A belügy szerint igazi tragédiát akadályozott meg négy csendőr Parajdon, vasárnap is zárva marad a sóbánya

A belügyminisztérium büszke a kimenekítést levezénylő négy csendőrre •  Fotó: Facebook/Ministerul Afacerilor Interne, Romania

A belügyminisztérium büszke a kimenekítést levezénylő négy csendőrre

Fotó: Facebook/Ministerul Afacerilor Interne, Romania

„George, Cristian, Bedo és Mihai. Négy csendőr, akik egy igazi tragédia kialakulását akadályozták meg” – olvasható a bukaresti belügyminisztérium Facebook-bejegyzésében, amelyben a parajdi sóbányában szombaton történt incidensről számolnak be.

Krónika

2022. július 24., 12:532022. július 24., 12:53

2022. július 24., 12:592022. július 24., 12:59

Mint ismeretes, a közkedvelt székelyföldi turisztikai célpont vendégeit ki kellett menekíteni a létesítményből, miután nagyobb mennyiségű iszap szivárgását észlelték a bányának azon a részén, ahol a buszok közlekednek. Szombaton 14 órakor állították le a bányalátogatást, majd mintegy ezer vendéget menekítettek ki a föld mélyéről. 

Seprődi Zoltán, a sóbánya igazgatója szombaton azt nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek, hogy a létesítményben tartózkodó emberek gond nélkül kijutottak. Szerinte nem volt ok pánikra, a jelenségre még volt példa, és reményét fejezte ki, hogy vasárnap a sóbánya már ismét látogatható lesz.

korábban írtuk

Kiürítették a parajdi sóbányát iszapszivárgás miatt
Kiürítették a parajdi sóbányát iszapszivárgás miatt

Iszapszivárgás miatt kiürítették szombaton a parajdi sóbányát.

Azonban nem így történt: a sóbánya Facebook-oldalán olvasható bejegyzés szerint a kezelőközpont „technikai okok” miatt vasárnap is zárva marad.

Ugyanakkor a román belügyminisztérium szombati Facebook-bejegyzése is arról árulkodik, hogy a helyzet jóval súlyosabb volt annál, mint ahogy az igazgató közölte – minden bizonnyal azért, hogy ne fokozza a pánikhangulatot.

Merthogy valójában bizony pánikhangulat uralkodott el a mélyben tartózkodó turisták körében.

A belügy Facebook-bejegyzése szerint a sóbánya egyik alkalmazottja riasztotta a csendőrséget, mondván: jelentős szivárgást észleltek az alagútban; nekifogtak a vendégek kimenekítésének, de „bepánikoltak”, és „biztosan történik valami”, ha valaki nem megy le közéjük, hogy megszervezze a kimenekítést. „Mindenki biztonságban van, de félünk attól, hogy a pánikhangulatnak áldozatai lesznek” – közölte az alkalmazott a belügy tájékoztatása szerint.

Néhány perc múlva négy csendőr érkezett a helyszínre, akik valóban pánikhangulatot tapasztaltak: már egy faajtót is betörtek a vendégek, abban bízva, hogy hamarabb a felszínre jutnak.

Az egyenruhások megérkezésük után nyugalomra intették a lent tartózkodó mintegy ezer személyt, akikkel közölték: hamarosan érkezik az első busz. Elsőként az idősek, majd a gyerekek és a nők szállhattak fel, aztán a férfiak – a négy csendőr arról biztosította a turistákat, hogy utolsóként ők hagyják el a bányát.

A bejegyzésből az is kiderül, hogy egy nő elájult – vélhetően pánikrohamot kapott –, őt egy improvizált hordágyon vitték a műszaki felelősök autójához.

Végül harminc perc alatt mindenkit sikeresen a felszínre szállítottak, utolsóként a csendőrök hagyták el a bányát. A belügyminisztérium szombati Facebook-bejegyzésében külön köszönetet mondott a négy csendőrnek azért, ahogy megszervezték a kimenekítést, ahogy a helyzetet kezelték, „megelőzve egy lehetséges tragédiát, amely a több mint ezer ember körében kialakult pánik miatt történhetett volna”. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány
2025. június 20., péntek

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást

A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást
2025. június 20., péntek

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült

A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült
2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat
2025. június 19., csütörtök

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során

Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során