdokat érnek a visszatérő vendégek
2024. május 07., kedd

Megújult a marosvásárhelyi Plaza M, nemzetközi bérlők is helyet kaptak a bevásárlóközpontban

Jelentős felújítást követően hivatalosan is átadta marosvásárhelyi Plaza M bevásárlóközpontját az Indotek Group ingatlanbefektető vállalat. A 16 millió euróból korszerűsített üzletközpont új márkákkal és megújult közösségi térrel várja a látogatókat.

Megújult a marosvásárhelyi Plaza M, nemzetközi bérlők is helyet kaptak a bevásárlóközpontban
2024. május 07., kedd

Elrajtolt a jegyértékesítés a brassói reptér nyáron induló járataira, Barcelona a legdrágább célpont

Az eredetileg bejelentett időponthoz képest kissé megkésve, de hétfő este végre meghirdette a jegyértékesítést a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtérről induló járataira a Fly Lili légitársaság.

Elrajtolt a jegyértékesítés a brassói reptér nyáron induló járataira, Barcelona a legdrágább célpont
2024. május 06., hétfő

Avasújvárosban indul az idei Bakator TOUR borpiknik

A 2020. óta Szilágy, Maros és főként Szatmár megyében megszervezett eddigi hét, Picnic in the Vineyard nevet viselő borpiknik idei első kiadására Avasújvárosban kerül sor május 11-én 11 órától.

Avasújvárosban indul az idei Bakator TOUR borpiknik