Orbán Árpád: „felelősek vagyunk egymásért. A REL célja közösen megmaradni” Pr-cikk

•  Fotó: REL-kampány

Fotó: REL-kampány

Mit jelent a rövid élelmiszerellátási lánc, mit érdemes tudni a REL-ről, és hogyan kapcsolódik a Civitas Alapítvány ehhez a projekthez? Orbán Árpádot, a székelyudvarhelyi Civitas Alapítvány fejlesztési igazgatóját kérdeztük.

Támogatói tartalom

2023. november 10., 09:002023. november 10., 09:00

2023. november 10., 09:432023. november 10., 09:43

– Mit is jelent a REL, azaz a rövid élelmiszerellátási lánc?

– A rövid élelmiszerellátási lánc célja hozzásegíteni a termelőt a méltányos megélhetéshez, ugyanakkor az embereket, vásárlókat ahhoz, hogy megbízható, nyomonkövethető és egészségesebb forrásból szerezhessék be a családi asztalra kerülő élelmiszereket. Gyakorlatilag a REL az önrendelkezés elengedhetetlen módszere is. 2014-ben az Európai Unió is foglalkozott a témával, és meghatározta, hogy

Idézet
a rövid ellátási láncban maximum csak egy közvetítő lehet termelő és vásárló között.
•  Fotó: REL-kampány Galéria

Fotó: REL-kampány

Ne legyen több láncszem ennél, hiszen az egy közvetítővel az idő, a távolság kérdése is átstrukturálódik.

Idézet
A rövid élelmiszerellátási láncok esetében a termékek nem utaznak sokat, egyik napról a másikra beszerezhetőek. Ennek következménye, hogy sokkal frissebbek és egészségesebbek.

Nem egy másik kontinensről érkeznek hozzánk, és éppen ezért nincsenek is tele tartósítószerekkel sem. Azok, akik ezt a módszert preferálják vásárlásaik alkalmával a szűkebb értelemben vett közösségükből szerezhetik be a mindennapi élethez szükséges élelmüket. Megismerik a termelőt, annak hátterét, családját. Egy bizalmi légkör alakul ki termelő és vásárlók között.

Idézet
A REL termékekre az a jellemző, hogy sokkal rugalmasabbak, biztonságosabbak, egészségesebbek, ugyanakkor hagyományőrzőbbek a multinacionális vállalkozásokban található társaikhoz képest.
•  Fotó: REL-kampány Galéria

Fotó: REL-kampány

– Miért fontos, hogy helyi termelőktől vásároljunk?

– Ha nem vásárolunk a helyi gazdáktól, akkor idővel ezen termelői családok, de a vidéki kis közösségeink is eltűnnek. Viszont,

Idézet
ha mi tudunk büszkék lenni az ők termékeikre, vásároljuk és szeretettel fogyasztjuk ezeket, akkor megvan az esélyünk arra, hogy mások is felfigyeljenek ezekre a Székelyföldhöz köthető értékekre.

A világjárvány éveiben azt tapasztaltuk, hogy a román turisták is kezdték felfedezni Székelyföldet. Többekkel találkoztunk, akár a Helyénvaló boltban is, azokkal, akik erre utaztak vagy akár a Via Transilvanica út keretében jutottak el hozzánk, és közülük valaki megfogalmazta, hogy most fedezték fel az országbeli külföldöt. Számukra kuriózumnak és értékesnek számított, hogy az országon belül megtapasztalhattak egy másfajta kultúrkörnyezetet, egy más világot. Így feladatunk, hogy

Idézet
a távolabbi vidékeken élő személyekkel is megkóstoltassuk, megismertessük Székelyföld ízeit, s akkor esélyünk van arra, hogy ezen székely családok, közösségek gazdaságilag is megerősödhessenek.
•  Fotó: REL-kampány Galéria

Fotó: REL-kampány

– Hogyan kapcsolódik a Civitas Alapítvány a REL-hez?

– A kezdetektől elkötelezett hívei vagyunk a vidékfejlesztésnek is. Udvarhelyszék 127 településéből nagyon sok egyszerre érték-, de ugyanakkor határőző is.

Idézet
Feladatunk, hogy bíztassuk az itteni termelőket, észrevegyük az értékeket, és támogassuk abban, hogy ezen termékeiket megmutathassák, értékesítsék.

Az embereket pedig érzékenyítenünk kell, hogy közös összefogással emeljük fel ezen kincseinket (is). Hisszük, hogy ez is segíthet abban, hogy megmaradjanak közösségeink. Felelősek vagyunk egymásért.

Idézet
A REL célja közösen megmaradni.
•  Fotó: REL-kampány Galéria

Fotó: REL-kampány

– Mit érdemes tudni erről a projektről?

– A projekt megnevezése, azaz az Együttműködés a rövid ellátási lánc fejlesztésére a helyi gyümölcstermékek segítségével Székelyudvarhelyen és környékén, magában foglalja a lényeget. Itt a helyi gyümölcsök értékének felemelését is célul tűztük és akárcsak a Székelygyümölcs mozgalommal. Ezen projektnek is az a feladata, hogy

Idézet
az emberek figyelmét a saját gyöngyszemeinkre irányítsuk, hogy tudjuk mi értékelni, s utána akár értékesíteni is.

A REL projektet a Helyénvaló Kft.-vel és két helyi gyümölcsész-termelővel közösen vitelezzük ki. Bízom benne, hogy a székelyudvarhelyi Helyénvaló boltot nem kell bemutatnom. Több mint 100 gazda terméke található meg ott, és

Idézet
ezen körülbelül 1200 termék minden törvényi előírásnak megfelel, bevizsgált, és élelmiszerbiztonsági szempontból is kifogástalan.

Ugyanakkor ezek a termékek egyszerre szépek és értékesek, bárhol megállnák a helyüket. Jövő év végéig intenzíven promoválni fogjuk úgy regionális (székelyföldi), mint országos szinten ezt a Kóstolj 1000-rel! márkázott projektünket. Szeretnénk elültetni az emberek fejében az újfajta együttműködés lehetőségét. Láthattuk azt, hogy például egy háború következtében mennyire sérülékeny a globális élelmiszerellátás, és

Idézet
ha az önellátásra törekszünk, akkor nem leszünk annyira függőek a külső körülményektől.

Ha érdekesnek találtad cikkünket, akkor oszd meg ismerőseiddel, hogy minél több emberhez eljuthasson. Maradj velünk a továbbiakban is, hiszen az elkövetkező cikkekben, interjúkban tovább boncolgatjuk a REL, azaz a rövid ellátási láncok mibenlétét, előnyeit. Helyi gazdák, rövid élelmiszer-ellátási láncszakértől és lelkes vásárlók mesélnek majd tapasztalataikról. Azt is megmutatjuk, hogy a mindennapjaidban milyen lépéseket tudsz tenni egy élhetőbb környezetért, miként támogathatod a helyi termelőket. Interjúinkat meghallgathatod a Rádió GaGa műsorában is, ahol további érdekességeket tudhatsz meg a REL-ről. További infók: helyenvalo.ro/REL. Látogass el a helyenvalo.ro/karacsony weboldalra is, és vásárolj helyi termékekből álló ajándékcsomagot szeretteidnek, akár céges partnereidnek!

•  Fotó: REL-kampány Galéria

Fotó: REL-kampány

(X – fizetett hirdetés)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. augusztus 31., szombat

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát

Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát
2024. augusztus 29., csütörtök

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)

Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)
2024. augusztus 03., szombat

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány

Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány
2024. július 23., kedd

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak

Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak
2024. április 19., péntek

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”

A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”
2024. április 17., szerda

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás

Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás
2024. március 22., péntek

„Ha egészségesebben szeretnénk élni, akkor tudnunk kell, hogy mit eszünk”

A REL, azaz a rövid ellátási láncok előnyeiről, a tudatos vásárlóvá válásunk lépéseiről beszélgettünk Szólláth Tiborral, Hajdúnánás város polgármesterével, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Környezetért és Fenntarthatóságért felelős alelnökével.

„Ha egészségesebben szeretnénk élni, akkor tudnunk kell, hogy mit eszünk”
2024. március 08., péntek

„Ha megvan a bizalom, akkor termelő és vásárló kölcsönösen előre viszi egymást”

Ezen a héten Gergely Leventét, agrárszakembert és gyümölcstermesztőt kérdeztük a REL, azaz a rövid ellátási láncok előnyeiről.

„Ha megvan a bizalom, akkor termelő és vásárló kölcsönösen előre viszi egymást”
2024. február 09., péntek

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)

Cilip Árpád, a Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének igazgatójával és a Székely Termék védjegy koordinátorával beszélgettünk a rövid ellátási láncok létjogosultságáról és a Székelyföld-szerte egyre megerősödő tudatos vásárlói rétegről.

„Tudatos vásárlók nélkül nem maradhatnak életben a kistermelők” (x)
2023. december 23., szombat

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)

Csak az elmúlt héten több mint 1300 üveg bort rendeltek a platform kliensei, különböző borfajtákból. Az ügyfelek átlagosan egy rendelésben négy üveg bort rendeltek, amire átlagosan 206 lejt költöttek. A romániai borok vezetik az eladási listákat.

Online italrendelések az ünnepek alkalmával az eMAG-ról (x)