2012. február 19., 12:072012. február 19., 12:07
Kovács Péter főtitkár az RMDSZ-közeli Erdélyi Magyar Televízió (ETV) Többszemközt című műsorában úgy fogalmazott: a magyar kormány 2011-ben „elfelejtette” folyósítani a nemzeti jelentőségű erdélyi magyar szervezetekre és programokra szánt támogatást, „volt viszont bőven pénz a demokrácia központokra és az új magyar párt finanszírozására”.
„Míg az RMDSZ saját költségvetéséből ezévben is mintegy 4,5 milliárd lejjel támogatja a jelentős civil szervezeteket, a magyar kormány pártépítésre fordította azt a pénzt, amelyből kulturális intézményeket, kis- és középvállalkozásokat, vagy családtámogató programokat lehetett volna finanszírozni” – mondta Kovács Péter.
Az RMDSZ főtitkára szerint továbbra is igen „ködös”, hogy a Fidesz-kabinet az idei évben milyen összeget kíván fordítani az erdélyi magyarság számára kiemelten fontos intézmények támogatására, de nem kiszámíthatóak, kézzelfoghatóak a kritériumok sem, amelyek alapján eldöntik, ki jogosult erre és ki nem.
„Láttunk egy közleményt, hogy ebben az évben lesz támogatás, de ezen kívül totális köd, zűrzavar van. Például az egyik, a Beszterce-Naszód megyei Vicén lévő szórványkollégium kap támogatást: tudni kell, hogy Vicén két szórványkollégium van, az egyik együttműködik a frissen bejegyzett párttal, a másik nem, és az kap támogatást, amelyik együttműködik az új párttal. Remélem, hogy ez véletlen egybeesés, remélem, hogy nem politikai alapon osszák a keretet, de nagyon komolyan felmerül ez a kérdés” – mondta Kovács Péter.
Az RMDSZ főtitkára arra utalt, hogy a magyar kormány nemrég bejelentette: elkészült a nemzeti jelentőségű Kárpát-medencei magyar intézmények listája. Az intézmények – köztük tizenegy erdélyi intézmény és öt program – nem évről évre, pályázatok útján, hanem kiszámítható módon részesülnek majd támogatásban.
Kovács szerint a tizenhat erdélyi intézmény és program esetében nem tudni, milyen programokról és mekkora összegről van szó, hol döntenek majd erről, Magyarországon avagy Erdélyben.
„Egy nagyon tág és nagyon homályos kritériumrendszer alapján döntenek, ilyen kritériumok vannak, mint például, hogy az adott szervezet milyen mértékben járul hozzá az autonómiaharchoz” – jegyezte meg a főtitkár.
Kovács Péter szerint az RMDSZ az elmúlt hét évben „egy teljesen ellenőrizhető, átlátható rendszert kiépítve” milliárdos nagyságrendű támogatásban részesítette a kiemelten fontos erdélyi magyar szervezeteket, ezzel szemben, a „másik oldalon”, a magyar kormány pártépítésre fordítja a pénzt, ahelyett, hogy a magyar civil szervezeteket támogatná.
Az RMDSZ egyébként az idén mintegy 17 millió lejt kap abból az alapból, amelyet a kormány az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalán Keresztül a nemzeti kisebbségek szervezetei között oszt szét. Tavaly ez az összeg 16 millió lej volt, ebből az RMDSZ a Comunitas Alapítványon keresztül 3,5 millió lejt osztott ki pályázati rendszerén keresztül.. Az elmúlt években a szövetség ennek az alapnak csak mintegy egyharmadát osztotta ki átlátható módon, nyilvános pályázatokon. Az RMDSZ 2009 tavaszán lemondott a neki parlamenti pártként járó költségvetési támogatásról, ehelyett a nagyságrendekkel nagyobb kisebbségi támogatást kapja.
Kovács Péter éles hangon bírálta „a Fidesz-kormány által kedvezményezett EMNP-t” is, amely álláspontja szerint választási célú adatbázis-építésre használja fel a párt által szétküldött kérdőívekre válaszoló gyanútlan emberek adatait.
„Ennek az egyébként igen nevetséges űrlapnak az a célja, hogy lejárassa az RMDSZ-t, ugyanakkor intenzíven zajlik az adatbázis-építés is: ez a szervezet begyűjti az emberek adatait, e-mail címét, telefonszámát, és amikor eljön a választási kampány, akkor kezdi bombázni őket sms-el, elektronikus levelekkel, telefonhívással: ez a konzultációnak álcázott adatbázis-építés” – szögezte le a főtitkár.
Kovács Péter szerint az RMDSZ fel van készülve a választásokra. „Nem vagyunk olyan helyzetben, hogy másoknak könyörögjünk, hogy jöjjenek a mi listánkra: mi meg fogjuk nyerni a választásokat” – fogalmazott.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.